2018. december 10., hétfő Judit napja

 

Archívum

Strindberg szellemi rokona

Per Olov Enquistről

A tények kövek. Kövek nélkül nincsen ív.

Italo Calvino: Marco Polo és Kubla klán párbeszédéből

 

PO_EnquistMagyarországon sokáig főként színpadi szerzőként ismertük, de a világ inkább dokumentarista prózaírónak tartja. Dokumentarista módszerével újraalkotja a múltbéli eseményeket, így hozza létre műveit. A konkrét és a végtelen időben egyszerre halad. Műfaja rokon a tényfeltáró újságírással. Kiválóan kiigazodik a feljegyzések között, dolgos szerzetesek becsületességével építi a történeteit. Úgy tartja, hogy a megtörtént dolgoknak nincs metaforikus értelmük. Azon szerencsés szerzők közé tartozik, akit keresnek az olvasók, és munkásságát még anyagilag is elismerik.

Per Olov Enquist svéd író és újságíró 1934-ben született a Västerbotten megyei Hjoggbölében. A 250 éve békében élő svéd világból származik, az izlandi mesék vidékéről. Már gyermekkorában írónak készült, mert élvezte, hogy kedve szerint alakítgathatja a valóságot. Västerbottent mesélő megyének is szokás nevezni, mert sok híres író származik arról a tájról. Egy interjúban erről szarkasztikusan így fogalmazott: ennek valószínűleg a település elzártsága az oka, illetve az, hogy az emberek sokáig csak egymás között házasodtak, így Hjoggbölében sok az őrült és az író. A kettőt pedig nem mindig lehet megkülönböztetni egymástól. A másik lehetséges magyarázat, hogy a falu mélyen vallásos közösség, ahol a gyermekeket már egészen kiskoruktól szembesítik a lét alapvető kérdéseivel.

Enquist 1964-ben szerzett bölcsészdiplomát az Uppsalai Egyetemen. Ebben az időszakban indult írói karrierje is: 1961-ben jelent meg első regénye, a Kristályszem. Eközben a sport fontos szerepet töltött be életében. Tehetséges magasugró volt, s bár az olimpiai részvételt nem tudta kiharcolni, az olimpiai versenyekre mégis eljutott. Az 1972-es müncheni olimpián sportriporterként vett részt. Ő tudósított az izraeli olimpiai csapat tagjai ellen elkövetett merényletről is; közelről tapasztalhatta az élő történelmet, a tényeket.

Műveiben történelmi események és személyek révén tárgyal korunkban is érdekes általános problémákat. Módszere, a zsurnalizmus és a széppróza elegyítése ismerős az amerikai irodalomból. Truman Capote, Norman Mailer közülük a legjelentősebb, de a német Enzesberger szintén alkalmazta ezt a szerkesztési és írói elvet, melynek nyomán dokumentumokból merített események szépirodalmi szövegekké alakulnak át. Ilyenkor belemarkolnak az életbe, az aktuális életproblémákba. Hosszas búvárkodás után tárgyilagos rövidséggel beszélik el a legborzasztóbb történetet is.

a-tribadok-ejszakaja--8394452-90Életműve visszatérő figurája Johann August Strindberg, a tizenkilencedik századi svéd dráma- és regényíró, akit szellemi rokonának tekint. Ő a főhőse A tribádok éjszakájacímű színdarabnak. A műben a nőgyűlölő August Strindberg életre keltésével alakít ki feszültséget. A dráma cselekménye szerint a híres drámaírót – a megerősödő nőmozgalmak korában – állítólagos nőgyűlölete miatt kiutálják a hazájából. Bajba kerül, elfogyott a pénze is. Egyetlen esélye, hogy sikerre vigye legújabb színművét, amelyet saját házasságának felbomlásakor írt. A dráma valójában kamaradarab: két nő szerepel benne, akik egyazon férfi kegyeiért küzdenek. Az egyik színésznő Siri, August Strindberg válófélben lévő felesége, a másik Marie, akiről kiderül, hogy leszbikus, és vele szökött el annak idején Strindberg neje.

A darab az instrukciók szerint vetítéssel kezdődik. A férfi ösztönvilágának képei peregnek a még fel nem húzott függönyön, aztán igazi élveboncolás következik az életük elrontottságával szembesülő szereplők birkózása során. A főhős Lombrosót és Freudot citálva trágár, dühös kirohanásokat tesz a nők ellen, de könnyű átlátni, hogy frusztráltsága miatt teszi. Önállóságra és ismertségre vágyó felesége pedig nem tudja megbocsátani neki, hogy különélésük ellenére sem menekülhet tőle, színésznőként csak belőle élhet. Egymáson élősködnek, egymást marják. Mérkőznek, próbálgatják, ki bizonyul erősebbnek, pedig egymásra vannak utalva.

Vádaskodásukat szerepe szerint némán figyeli az emancipáció visszásságát képviselő alkoholista, leszbikus „dán tribád”. Kívülállóként a házaspár mindkét tagja számára a szabadság vágyott-gyűlölt mintapéldája, a nőket becsmérlő férfinak azonban sokkal inkább szellemi és lelki társa lehetne – ha nem lenne ennyire autonóm nő. Ő bármit megtehet, kivívta a gyermektelenséghez, a magányhoz való jogát is, hogy ne erőszakolja meg időnként a törvény által szentesített nászban nyert partnere.

hamsun--8754938-90Hamsun – Filmregény című könyvében a nácik bábkormányával együttműködő norvég írófejedelem, Knut Hamsun figuráját teszi meg regénye hősévé. Hamsunt sokan a XX. századi modern regény atyjának tartják, és politikai félresiklását évtizedekig hallgatás övezte. A norvégok szinte nemzeti szégyenüknek tekintették, hogy a világszerte népszerű Nobel-díjas írójuk öregségére a náci haramiák híve lett. A cselekmény 1935-ben indul, amikor a híres író Hitler iránti rajongása nyilvánvalóvá válik. Úgy érzi, neki kell megmentenie Hitler oldalán a hazáját a brit befolyástól.

Enquistet nem az életrajzi hitelesség, nem a bűnösség, illetve mértékének a kérdése érdekli. Nem ítéletet alkot, hanem a történet mozgatórugóinak megismerése foglalkoztatja. Klaus Mann Mephistójával rokon a gondolatisága, mert ott is azt fejtegeti a szerző, hogy miért fonódik egybe az egyén sorsa a hatalom képviselőjével. A művész és hatalom viszonya izgatja mindkettőjüket. A Hamsun-jelenségről így ír a regényben: Nem az volt a probléma, hogy politikai szerepet akart vállalni, hanem az, hogy tekintélyét, melyet elkötelezettséggel, szorgalommal, kitartással, tehetséggel és intellektuális sokszínűséggel a lehető legnagyobb mértékben kivívott magának a regényírás területén, átvitte egy másik területre, a politika világába, ahol nem volt képes átlátni a problémákat.

az-udvari-orvos-latogatasa--9093535-90Mint megannyi Enquist-regény, Az udvari orvos látogatása is történelmi tényeken alapul. Ezúttal a XVIII. századi dán királyi udvar életébe vezet minket, ahol a gyengeelméjű VII. Keresztély voltaképp csak báb az országot irányító arisztokraták kezében, úgy, mint annak idején az apja. Hatalma formális, egyedül csak az aláírása szükséges a hivatalos papírokon. Ennyit követel meg a törvény, az állam irányításához nincs köze. Persze nem véletlenül lett ő ilyen, a több emberöltőn keresztül zajló családon belüli házasságok és a gyermekkorban elszenvedett megrázkódtatások hatására vált felnőtt gyermekké. Még a felesége kiválasztásában sem kap szabad kezet, mert erről is a nemesség dönt. Elhozzák hát feleségnek az angol király unokahúgát, Karolina Matildát. Az esküvőt megtartják, de nem jön a gyerek, nem jöhet, ugyanis Keresztély tart a nőktől, főleg a feleségétől.

A király korábban is labilis idegállapota továbbromlik, a nagyobb bajt elkerülendő állandó udvari orvost rendelnek melléje. Itt lép a képbe a címszereplő Struensee, a fiatal, idealista és felvilágosult német, egy idegen. Ő nem az ország királyát látja maga előtt, hanem egy beteg gyereket. Kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, az uralkodó már nem tud létezni nélküle, apjaként tiszteli. De hiába minden segítség, Keresztély egyre mélyebbre süllyed saját őrületében.

Struensee hamar átlátja az udvari helyzetet, és rájön, hogy ha a dolgok nem változnak, Dánia örökre a sötétség foglya marad. Megérzi az előtte kínálkozó lehetőséget. Megérti a paradox helyzetet, hogy a király hatalma elméletileg az Istentől való, de alkalmatlansága folytán mégsem élhet vele. Ezért, bár az ateista németben nincs igazán hajlam az uralkodásra, mégis lassanként átveszi a hatalmat, megszabadul az eddigi tanácsadóktól és újjászervezi az államot. Korábban fiatal orvosként megszállottként küzdött, hogy meggyógyítsa a betegeket, de most a beteg államot, társadalmat kell gyógyítania. Sajtószabadságot hirdet, mérsékli az adókat, visszaszorítja a betegségek terjedését, csökkenti a nemesek hatalmát és megszünteti a háborút Algéria ellen. Az elkövetkező pár évben reformok százait hozza meg, és Dánia virágzásnak indul. Közben a két idegen, a német orvos és az angol királyné egyre közelebbi kapcsolatba kerül, végül szeretők lesznek és közös gyermekük is születik. Egy rövid nyári idillért elhagyják a fővárost, vidékre mennek. Ez jó alkalmat ad arra, hogy a féltékeny arisztokraták felkelést robbantsanak ki, de a nemesség ezután már bármit is tesz, a felvilágosodás magjai már el vannak ültetve.

lewi-utja--8761879-90Enquist a gyermekkorát meghatározó baloldali keresztény közösségről, az Észak-Svédországban működő herrnhuti gyökerekkel rendelkező vallási mozgalomról írta Lewi útja című regényét. A munkásmozgalmak mellett ez a vallási tömörülés volt a másik, amelyik jelentősen hozzájárult Svédország mai arculatának kialakulásához. Bár a pünkösdista gyülekezet a múlt század tízes éveiben még csak alig néhány tucat tagot számlált, ma már a világ egyik legnagyobb egyházi közössége, amely nem kis részben járult hozzá a század elején Svédországban még ugyancsak tomboló tömeges alkoholizmus visszaszorításához. Per Olov Enquist így ír a Lewi útjában a gyülekezetről és szertartásairól: A nyelven és a képeken átderengett a szexualitás. A gyülekezet egyenesen Krisztus testéből eredezteti származását: akkor született, Krisztus sebéből, amikor a katona a Megváltó oldalába döfte lándzsáját, és a sebből vér és víz fakadt. Ilyen egyszerű. Akkor született meg valami, amit orgiasztikus teológiának lehetne nevezni, a majdhogynem szexuális jellegű egybeolvadás Jézus Krisztussal, a vőlegénnyel. Ezért szoktuk västerbotteni imaházainkban azzal fejezni be imáinkat, hogy a te véredért. Ezért tekintettük Krisztus sebét menedéknek, meleg, csábító, szinte nőies jellegű testnyílásnak. Szinte a legtilalmasabbnak. S a vért meleg és oltalmazó folyadéknak, valamiféle magzatvíznek. Nem rémisztett meg, nem az erőszakot, hanem a szeretetet jelentette. Maga a szexualitás veszélyes volt és ijesztő, tilalom övezte, és mégis folyamatosan jelen volt vallásgyakorlatunkban.

Vérmisztika, Jézus meleg-nőies sebei, foszforeszkáló kereszt, szexuális színezetű, eksztatikus istenélmények, földre zuhanás, különböző nyelveken való megszólalás – Enquist regényíróhoz méltó együttérzéssel, történészi elfogulatlansággal és dokumentarista hűséggel ábrázolja a pünkösdi mozgalom eredetét és históriáját, a keresztény gondolkodás és vallásgyakorlás e különös területét a mozgalom két meghatározó egyénisége, a kis vidéki szatócsból lett alapító, Lewi Pethrus és a mozgalomhoz később csatlakozó sikeres regényíró, Sven Lidman barátságán, együttműködésén, majd végső szakításán keresztül. A könyv lebilincselően izgalmas mese, monumentális tanulmány is egy lelki-szellemi birodalom felépüléséről és a nagy vezetők lélektanáról, Lewi útjáról.

A történet kapcsán azon elmélkedik, hogy a nyelveken való szólás okozza a legnagyobb gondot az emberi megértésben, illetve mit jelent az, hogy szabadegyháza imaházaiban van konyha, hiszen a megújulás az evéssel kezdődik, csak utána jön a lelki tanácsadás.

a-harom-barlang-hegye--3008537-90A Három Barlang Hegyecímű történetet unokáinak írta karácsonyi ajándékként. Mindössze öt példány készült volna a gyerekeknek, de szerkesztője rábeszélte, hogy ne csak az unokái élvezhessék. Miután megjelent, sikert aratott, pillanatok alatt lefordították 26 nyelvre. Én és a kutyám vagyunk a főhősök – vallotta be, de örömmel hallja, hogy a legtöbb gyerek azt hiszi, ők, a kis olvasók az Enquist-mesék hősei.

Blanche és Marie könyve a századforduló Párizsában játszódik. Főhőse Blanche Wittman, a világhírű pszichiáter, a Sâlpetrière kórház főorvosa, Jean Martin Charcot kedvenc betege, a hisztéria tüneteinek és kezelésének szentelt nyilvános bemutatók főszereplője. Charcot halála után Blanche meggyógyul, és a későbbi Nobel-díjas fizikus-kémikus, a lengyel származású Marie Curie asszisztense lesz, de a laboratóriumi sugárfertőzés miatt életét tehetetlen nyomorékként fejezi be. Szinte haláláig naplót ír. Naplóinak három kötete, a sárga, a fekete és a vörös könyv és a benne szereplő kérdések képezik Enquist regényének alapszövetét.

blanche-es-marie-konyve--9634177-90A könyvben arra tesz kísérletet, hogy felfedezze életünk szövedékében a nők ismeretlen kontinensét, ezt a feltérképezetlen tájat, a hisztériában rejlő kód segítségével próbál eligazodni a káosz és a rend viszonyában, közben figyeli a történelem szárnysuhogását, és vizsgálja, mi van, ha az érzések megzavarják belső iránytűnket. A személyes emlékekkel gazdag Enquist-szöveg beletorkollik a fő témájába, a mindent legyőző szerelem megszólaltatásába. Blanche és Charcot, illetve Marie és Paul megindítóan szép és tragikus szerelmének történetét meséli el, az anonim forróságot, amelybe mesteri könnyedséggel szövi bele saját anyjának és saját (fél)árvaságának életrajzi motívumait, a század eszmetörténetének és tudománytörténetének kezdeti alakulását, a torz politikai gondolatok és az elvaduló, bigott tömegek indulatainak vészjósló jeleit.

Az Egy másik élet című életrajzi könyve sem könnyű olvasmány. Saját életéről ír, de mindezt úgy, mintha nem magáról, hanem egy harmadik személyről szólna. A történet 1934. szeptember 23-án kezdődik, ekkor születik meg a főhős egy kis településen. Otthagyja a faluját, író lesz, bejárja a világot. Minden jól megy, aztán minden nagyon rosszra fordul. 1990. február 6-án megkezdődik egy másik élet. Erről szól a könyv. A mű épp olyan különös, épp olyan markánsan egyéni és meglepő, mint a világhírű svéd szerző minden korábbi műve. Önéletrajzi krónika, melynek harmadik személyű, önmagából mintegy kilépő, önmagát kívülről megközelítő előadásmódja a gyermekkor és az ifjúság elbeszélésénél még furcsán hat, ám a pályája delén egyre súlyosabb alkoholizmusba süllyedő író válságának, a mélypont és a felemelkedés megírásánál természetessé válik. Rendezgeti az információkat, a mozaikdarabokat rakja új egésszé. A mozaikszerűségében is egységes történetből valódi regény lesz, alanyából regényhős – az olvasó előtt feltárul egy egész élet, egy másik élet, egy másik ember élete.

Enquist hisz az európai identitásban, illetve a sokféleség kavalkádjában. Európa kinyílt, és ezt értékelni kell. Erről így vall: Az európai identitást tagadták az elmúlt ezer évben, az Európai Unió retorikája, hogy létezik egység a sokféleségben. Sokszor kritikus voltam az Európai Unióval, Svédországban többször tartottak népszavazást a közösség ügyeivel kapcsolatban. Mégis sok tekintetben igaz, hogy bár különbözőek vagyunk, kis nyelvekben létezünk, ennek ellenére létezik valamiféle kapcsolat a szívek között. Kis országok, kis nyelvek, de érdeklődünk egymás iránt.

Ha épp van ötlete, rendkívül intenzíven dolgozik. Viszont nagyon fájdalmas, amikor nem írok – jegyezte meg egy interjúban. Az 1980-as éveket tartja élete és pályája legsötétebb időszakának, amikor a legmélyebbre került az alkoholizmusban. Abban az időszakban nem is tudott írni. És még mindig vannak ilyen terméketlen időszakok – vallotta. Ha dolgozik, korán reggel, már hat órakor felkel, sétál egyet kutyájával, kávézik, majd belevág az írásba. Aztán 11-12 óra körül lepihen egy órára. Utána már nem jó dolgozni, dél körül már egyre hülyébb az ember – vallja.

Kompozíciós biztonsággal fogalmaz. Alakjai meggyőzőek, dialógusai realisztikusak. Képes hűen kifejezni hősei gondolatainak tudatfolyamát. Keresés és gondolkodás jellemzi, tudja, mi van az általa megismert tények mögött. Időnként közel lép egy-egy alakjához, hogy az ő véleményét, tapasztalatait is megismerhessük, aztán mesterien fogja össze a szálakat, és a látszat és a felszín mellett a mozgatórugók is kiderülnek. Az elbeszéléssel mindig elmegy addig a pontig, ahol a megmagyarázhatatlan láthatóvá válik, de nem biztos, hogy érthető is lesz. Néha a legizgalmasabb pillanatban vált időt, mielőtt befejezné a történetet. Hőseinek minden találkozása új időszámítást is jelent. Mindig van egy pont, ahonnan az elbeszélés tája áttekinthető. Önmagával szemben is őszinte. Új és új aspektusból szemléli az eseményeket. Olyan szégyentelenül ír, ahogy csak lehet. Tudja, hogy ami a legjobb, arra nincsenek szavak, vagy ha az összes történetet egymásra rakjuk, minden láthatatlan lesz.

Novák Imre

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.