2018. december 10., hétfő Judit napja

 

Archívum

 

Diákok és a koncepció

Az elmúlt időszakban sokat foglalkozott a sajtó a „kiszivárgott” új Közoktatási Törvény koncepciójával. A megjelent véleményeket magam a 2010. november 11-én kelt változat gyermekjogi, diákjogi szempontú vizsgálatával szeretném gazdagítani.

A törvénykoncepció bevezetése szerint a kerettörvény azért jó megoldás, mert: „A jogbiztonság, a kiszámíthatóság és a kellő rugalmasság így egyaránt garantálható.” Ebből annak kell következnie, hogy a törvénybe kerülnek a garanciális szabályok, valamint a felhatalmazások a részletszabályok alacsonyabb szintű szabályozására. A koncepció tartalmazza a felhatalmazásokat, azonban a garanciális szabályok hiányoznak, így a kitűzött célnak sem felel meg.
A koncepció az alapelvek között rögzíti: „A közoktatás középpontjában a gyermek és a pedagógus, továbbá a szülő áll, akiknek kötelességei és jogai egységet alkotnak.” Ez a koncepció jelenlegi változatában azt jelenti, hogy a diákok képviseletét ellátó diákönkormányzatok egyetértési jogait eltörölnék, azaz az őket közvetlenül érintő kérdések (például házirend, diákönkormányzat és iskolavezetés kapcsolattartása) nélkülük dőlhetnek el, érdemi tárgyalás nélkül. Érdemes megjegyezni, hogy a ma hatályos szabály szerint egyetértési joga van a diákönkormányzatnak a házirend elfogadásakor. Azonban ha az egyetértés hiányát egyeztetéssel nem lehet feloldani, akkor a közoktatási törvény szerint közoktatási szakértők bevonásával, egyszerű többségi szavazással pótolható az egyetértés. Ebből következően nem igaz az az érv, amely szerint a diákönkormányzat egyetértési joga ellehetetleníti az iskola működését.
A Tanulmányokban való előrehaladás és értékelés című fejezetben azt olvashatjuk, hogy „ha a tanév végén egy vagy két (igazgatói engedéllyel három) tantárgyból a tanuló elégtelen osztályzatot kapott, a következő tanév megkezdése előtt javítóvizsgát tehet az intézmény háromtagú bizottsága előtt. Elégtelen javítóvizsga esetén a tanévet meg kell ismételnie. Háromnál több év végi elégtelen osztályzat esetén a tanévet javítóvizsga nélkül meg kell ismételni”. Itt is visszaköszön tehát az az elképzelés, ami a felsőoktatási koncepcióban is megjelent, amely szerint a vizsgák számának a korlátozása növeli az oktatás színvonalát. A közoktatásban azonban más a helyzet, mint a felsőoktatásban. Itt az év végi bukást követően a tanulónak két hónap áll rendelkezésre, hogy felkészüljön a vizsgára. Az is fontos különbség, hogy vizsgatárgyanként mindössze egy lehetősége van a tanulónak. Igaz, hogy a vizsgatárgyak számának növelésével egyre nehezebbé válik a sikeres vizsga, de nem lehetetlenné. Ha nem így lenne, akkor vajon miként teljesíthető a hat kötelező érettségi tantárgy egyetlen vizsgán? Mindezek alapján rossz megoldásnak tartom, hogy a javítás lehetőségét az év végi elégtelenek száma határozza meg.
A tanulói jogviszonyról szóló fejezet a diákok hiányzásáról a következő szabályt tartalmazza: „Hiányzását a házirendben meghatározott módon kell igazolnia, amelynek elfogadásáról az osztályfőnök, vitás esetben az igazgató dönt.” Ezzel a szabállyal a koncepció alkotói az orvos felelősségét a pedagógusra bízzák. Az a kérdés ugyanis, hogy a gyermek beteg-e, mehet-e közösségbe, orvosi kérdés. Ha az orvos betegnek nyilvánít egy tanulót, akkor e döntést milyen alapon bírálja felül az osztályfőnök? Az orvosi igazolás közokirat, és mint ilyen, az ellenkező bizonyításáig igazolja a benne foglaltakat. Véleményem szerint az orvosi és hatósági igazolás elfogadása esetén nincs helye mérlegelésnek. Természetesen, ha az igazolás hamis (hamisított vagy valótlan tartalmú), a távollét igazolatlan. A szülői igazolás esetében szintén nem szerencsés az egyéni mérlegelés, éppen ezért kell az igazolás mikéntjét normatív módon a házirendben szabályozni. Legyen a szülő számára egyértelmű, hogy milyen távollétet igazolhat és milyet nem.
A tanulók kötelességei és jogai című fejezet rögzíti, hogy az alapjogokat az alkotmány és a nemzetközi egyezmények határozzák meg. Hiányzik azonban az a lépés, amely leírná ezen jogok közoktatáson belüli érvényesülését.


A kötelezettségek között több új is megjelenik:
• „A pedagógusok útmutatásainak követése.” E kötelezettséget jogszabályi szinten mindenképpen pontosítani kell, ki kell jelölni az utasítási jog és a személyiségi jogok közötti határvonalat. Ez a jelenlegi formájában a katonasághoz hasonló parancs jogot jelent annak határai nélkül. Jelenlegi formájában ez elfogadhatatlan.
• „Intézményi rendezvényeken, ünnepélyeken való részvétel.” Ez is pontosításra szorul, különös tekintettel a kötelező és szabadon választott rendezvények, a vallási és világnézeti szabadság (például karácsonyi ünnepség), illetve a tanuló pihenéshez (iskolaidőn kívüli rendezvények) való jogával való ütközések feloldása érdekében.
A tanuló „különös” jogai között említi a jogszabály a tanuló részvételét a rá vonatkozó döntések meghozatalában. E jognak a véleménynyilvánításra szűkítése elfogadhatatlan.


Ez a rész a jelenleginél szűkebb körben rajzolja meg a diákjogokat. Érthetetlen, hogy miért marad ki például a kollégiumhoz való jog, az egészségügyi felügyelethez való jog, a diákkörök joga, annak a joga, hogy hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, a panaszjog a nyilvánossághoz fordulás joga vagy a jogorvoslat joga.
A diákönkormányzatról szóló fejezetben érhető leginkább tetten a tanulóijog-érvényesítés lehetőségének korlátozása. A koncepció mindenféle diákönkormányzat alapítását reprezentativitáshoz kötné, ennek pontos meghatározása nélkül, ezért ez a jelenlegi formájában elfogadhatatlan. A jelenlegi szabályozás az intézményi diákönkormányzat esetében tartalmaz csupán hasonló megkötéseket. A diákönkormányzat egyetértési jogait szintén eltörölné a koncepció, ami elfogadhatatlan.
A diákönkormányzat vezetőjével szemben életkori (12 év) és tanulmányi (akiknek iskolai tanulmányi eredménye eléri vagy meghaladja az iskolai átlagot) korlátot támaszt. Mindkettő elfogadhatatlan, mert a tanulók választójogát korlátozza. Az esetek többségében a diákok nyilván a nagyobbak közül választják ki a leginkább rátermett tanulót. Miért kell e választási lehetőséget a jogszabállyal korlátozni? Nem véletlen, hogy az országgyűlési képviselő választhatósága sincs a tanulmányi eredményhez kötve. Fontos, hogy a diák az iskolában megtanulja, gyakorolja a választást. Megtapasztalja döntése tétjét, megismerje, hogy döntése kialakításakor milyen szempontokat érdemes figyelembe venni.
A szöveg talán csak véletlenül, de nem említi a kollégiumi diákönkormányzatot. Véleményem szerint ezt pótolni kell. Szintén fontos lenne kitérni a diákönkormányzat céljára, főbb tevékenységeire (érdekképviselet, szabadidős programok szervezése, közösségépítés).
A 10. számú melléklet szerint: „A házirend a tanulóknak szóló szabályzat, amely közérthetően tartalmazza az iskolai és azon kívüli viselkedés és a működés rendjét.” Fontos lenne egyértelművé tenni, hogy a házirend nem csak a tanulóknak szól, nem csak az ő jogaik gyakorlását és kötelezettségeik teljesítésének módját szabályozza. A házirend személyi hatálya ki kell, hogy terjedjen a tanulók mellett a szülőkre és az intézmény alkalmazottaira is. Azt is ki kellene mondania a jogszabálynak, hogy a házirend csak olyan „iskolán kívüli” viselkedési szabályokat tartalmazhat, amelyek a tanuló iskolai felügyelete alatt teljesülnek. Ellenkező esetben a szülő nevelési jogát sérti.
A Fegyelmi szabályzat és eljárás címet viselő mellékletből hiányzik a „vétkesség” követelménye. Ez a büntetés kiszabásának elengedhetetlen feltétele, hiszen a tanuló tettét azon az alapon rójuk fel neki, hogy „tehet róla”, „felelős a tettéért”, „rajta múlott a kötelezettségszegés”.
A 3. pont szerint: „Tanköteles tanulóval szemben az eltiltás az adott iskolában a tanév folytatásától és az áthelyezés az iskolából fegyelmi büntetés csak rendkívüli vagy ismétlődő fegyelmi vétség esetén alkalmazható. Ekkor a szülő köteles új iskolát keresni a gyermeknek, és ha szükséges – mert társai épségét, tanulmányait veszélyezteti – a tanulót ki kell emelni a normál intézményrendszerből.”
A gyakorlatban komoly problémát jelent a befogadó intézmény megtalálása is. Ennek az az oka, hogy az intézményvezetők nem tudnak, illetve nem akarnak erről megállapodni. E problémának nem megoldása, hogy a szülő keressen intézményt, hiszen ez esetben jelentős a veszélye a tankötelezettség nem teljesítésének. Véleményem szerint a megoldás inkább az, hogy a jelenlegi szabállyal ellentétben nem büntetéskiszabási, hanem büntetés-végrehajtási feltételnek kell lennie a befogadó intézmény meglétének. Az is segítené a jelenlegi szabályozás problémájának megoldását, ha a megyei önkormányzat jegyzője vagy a területileg illetékes oktatási hivatal jelölne ki befogadó intézményt abban az esetben, ha a fegyelmi büntetés jogerőre emelkedéséig az iskola nem tud megállapodást kötni.


A kollégiumi fegyelmi büntetések körén a koncepció nem változtat. Véleményem szerint a jelenlegi szabályt érdemes lenne kibővíteni a következő büntetésekkel:
• meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, illetőleg megvonása;
• áthelyezés másik szobába, tanulócsoportba vagy kollégiumba.


Tudom, hogy a koncepció folyamatosan változik és elfogadásáig még minden bizonnyal át is alakul. Fontos lenne azonban annak belátása, hogy a jogok és kötelezettségek egysége elsősorban nem a szabályozás szintjén bomlott meg. A fő gondot véleményem szerint az jelenti, hogy sok tanár, diák és szülő nem ismeri pontosan a rá vonatkozó szabályokat, így nem is tartja be őket. A következmények nélkül megsértett szabályok jelentősen erodálták a jog szabályozó erejét. Ha nem teszünk meg mindent a jogismeret növelése, a jogsértések következményének elkerülhetetlensége érdekében, akkor bármi lehet az új törvényben, a jelenlegi helyzeten nem fog tudni változtatni.


Dr. Jásper András
jogász, a Közoktatás-politikai Tanács tagja

 

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.