2018. december 18., kedd Auguszta napja

 

Archívum

 

Párbeszéd a pedagógus-életpályamodellről

A Commitment Zrt. november 17-én az ELTE Bölcsészettudományi Karán a Gólyavár Mária Terézia termében konferenciát rendezett a pedagógus-életpályamodellről, amelyen szakmai, döntéshozói, szakszervezeti és oktatói oldalról a legkompetensebb szakemberek a lehető legtöbb elvi, gyakorlati, szakmai és pénzügyi szempontot figyelembe véve vitatták meg a pedagógusképzés és a pedagógusszakma keretrendszerének átalakítását.

A Commitment Zrt.-nek emellett célja volt, hogy a magyar pedagógus-életpálya jövőjével kapcsolatos hírértékű szakmai üzeneteket, javaslatokat fogalmazzon meg a döntéshozóknak. Jó döntések a jó ügy érdekében jó időben – ehhez kívánt rendezvényével a Commitment Zrt. segítséget nyújtani. Jól képzett, megfizetett, motivált tanárok nélkül ugyanis versenyképes generáció sem lesz a mai általános és középiskolásokból, ami egyben az ország lemaradását is véglegessé teheti. Ahogy Ekler Gergely, a Commitment vezérigazgatója köszöntőbeszédében fogalmazott: az egész ország szempontjából fontos, hogy a pedagógusok megkapják az őket megillető presztízst, megbecsülést és pénzt.

Dezső Tamás, az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánjának ünnepélyes megnyitója után a délelőtti szekcióban a mintegy négyszáz résztvevő videobejátszásban tekinthette meg az Andavölgyi Ferenccel, a Móri Többcélú Kistérségi Társulás munkatársával a kistérségi oktatási intézmények helyzetéről készített interjút, amelyet Pokorni Zoltán Életpályamodell – jó nemzetközi gyakorlatok, magyarországi lehetőségek című előadása követett. Az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának elnöke rámutatott: a pedagóguspolitika csak egyike a közoktatás előtt álló feladatoknak, de enélkül nem oldható meg a többi oktatáspolitikai kérdés sem, rendezése ezért halaszthatatlan. A szakma elöregedett, tíz éven belül nyugdíjba vonul a pedagógusok egyharmada. Különösen néhány szakterületen nagyon kritikus a helyzet. Az ország bizonyos területén tanári szakra a kémiát és a fizikát tavaly összesen alig néhány jelentkező jelölte meg első helyként. Szerinte a legnagyobb baj, hogy a rendszer nem hozza biztonságosan felszínre a tehetséges, a legjobban teljesítő és kommunikáló, a tanári pályára legalkalmasabb diákokat.
Mielőtt Pokorni Zoltán felhívta a figyelmet a kialakítandó hazai pedagógus-életpályamodell legfontosabb szempontjaira, példákat említett más országok gyakorlatából S bár – mint mondta – egy az egyben egyiket sem lehet átvenni, érdemes ezeket megvizsgálni. Németországban és Hollandiában például a rutinos, tapasztalt tanárok számára kevesebb óraszámot írtak elő és a bérezésüket is kiszakították a közalkalmazotti körből. Svájcban a pedagógusok kiléptek a határozatlan idejű, élethosszig tartó alkalmazásból és határozott időre, feladatra szerződnek, Finnországban pedig olyan pedagógusképzést alakítottak ki, amelynek nyomán sokszoros a túljelentkezés a pályára.
Hangsúlyozta: egyetlen kormány, így a jelenlegi sem spórolhatja meg az empirikus kutatást, a döntések meghozatalához ugyanis tudományosan alátámasztott mérésekre van szükség.
– Magyarországon 1992 óta vitatkozunk arról, hogy az egységes közalkalmazotti rendszer a pedagógusok szempontjából jó-e vagy sem – tekintett vissza Pokorni Zoltán. – Az Antall-kormány idején bevezetett úgynevezett „lehet F kategória” szociális szempontok alapján emelt bért. A Horn-kormány bevezette a „minőségi bérpótlékot”, az első Orbán-kormány ezt átalakította, később pedagógusszorzóval próbáltuk megkülönböztetni a pedagógusokat a többi közalkalmazottól. 2000–2001-ben láttunk hozzá a pedagógus-életpályamodell kidolgozásához, amelyet 2002 után nem volt módunk valóságra váltani. Nyolc év alatt kicsiszoltuk, és most itt az alkalom, a lehetőség, hogy amit kimunkáltunk, megcsináljuk.
A pedagógus-életpályamodellről kijelentette: ha minősítik, értékelik a pedagógusokat, ez a rendszer hatékonyságát növelni fogja. Felhívta a figyelmet: a pedagógus-életpálya összefügg a pedagógusképzéssel, a pedagógus-továbbképzési rendszerrel, a finanszírozással és a munkáltatói jogokkal. Kritikus pontja pedig, hogy akkor finanszírozható, ha a minősítés szerepel benne.
Pokorni szerint az az életpályamodell tekinthető jónak, amely vonzza a tehetséges fiatalokat, ugyanakkor a már pályán lévőket is ösztönzi a továbblépésre, amely vagy új, vagy több feladat vállalására ösztökél. Nemzetközi tapasztalatok szerint az a szerencsés, ha a kezdő alapbér viszonylag magas, később pedig nem az alapbérek emelkednek meredeken, hanem a vállalt többletfeladatokért járó pótlékok összege motiváló. Mint mondta: a társadalomnak el kell döntenie, hogy mennyit hajlandó áldozni a közoktatásra: 100, 150 vagy 200 milliárd forintot? Ha ugyanis a rendszernek csak bizonyos elemeit változtatjuk meg, vagyis összefüggések nélkül javítunk a helyzeten, akkor a rendszer egésze nem fog működni. A jelenlegi hazai helyzetről konkrét adatokkal is szolgált: míg 2009-ben az általános iskolában tanító pedagógusok alapbére 165 ezer (pótlékokkal 209 ezer), a középiskolai tanároké pedig 180 ezer forint, addig a diplomások átlagalapbére 273 ezer (összjövedelme pedig átlagosan 330 ezer), az egyetemi diplomával rendelkezők átlagbére pedig 410 ezer forint volt.
A pedagógusok minősítési rendszeréről Pokorni úgy vélte, az akkor lehet jó, ha van következménye pró vagy kontra; ha nem egyszeri, hanem ismétlődő; ha a minősítés adja meg a felhatalmazást, a jogot a többletfeladat vállalására; és ha a finanszírozó, a fenntartó is részt vesz a minősítésben. Hozzátette: az értékelés ma már külön szakma és azzá kell válnia a pedagógusok minősítésének is.
A pedagógus-életpálya a pedagógusképzéshez négy kritérium alapján kapcsolódik: amellett, hogy szigorú belépési követelményeket és osztatlan képzést feltételez, arra is szükség volna, hogy a kormány a kereseteknek megfelelő keretszámokat hozzon létre, és a végzetteknek garantálja is az elhelyezkedést, valamint hogy a pedagógushallgatóknak már a tanulmányaik legelején ösztöndíjat kínáljon, ezzel is motiválva a tehetséges diákokat arra, hogy a rendszerbe belépjenek. Alacsonyabb óraszámokkal lehetne honorálni a tapasztalatot, a minőséget, tehát az idősebb kollégák valamivel alacsonyabb bérért kevesebb óraszámban taníthatnának. A többletjövedelmet nem a státushoz, hanem a vállalt többletfeladathoz rendelnék, vagyis például egy jóval méltányosabb díjazásért megérné osztályfőnöki feladatokat vállalni.
De az életpályának a pedagógus-továbbképzési rendszerhez is szorosan kapcsolódnia kell, mégpedig oly módon, hogy ha a minősítés nem hozza meg a kívánt eredményt, a pedagógus kapjon esélyt arra, hogy kijavítsa hibáit, gyengeségeit. Pokorni hozzátette: a formálódó új közoktatási törvény keretet ad ennek.
A pedagógusképzéstől az életpályáig című előadását dr. Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára Hoffmann Rózsa államtitkár megbízásából tartotta. Gloviczki elmondta: nem elegendő az a kívánalom, hogy a pedagógus-életpálya kiszámítható legyen, hiszen most is kiszámítható. Az anyagi jövőkép mellett a társadalmi presztízsen és a hallgatók kortárs megítélésén is javítani kell. A színvonalemelést az új, közalkalmazotti jogállást szabályozó törvénnyel és egy ahhoz kapcsolódó, külön a pedagógusokra vonatkozó differenciáló bértáblával lehetne elérni. Ezenkívül a követelményeket is törvény szabályozná, amely a pedagógustársadalom egységes kezelését és szigorú minősítéssel a szakmai alapú belső különbségek feltárását tartaná szem előtt.
A helyettes államtitkár egy lehetséges pedagógus-életpályamodellt is bemutatott. Eszerint az 5+1 éves felsőoktatási képzést 2 év gyakornoki idő követné minősítő vizsgával. A legkevesebb 8 évig tartó „Pedagógus I” szakaszból minősítés alapján lehetne átlépni a legalább 14 évig tartó „Pedagógus II” szakaszba, s onnan ugyancsak minősítéssel, de már csak választható módon válna megszerezhetővé a mesterpedagógust jelentő „Pedagógus III” besorolás, illetve „tudós tanár” cím.
Gloviczki Zoltán végül szólt arról is, hogy az újszerűség két legszembetűnőbb társadalmi csapdája a felfokozott várakozás és a bizalmatlanság, éppen ezért fontos – tette hozzá – a tárgyban minél szélesebb körű párbeszéd folytatása. Köszönetét fejezte ki a Commitment Zrt.-nek, hogy erre e konferencia révén lehetőséget biztosított.
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke expozéjában elmondta: ittlétének legfontosabb indoka az, hogy ehhez a 2001-ben megkezdett munkához szakmai támogatást adjon. Néhány illúziótól is óvta a pedagógus-életpályamodell kidolgozóit és a pedagógusokat. Elmondta: Magyarországon számos szakmában van életpálya, és ennek a legfontosabb eleme, hogy vannak távlatai, van előmenetel, van valami, ami ezt pályává teszi. „Legyen a pedagógus-életpályájának is íve, mint ahogy van íve a bírók, az ügyészek, de az orvosok tevékenységének és az egyetemi karriernek is. Ezekhez a már meglévő karrierívekhez kell hozzáilleszteni a pedagógus-életpályát is – fogalmazott –, ugyanakkor az itt álló elképzeléseket látva azt kérdezem: nem markolunk túl nagyot? Az értelmiségiátlagbér-ígéretek elhangzásakor vegyük figyelembe azt is, hogy kevés olyan ország van, ahol az agysebészek kevesebbet keresnek, mint a pedagógusok. Vegyük figyelembe, hogy mi a realitás. Minden társadalomban vannak magasan és kevésbé magasan fizetett pályák, ugyanakkor az, hogy legyen előmenetel, legyen egy pályának íve és ezen a pályán legyenek követelmények, rendkívül fontos.” Véleménye szerint a tanári munkát kellene minősíteni, nem a pedagógusok tárgyi ismereteit ellenőrizni bizonyos időközönként.
Az MTA elnöke elmondta: támogatja azt az elképzelést, hogy a pedagógusok esetében az egyetem elvégzését (erre öt évet is elegendőnek tartana) gyakornoki szakasz kövesse. A leendő bírók három évig fogalmazóként, az azt követő nagyon szigorú vizsga után pedig egy évig titkárként dolgoznak, s csak utána nevezik ki őket bíróvá. Szerinte ezt a logikát kellene a pedagógia rendszerén is végigvinni.
A tudós-tanár fogalmáról szólva elmondta: számára ez nem hangzik jól, hiszen miután négy egyetemi év után valaki megszerzi a PhD-t, nem kezdjük el tudósnak nevezni. A több éve elhunyt Nobel-díjasokra alkalmazzuk ezt a szót. Javasolta: az elnevezésekkel is legyünk óvatosak.
Miként abban is, hogy mi az a pálya, amit anyagilag ígérni tudunk. Ezt valóban hosszas viták és elemzések alapján kell kidolgozni, a szépen megfogalmazott elképzelésekkel szemben ugyanis ott van a gazdasági realitás, amihez az elképzelést illeszteni kell.
Fontosnak tartotta, hogy ez a munka elkezdődjön és a pedagógus-életpálya a lehető legrövidebb időn belül elinduljon, a hosszabb távú tervezéshez pedig mindenképpen szükség van a szakmával és a pedagógusképző intézményekkel, egyetemekkel folytatott párbeszédre.
Helyes törekvés, hogy ha valaki tanárként végzett, tanárként is dolgozzon, s helyes azt tenni – vélelmezte –, hogy aki történész szeretne lenni, az történelem szakot végezzen, ne pedig tanár szakot és úgy váljék történésszé.
Pálinkás József az egyciklusú képzés tekintetében is óvatosságra intett. Mint mondta: a bolognai képzési rendszer visszafordíthatatlan, és van nagyon sok jó eleme. Ahhoz, hogy illeszkedjünk az európai felsőoktatási rendszerhez, ennek megfelelően kell képeznünk. Az egyciklusú képzés lehetőségét néhány jól meghatározott, összeillő tanár szakon – pl. matematika–fizika, kémia–biológia, magyar–történelem szakon – kellene megtartani.
Óvakodjunk a nagyon merev rendszerektől – tért ki erre előadása végén, azon elképzelés kapcsán, hogy 20 év után lehessen valakit egyetemi tanárrá kinevezni. „Werner Heisenberg 27 éves korában lett egyetemi tanár, Teller Ede 22 évesen írta meg a 29 éves Heisenbergnél a doktori disszertációját – tette hozzá. – Ne szorítsuk bele magunkat törvényben leírt számokba. Ha valaki kiemelkedő, legyen egyetemi tanár 30 éves korában. Azzal a programmal, amivel igyekszem fiatalokat helyzetbe hozni egyetemeken és kutatóintézetekben is, éppen arra sarkall, hogy a fiatalok igyekezzenek a szakmájukban már korán előbbre haladni. Nagyon fontos a pálya első időszakának aktívvá tétele, ott kell erre lehetőséget biztosítani a tanároknak. Ha ezt a lehetőséget az életpályamodell megadja, akkor azt gondolom, hogy Magyarország közoktatása a jelenleginél jelentős mértékben javulhat.”
Pálinkás József azzal zárta szavait: intenzív együttgondolkodásra van szükség, ésszerűen korlátozott időn belül. A lehető leghamarabb döntésre kell jutni abban, hogy pontosan mik legyenek a pedagógus-életpálya szakaszai, kritériumai, határpontjai. „Remélem, hogy ez a modell mennél hamarabb meghonosul a magyar közoktatásban, mert nagyon nagy szükség van rá. Felmenő rendszerben lehet bevezetni, a gyümölcse nyolc-tíz-tizenkét év után fog megjelenni.” Az MTA elnöke elmondta: ezt a munkát ő a maga személyes eszközeivel és a Magyar Tudományos Akadémia szakmai értelemben is támogatni fogja, és ahhoz véleményével az általa létrehozott Közoktatási Bizottság is nagy örömmel járul hozzá.
A délutáni szekcióban a konferencia résztvevői videobejátszásban tekintették meg a Mendrey Lászlóval, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökével a szakma elvárásairól folytatott beszélgetést, majd Környei László, a Commitment Zrt. szakmai vezetője tartotta meg Ellenőrzés, értékelés, minősítés című előadását. Kevés fiatal választja a tanári hivatást – húzta alá Környei –, s talán nem is a legjobbak. Ezen változtatni kell, ezért kell körüljárni az oktatás és a tanári pálya témáját, hiszen ha a szakmai megállapodásokat jogszabályokba foglalják, talán már jövő szeptembertől érzékelhető lesz a változás.
Sió László, a Fidesz Oktatási Műhelyének a vezetője A pedagógus-továbbképzés megújításáról, Porogi András, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületének elnökségi tagja Egy lehetséges életpályamodell elemeiről, Vancsó Ödön matematika-didaktikus, a felsőoktatási törvényt előkészítő, pedagógusképzéssel foglalkozó munkacsoport vezetője A pedagóguspálya presztízsének helyreállításáról, Lannert Judit, a TÁRKI-TUDOK Zrt. vezérigazgatója pedig A pedagógus-teljesítménybérezés sikeres nemzetközi tapasztalatairól beszélt. Előadásaik megtekinthetők és letölthetők a www.commitment.hu oldalon.


Varga Gabriella

 

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.