2018. december 18., kedd Auguszta napja

 

Archívum

 

Zöld utat kaphat az egész napos iskola

Szakmai és finanszírozási kockázatot jelent a kötelező bevezetés

Hosszas huzavona után, szeptember végén tette közzé a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepcióját, amely lényegében a közoktatásól szóló törvény nagyobb terjedelmű módosítását hivatott előkészíteni. A koncepció várhatóan élénk vitát kiváltó eleme a minisztérium egész napos iskolai oktatás kötelező bevezetésére vonatkozó javaslata lesz. Az elképzelés annyiban nem új, hogy az egész napos iskolai foglalkoztatás nem idegen a magyar közoktatás rendszerétől, kezdve a napközitől, a tanulószobán át az iskolaotthonos oktatásig több formáját is megtaláljuk, s gyerekek százezrei tanulnak ilyen keretek között. A lényeg a bevezetés mikéntjében van. A döntés hatalmas szakmai lehetőséget nyithat meg, de óriási kockázatot is hordoz: egy előkészítetlen bevezetés miatt hosszú időre hiteltelenné válna egy humánus, esélyteremtő, a gyermeket középpontba helyező iskolaszervezési gyakorlat.

Európa számos országában hagyományosan egész napos oktatásban részesülnek a gyerekek, máshol mostanában vezették be a komplex ellátást nyújtó intézmények rendszerét. Franciaországban régóta egész naposak az iskolák, a diákoknak délelőtt és délután is vannak tanóráik, a közöttük lévő hosszú déli szünetben pedig akár haza is mehetnek ebédelni. Hasonló a gyakorlat Spanyolországban és Svácban is. Más országokban – így például Németországban és Ausztriában – a PISA-eredmények miatt kezdődött gondolkozás az egész napos iskolai oktatás bevezetéséről. Angliában 2010-től valamennyi iskolának reggel 8 órától este 6 óráig nyitva kell tartania, s nem csupán a diákok, hanem a szülők és a helyi közösség igényeit is ki kell szolgálniuk (például szülők iskolája, speciális szakszolgáltatások, az IKT-eszközök vagy sportlétesítmények közösségi használatának biztosításával). Terjed ez az iskolaszervezési gyakorlat az Egyesült Államokban is. Tőlünk nyugatra tehát az iskolai fejlesztések alapvető irányának tűnik az egész nap, sőt gyakran az egész évben nyitott intézmények létrehozásának és működtetésének ösztönzése. (Utóbbiak esetében is vannak tanítási szünetek, de az iskolák ilyenkor is nyitva tartanak és szolgáltatásokat biztosítanak a diákoknak vagy akár szüleiknek).
Magyarországon az egész napos ellátás leggyakoribb formája a napközi otthonos rendszer működtetése. A tanórákat délelőtt tartják, s ez élesen elkülönül a délutáni napközitől, ahol a gyerekmegőrzésen, illetve a házi feladat elkészítésén túl gyakran többre nem is vállalkoznak, ha mégis, akkor is esetleges a fejlesztési programok egymásra épülése. Jelentős különbség van a délelőtti tanító és a napközis nevelő szerepe és megbecsülése között. A napközi segítséget nyújt a dolgozó szülőknek a gyermek biztonságos elhelyezésével és biztosítja a hátrányos helyzetű gyermekek számára is a házi feladat elkészítéséhez szükséges körülményeket. A nagyobb, felső tagozatos diákok esetében szervezett tanulószobai foglalkozás a legtöbb esetben már valóban csak a napközbeni étkezés biztosítására és a lecke – szerencsés esetben szaktanári segítéggel történő – elkészítésére koncentrál.
A korszerűbb iskolaotthonos rendszerben a napot két azonos értékű részre bontják, délelőtt és délután is vannak tanórák, szabadidő-tevékenységek és a házi feladat (önálló munka) elkészítésére szánt idő. A nap folyamán jobban eloszló tanórák kevésbé terhelik a gyerekeket, ami különösen az alsósok számára jelent nehézséget a hagyományos délelőtti tanítás esetén. Két egyenrangú pedagógus neveli a tanulókat, akiknek lehetőségük van több helyzetben megismerni az osztályt, így személyesebb viszonyt alakíthatnak ki tanítványaikkal.
Mindössze néhány intézményben működik kiterjesztett funkciót felvállaló egész napos iskola, ahol a 8 órás ellátáson túl a program része a művészeti nevelés, egyéni fejlesztés, szociális ellátás is. Ez a forma lehetőséget nyújt arra, hogy a rendelkezésre álló időt rugalmasan osszák be, van idő csoportmunkára, beszélgetésre, szerepjátékra, önálló tanulásra, a differenciált fejlesztésre, két tanóra között hosszabb szünetre az udvaron, játszótéren. A gyermekek egészsége érdekében elengedhetetlen a mindennapos, lehetőleg szabad levegőn végzett testmozgás, játék. A házi feladatot elkészítik a gyerekek az iskolában, de a tankönyveket, füzeteket is ott tartják, így nem kell a nehéz iskolatáskát hurcolni nap mint nap. Itt azok a gyerekek is hozzájutnak pluszprogramokhoz, akiknek szülei nem tudnak, vagy nem kívánnak pénzt áldozni a különórákra, így fontos szerepe lehet az esélyegyenlőség növelésében.
„A jó minőségű egész napos iskola fontos intézmény lehet a hátrányok leküzdésében és az esélyegyenlőség növelésében, s egyben kifejezi az iskola szocializációs és civilizációs feladatainak fontosságát. A hazai oktatási rendszerben az egész napos oktatás létező formáiról és e szolgáltatások tartalmáról, minőségéről szinte semmilyen adat, elemzés nem található és a közoktatás fejlesztési elképzeléseiben és a jelenleg is folyó programokban csak elvétve és főként nem átgondolt stratégia részeként jelennek meg az iskolák ilyen jellegű tevékenységei” – hívja fel a figyelmet Darvas Ágnes és Kende Ágnes Az egész napos iskola nemzetközi tapasztalatai, hazai lehetőségei című, 2009-ben megjelent tanulmányában. S valóban, a hazai oktatáspolitikai párbeszédben – egészen az utóbbi hónapokig – kevés szó esett erről a témáról, az oktatásügy inkább mint egyfajta szociális feladatként tekint az egész napos ellátásra. A szaktárca által évente kiadott statisztikai évkönyv is csak a „napközis tanulók” számát (összemosva ebben az alsó tagozatos napközit, az iskolaotthonos oktatást és a tanulószobai foglalkozást) és a feladatra fordított éves összeget (ami nagyjából a közoktatási kiadások tizede) tartalmazza.
Pedig a magyar általános iskolások közül minden harmadik (a 2009/2010-es tanévben például 262 320) gyerek veszi igénybe e három iskolaszervezési forma valamelyikét. Az alsó tagozaton a részvétel meghatározó, a tanulók mintegy háromnegyede marad délután is az iskolában, míg a felső tagozaton a tanulószoba már lényegesen kevésbé népszerű. Más adatgyűjtésekből az is kiderül, hogy minél kisebb településen él valaki, annál kisebb az esélye arra, hogy hozzáférjen délutáni ellátáshoz is: az 5000 fő alatti településeken az alsó tagozatosok alig több mint fele jár napközibe, míg az 50 000 lakosnál többet számláló városokban szinte minden gyerek számára biztosított ez a lehetőség, s a családok élnek is vele. Természetesen az arányok oka lehet az eltérő életforma is (helyben dolgoznak a szülők, esetleg nincs is munkalehetőség, vagy a nagyszülők tudnak besegíteni a délutáni felügyelet biztosításába, s a gyerekek is könnyebben és biztonságosabban közlekedhetnek), ám sokkal valószínűbb, hogy vagy a fenntartóknak vagy a szülőknek nincs pénzük arra, hogy finanszírozzák a reggeltől estig tartó nyitva tartást, ami az esélyegyenlőtlenségeket konzerválja vagy akár növelheti is.
Nem véletlen, hogy Pokorni Zoltán korábbi oktatási miniszter – aki az elmúlt években számtalan alkalommal vetette fel az egész napos iskola elterjesztésének szükségességét – is elsősorban a modell hátránykompenzáló elemét emelte ki javaslatainak megfogalmazáskor. Az Országgyűlés Oktatási Bizottságának elnöke szerint – amellett, hogy a tanítási órák egész napra történő széthúzásával humánusabb, a terhelést egyenletesebben biztosító keretek között zajlik az oktatás, több idő jut a nevelési feladatokra, a közösségformálásra – így biztosítható elegendő idő a személyre szabott, differenciált fejlesztésre, s minden diák garantáltan hozzáfér olyan szolgáltatásokhoz is, amiket egyébként nem mindenki tudna az oktatási piacon megvásárolni. Pokorni Zoltán éppen ezért szorgalmazta azt, hogy az egész napos iskolát vonzó választási lehetőséggé kell tenni – szakmai és finanszírozási eszközökkel – mind a fenntartók, mind a szülők és gyermekeik számára. Megítélése szerint az egész napos iskolára való átállást elsősorban a hátrányos helyzetű térségekben és az alsó tagozatok esetében érdemes ösztönözni, bár helye lehet ennek a gyakorlatnak a szakiskolákban vagy akár az elit gimnáziumokban is.
Éppen ezért keltett meghökkenést a korábban az egész napos iskolától ódzkodó oktatási államtitkárság szeptember végén nyilvánosságot kapott ötlete, mely szerint az általános iskola valamennyi évfolyamán kötelezővé tennék az egész napos oktatást. A Hoffmann Rózsa által jegyzett előterjesztés mintegy rálicitál a korábbi javaslatra, igaz, a minisztériumi kommunikáció után a koncepció már árnyaltabban (egyszersmind árulkodóbban is) fogalmaz. Az alsó tagozat esetében maradna a kivételt nem engedő szabály, a magasabb évfolyamokon azonban az előírás már kevésbé szigorú: „A felső tagozaton a nevelés-oktatás egész napos keretben folyik, a kötelező foglalkozásokat a délelőtti órákra összpontosítva vagy az eddigi napközi otthonos hagyományokat folytatva: tanítási órákon, szabadon választott foglalkozásokon és tanulóidőben. A délutáni foglalkozásokról a tanuló szülői kérésre, igazgatói engedéllyel távol maradhat” – áll a koncepcióban. S bár az első mondat értelmezését megnehezíti egy mondatrész hiánya, azért kihámozható a lényeg. A felső tagozaton minden marad a régiben: ahol a közösség szeretné, lehet egész napos az iskola, ahol nem, ott folytathatják a jelenlegi gyakorlatot, a délutáni foglalkozásokon pedig az vesz részt, aki szeretne. (A törvényszöveg tervezetében még ennyi konkrétum sem szerepel, csupán annyit tudhatunk meg belőle, hogy az általános iskolákban úgy kell megszervezni az oktatást-nevelést, hogy reggel 8 órától délután 16 óráig tartsanak a foglalkozások.)
Szakértők szerint, bár kissé cinikus a tárcának az ötletet megőrizve elhajító megoldása, ez még mindig jobb, mintha olyan egész napos iskolák létrehozását tennék kötelezővé és finanszíroznák közpénzből, mint amilyen a javaslatból körvonalazódik. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az egész napos ellátásnak éppen ez az a legkevésbé hatékony, ám meglehetősen drága formája, amit már mindenütt igyekeztek meghaladni.
Az egész napos oktatás-nevelés ugyanis lényegesen több annál, mint hogy a gyerekek számára törvényben írjuk elő, hogy délután négy óra után mehetnek csak haza. Az egész napos iskola fontos eszköz és jó irány az esélyegyenlőség megteremtésében, de csak akkor, ha megfelelő színvonalon, felkészült pedagógusokkal, segítő szakemberekkel és kellő tárgyi feltételekkel működik. Ennek megteremtése költséges, a jelenlegi gazdasági helyzetben pedig aligha lesz pénz erre minden iskola esetében. De akkor sem lenne szerencsés kötelezően bevezetni, ha a finanszírozási feltételek adottak lennének, hiszen ez az iskolaszervezési gyakorlat a jelenlegitől sok ponton eltérő pedagógiai szemléletet is követel.
Érdemes lenne kevesebbet markolni, s több ütemben, fokozatosan építeni ki az egész napos iskolai oktatás hazai rendszerét. Ennek egy lehetséges forgatókönyvét vázolta korábban – Pokorni Zoltán mellett – egy másik fideszes oktatáspolitikus, Sió László is a Magyar Tudományos Akadémia és a TÁRKI–TUDOK által szervezett év eleji konferencián. A korábbi oktatási államtitkár szerint nevelési programcsomagokat kell kialakítani az intézmények számára, s első körben ezek megvalósítását kellene finanszírozni. A programcsomagok akkreditációja a NAT vagy a kerettantervek részeként történhetne meg, s az ezeket használó intézmények egyfajta átmenetet jelenthetnének a normál munkarendben dolgozó és az egész napos iskola között. A programba bekapcsolódó intézmények központilag elkészített modulokból (például egészségnevelés, művészeti nevelés, közösségi programok, testnevelés, munkaszocializáció, gazdasági ismeretek) meghatározott szabályok alapján állíthatnák össze saját tevékenységüket, amelynek többletköltségét a központi költségvetésből kellene biztosítani. Második lépcsőt jelentené az egész napos iskolai modell széles körű elterjesztése. Ezzel egyidejűleg kezdődhetne meg – elsősorban a hátrányos helyzetű térségekben – a harmadik modell kiépítése, amely olyan intézmények létrehozását jelentené, ahol az oktatási, az egészségügyi, a szociális (és kedvező esetben akár a foglalkoztatási) feladatok kezelése egységben történne, speciális intézményszervezési és -finanszírozási feltételek mellett, kiválóan felkészített pedagógusok és segítő szakemberek (például pszichológus, gyógypedagógus, szociális munkások) közreműködésével.
Az egész napos iskolának természetesen vannak ellenzői is. Ők általában a családellenességét hangsúlyozzák, s azt vetik fel kifogásként, hogy azok a gyerekek is az iskolában maradnak, akiket egyébként jó körülmények között várna otthon az anyuka és a kistestvér vagy a nagyszülők. Különösen problémás a helyzet akkor, ha a gyerek iskola után még rendszeresen különórákra jár: sport, nyelv, zene, művészet, hittan, s így a 10-12 éves gyerek csak este 6-7 óra után kerül haza.
A felvetések egy része megfontolásra érdemes, s indokolják azt, hogy az egész napos iskola elterjesztése fokozatosan történjék. A választhatóságot mindaddig biztosítani kell, amíg az iskola be nem bizonyítja, hogy képes azokat a szolgáltatásokat iskolaidőben és az elvárt színvonalon biztosítani, amelyek ma csak különórákkal érhetők el. A nemzetközi és a kevés hazai tapasztalat mindenképpen biztató: a jól működő egész napos iskolák (néhány kivételtől eltekintve, mint például a versenysport vagy a speciális művészeti képzés) képesek integrálni tevékenységükbe ezeket az elemeket, biztosítják a tanulók biztonságos napközbeni ellátását, kedvező hatást gyakorolnak a tanulmányi eredménykre és fontos eszközei a társadalmi integráció erősítésének, a kirekesztés és a lemorzsolódás csökkentésének.
A lehetőség tehát adott, ám egy elkapkodott előkészítés, a szakmai és finanszírozási feltételek nélkül, voluntarista módon történő bevezetéssel mindent el is ronthat az egész napos iskolát éppen csak felfedező, de még nem igazán ismerő magyar oktatásirányítás. A már idézett tanulmány szerzői is hangsúlyozzák: „Bármely társadalom oktatási rendszerében az egész napos iskola megvalósítása az oktatási rendszer fejlesztésének részét képezi, de más pedagógiai és infrastrukturális fejlesztések nélkül önmagában nem nyújt megoldást.”
FD-FL

Az egész napos iskola térnyerése az oktatásfejlesztésben

Az OECD szakemberei az Iskoláztatás a holnap számára program keretén belül hat lehetséges forgatókönyvet, lehetséges jövőképet vázoltak fel. Ezek közül kettő az oktatási rendszer jelentős megerősödését vetíti előre, kettő a jelenlegi helyzet valamilyen formában történő továbbfejlődését prognosztizálja, míg kettő az iskolák oktatásban való szerepének, részvételének gyengülésével számol. Részben erre a kutatásra, részben a megváltozott szülői elvárásokra, részben pedig a PISA-felmérések eredményeire válaszul számos országban indult el az iskolafejlesztés az egész napos, közösségi iskola felé.
Az egész napos iskola témájával kapcsolatosan az első, nagyon pozitív szcenáriót érdemes kiemelni, mely szerint az iskola közösségi központtá fejlődik. Az intézmények iránti bizalom erős, támogatottságuk biztosított. A tanulás mellett megerősödnek a közösségi funkciók, az intézmény szorosan együttműködik környezetével. Nagy hangsúly helyeződik az esélyteremtésre, a leszakadó térségek külön támogatásokat kapnak a felzárkózás érdekében. Jellemző az önállóság, az alkotó légkör, melyet mind a politika, mind a helyi közösség támogat és elismer. Kiemelt szerepet kap a tanulók, tanárok szülők együttműködése. A társadalmi, gazdasági környezettel való szoros kapcsolat eredményeként a tanárokon kívül más szereplők is bekapcsolódnak az oktatási, nevelési célok megvalósításába, ami növeli a megszerzett ismeretek relevanciáját és munkaerő-piaci elfogadottságát. A tanárok elismertek, mind tudásuk, mind jövedelmük magas, a foglalkoztatási formák ugyanakkor nem merevek, a rendszer nem zárt, abba külső szereplők is beléphetnek.

Nagy-Britanniában a fejlesztés iránya a „kiterjesztett iskola” (extended school), aminek feladata, hogy a helyi közösség központjává váljon. 48 héten át reggel 8-tól este 6-ig nyitva áll, emellett nemcsak tanulási, de számos egyéb közösségi tevékenység helyszíne. Kiszolgálják a diákokon túl azok családját és a helyi közösséget, zenei, sport-, kézműves foglalkozásokat, üzleti, vállalkozói klubokat, szülők iskoláját, felnőttképzést is szerveznek. A tanulási és szabadidős programokon túl számos szolgáltatásnak is helyet adnak, mint a házi- és gyermekorvos, fogorvos, rendőrség, jóléti ellátások, könyvtár. Ezeben az iskolákban javultak a diákok tanulási eredményei, szociális készségeik, magatartásuk, motiváltságuk. Nagy előnyt jelent az, hogy a felmerülő problémák esetén lehetőség van azokat egyszerre több szakember segítségével, komplexen kezelni (a különböző szakterületeken dolgozók egymás munkáját hatékonyan támogatják). A helyben lévő egészségügyi és szociális szolgáltatások eredményeként pozitívan változtak az egészségügyi mutatók. Ezen túlmenően a kiterjesztett iskola erősíti a közösséget, és elősegíti, hogy az emberek hozzáférjenek a szolgáltatásokhoz.

Németországban a – PISA 2000 eredményei okozta sokk következményeként – 2003-ban indított oktatási reform egyik legfontosabb lépéseként vezették be az egész napos iskolát. Ma már a gyerekek több mint fele egész napos iskolába jár, a szövetségi kormányzat eddig több mint 4 milliárd eurót (azaz több mint 1100 milliárd forintot) fordított a rendszer kialakítására és működtetésére. A „Ganztagschulen” a differenciált egyéni fejlesztésre és a kreatív munkára helyezi a hangsúlyt. A délelőtti és délutáni munkát egy egységként kezelve, a hagyományos tanítási szolgáltatáson kívül egyéb programokat kínálnak a diákok számára, mint sport, dráma, zene, tánc, partnerként bevonva a programok szervezésébe az ifjúsági, egyházi és szülői szervezeteket. Az intézmények egész évben (így a hathetes nyári szünetben is) biztosítják a gyermekek biztonságos felügyeletét. Bár a rendszer igen fiatal, a kutatási eredményekből annyi már most is látható, hogy a legtöbbet a hátrányos helyzetű gyerekek profitálnak belőle, miközben a tanárok terheltsége csökkent, együttműködési hajlandóságuk pedig nőtt.

Az Egyesült Államokban is megjelentek az egész napos, egész éves iskolák (all-day, all-year school), az ilyen keretek között tanuló diákok száma főként az alsó (primary) és felső (middle) tagozatosok esetében nő dinamikusan. Ezek az intézmények az oktatás rendes idején túl is nyitva tartanak, oktatási és szabadidő-tevékenységeket kínálnak a diákoknak. Sok iskola a nyári szünetben is ellátást, programokat nyújt a gyermekeknek, de az is előfordul, hogy megváltoztatják a tanév menetét azzal, hogy a hosszú nyári vakáció helyett több rövidebb szünettel tagolják a tanévet. A közösségi és teljes kiszolgálást nyújtó iskolák (community-, full-service school) ezen túlmenően a tanórai és szabadidős foglalkozások mellett szociális és egészségügyi szolgáltatások egész sorát nyújtják a diákoknak. A fogadtatás és az eredmények egyértelműen pozitívak. A szülők, a gyerekek, a tanárok és a tanügyigazgatás körében is népszerű ez az iskolaszervezési forma. A felmérések alapján az alacsony jövedelmű családok esetén már az is kedvező hatású, ha az iskola idejét húzzák ki, de ennél jóval kedvezőbbek az eredmények ott, ahol nem pluszidő áll rendelkezésre, hanem többletszolgáltatásokat is tudnak nyújtani. Ezek hatására nemcsak a szülői elégedettség javult, de a gyerekek iskolai teljesítményére is egyértelműen pozitív hatással van, továbbá csökkentek a szociális problémák, kevesebb a csellengés, a gyermekek által elkövetett bűncselekmény.

Finnországban több évtizedes múltja van a komprehenzív iskolának, amely 9 évfolyamos. A 7–16 éves gyerekekkel foglalkozó általános iskola mindenki számára ugyanolyan lehetőségeket kínál a fejlődésre, ezzel kezelik a szociális különbségekből fakadó esélyegyenlőtlenség problémáját és kiküszöbölik a kirekesztést. Az egyenlő esély biztosítása nem azonos szolgáltatásokat jelent, a rendszer a differenciált – az igényekhez, érdeklődéshez, képességekhez igazodó – fejlesztésre koncentrál. Alapvető célkitűzése, hogy minden gyermeket a saját képességeihez mérten a legmagasabb szintre akar eljuttatni (az iskola van a gyermekért, és nem fordítva). Kerülik a gyermekek teljesítmény szerinti válogatását, arra törekszenek, hogy heterogén csoportokban folyjon a gyermek egyéni tudásához alkalmazkodó képzés. Ezzel egyidejűleg a finn oktatási rendszerből lényegében eltűntek az elitiskolák, illetve a speciális igényű (hátrányos helyzetű vagy fogyatékos) gyermekek oktatására korábban létrehozott intézmények. A hátrányos helyzetű gyermekek képzését az intézményekben pszichológusok, tanácsadók, szakoktatók segítik. A finn diákok kiemelkedően teljesítenek a PISA-méréseken, alacsony a gyenge teljesítményt nyújtó diákok aránya, az iskolák közel hasonló színvonalat biztosítanak, a lemorzsolódás messze a legkisebb a világon. A családi háttér alig befolyásolja a tanulók eredményét. A pedagógusok magasan képzettek és autonómok, a tanári hivatás elismertsége, megbecsültsége igen magas, a tanári szakokra sokszoros a túljelentkezés.


Felhasznált forrás:

Darvas Ágnes – Kende Ágnes: Az egész napos iskola nemzetközi tapasztalatai, hazai lehetőségei (2009)

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.