Az európai elsőkötetesek fesztiváljának idei magyar képviselője Hidas Judit volt, akinek Hotel Havanna címmel jelent meg a L’Harmattan kiadónál novelláskötete. A cím nem a karibi ország fővárosára utal, hanem – ironikusan – Budapest egyik kerületében található, a harmincöt éve épített Havanna lakótelepre, ami nem tartozik a város legelőkelőbb negyedeihez. A tizenhat novellát tartalmazó könyv meglepően új hangon szól a társadalmi helyzetekről, az emancipáció hátulütőiről és a kapcsolatokban rejlő feszültségekről.
Hidas szerint egymástól elszigetelten élünk, félünk az öregedéstől, a magánytól és a kiszolgáltatottságtól, és belül forrnak az indulataink. Novelláiban az életből vett eseteket írta meg. Kegyetlen nyersességgel fogalmaznak alakjai is. A szélsőséges élethelyzetek mestere. Korántsem szelíd történeteket adott a kezünkbe, hiába ajánlja így az alcímben. Velünk élő mindennapi tragédiák, az identitásukat keresők problémáiról szól, elhidegülések elevenednek meg a szövegekben újszerű hangvétellel.
Édes szókat ígér az alcímben, aztán még a reménye is elszáll a bájoló lágy trilláknak, mert kemény rockra vált. Nem úgy mesél, nem úgy fogalmaz, ahogy azt Móricka elképzeli, bonyolultabb viszonyokról szól. Hidas a pillanatok, a hangulatok bemutatásának a mestere. Az a fontos számára, hogy egy-egy téma számára is érdekes legyen, és akkor nagyon otthon érzi magát. Az általunk is ismert valóságba kalauzol minket. Hőseit úgy ismeri, mintha a családtagjai lennének. Írásai olyan korrajzok, amelyekből a hétköznapjaink kisemberei, szomszédjaink, kollégáink titkos, rejtett életét is megismerjük.
Elutasítja azt a divatos megközelítést, miszerint a nőket szeretjük áldozatként beállítani, mintha még mindig harcolniuk kéne valami ellen. Szerinte ez nincs így, viszont ez a szemléletmód meghatározza az emberek mindennapjait; gyakran előfordul, hogy a nők önmaguk áldozatává válnak, amikor együttélésre alkalmatlan társat választanak, aztán csak a női hiszti marad a panasz mögött.
Bízik az általa választott szereplők történeteinek izgalmasságában, úgy ítéli meg, hogy ez viszi előre a történeteket. Jók az ötletei. Szépen elrejti írásaiban a sorsokat, érdekes alakokat választ. A sztori jobban érdekli, mint hősei lelkivilága, a mozgatórúgók megkeresését ránk bízza, találjuk meg mi, olvassuk ki egy-egy félmondatból.
Ránk bízza, hogy keressük meg a Hó című történetben a gyerekétől megszabaduló nő motivációjának okát. Hidegen írja le, mennyire zavarja a nőt a gyerek, mennyire nem tud mit kezdeni vele. A Szűzmária kozmetika novellában egy párbeszéd egyik szereplőjének hosszú monológját találjuk a párkereséséről és az isteni sugalmazásokról, és persze férfiakról és kapcsolatokról. Renáta, a főhős, negyven felé közeledő nő férjhez is akar menni, meg nem is. Olyan szerelemre vágyik, ami Greta Garbóval, Karády Katalinnal esett meg a filmvásznon.
A Menjünk Ausztráliába című írás egy magyar család osztrák nyaralásáról szól, ami nem lesz pihenés, mert a sógorokhoz való alkalmazkodás köti le az idejük és figyelmük nagy részét.
Az Avokádó című novellában is ellentétek feszülnek. Az anyjával összezártan élő nő mondja el, hogy milyen örök harc zajlik közöttük. A Lányok az uszodában egy Mándy-utánérzés is lehetne a XXI. századi valóságban, napjaink szokásrendjével, sminkjével és gondolkodásával. A tinilány nem érzékeli a kort, csak a hajra kenhető szerek érdeklik. Csak az ő gondjai, bajai léteznek számára. Ha Marie Antoianette-tel szépítkezne, ott is csak a hajpakolást egyeztetné.
Hidas különböző hangon szól, de egyik sem válik uralkodóvá. Néha proli perspektívából láttat, hol a nyafka asszony, vagy a gonoszság szemszögéből lépünk a történetbe. Hőseinél kár azon gondolkodni, hogy hihetőek-e a szereplői vagy sem, mert tudjuk, hogy minden lehet. Novelláival hamar meggyőz minket, hogy nála is érvényes, hogy mindent lehet, de az ellenkezője sem lehetetlen. Világában, mint a családok életében is, előfordulnak különféle alakok. Ír olyan nőkről, akik hajlamosak megfeledkezni a külsőjükről, vagy olyanokról, akiket csak az érzelem és az esztétika érdekel. Akad olyan figurája, aki nemi vonzalma miatt fedőházasságban él, de a névházasság is választható útként is felnyílik, mert túl kell élni a mindennapokat.
Ha valamilyen üzenetet keresünk, azt mondhatjuk, úgy gondolja, hogy sok bántó dolgot osztunk meg egymással, gyakran kioktatjuk, megszégyenítjük a másikat anélkül, hogy számolnánk az érzelmeivel vagy a reakcióival. Ugyanakkor álszemérmesek is vagyunk, nem mondjuk el, hogy adott esetben mire lenne szükségünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Jó pofát vágunk, és közben belül fortyogunk, amíg a belső feszültség szélsőséges formában ki nem robban. Nincsenek meg azok az egészséges csatornák, ahol durvaságtól mentesen tudnánk egymással kommunikálni. Ebben érez komoly elcsúszást, amitől mindenki szenved, és ez az egész társadalmat áthatja. Elég csak megnézni a válások számát, hogy lássuk, valami nincs rendben. Egy magányos embertömeg tagjai élnek egymás mellett, akik elvesznek a mindennapos apró-cseprő harcokban. Ezt igyekszik megmutatni az írásokban.
A szerzőt elbeszélő hajlama szerint az általánossá váló jelentés érdekli, nem az élményeinek foglya, nem az impressziók vezetik, hanem kategóriákat értelmez. Női hősei nexusairól is sokat megtudhatunk, akik néha síkhülye pasikkal akadnak össze, akik gyökér módon viselkednek. A novelláskötetben nincs szó posztmodern konstruáltságról vagy kollázsjellegről, egyenesvonalúan olvashatóak a történetek. Az elfojtott feszültségek kötete, amelyben sérüléseinket írja le. Hétköznapi gondok, karácsonyi vásárlás, nyaralás körül forognak a dolgok. Kispolgári történeteket olvashatunk a durva életről, miközben a szerző angyalian mosolyog hüledezésünkön.
Novák Imre