2018. december 10., hétfő Judit napja

 

Archívum

Több mint kétmilliárd forintos költségvetésű kutatási programhoz csatlakozott az ELTE

Az ELTE Informatikai Karának kutatói is részt vesznek abban a nemzetközi programban, amelynek célja a korábbi évtizedekre jellemző, sokszor több millió parancssort tartalmazó szoftverek átalakítása annak érdekében, hogy azok ki tudják használni a ma elterjedt, több- vagy akár sokmagos hardverekben rejlő lehetőségeket.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és az ELTE-Soft Nonprofit Kft (ELTE-Soft) kutatói több mint hatvanmillió forintos támogatásban részesültek az Európai Bizottság által finanszírozott ParaPhrase projektből. „Az ELTE és az ELTE-Soft speciális programkódelemző és -átalakító módszert fejleszt, amely modern szoftverfejlesztési eszközök alkalmazásait egészítheti ki a jövőben. A projekt szakmai jelentőségén túl fontos, hogy az ELTE kutatói egyúttal az egyik vezető európai kutatói konzorciumhoz csatlakozhattak” – mondta el dr. Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Karának dékánja.

A ParaPhrase hároméves kutatási projekt, amelyet az Európai Unió összességében közel 2,5 milliárd forinttal támogat. A többmagos processzorok meghonosodása után a közeljövőben a sokmagos processzorok elterjedése várható, miközben a szoftveriparban széles körben használatos programozási nyelvek és technológiák nem támogatják kellőképpen ezeknek az utasítások értelmezéséért és végrehajtásáért felelős hardvererőforrásoknak a hatékony kihasználását. A ParaPhrase projekt keretében zajló kutatás célja olyan megoldások keresése, amelyek segítségével a korábbi évtizedekben megírt programokon módosítások végezhetők, úgy, hogy a program alapfunkciója nem változik. A projektben 8 ország partnerei vesznek részt. A Kevin Hammond, a St. Andrews Egyetem professzora által vezetett, új tagokkal kibővült ParaPhrase program 2014 őszéig fut majd, és a magyar kutatók szoftverfejlesztési tapasztalataira támaszkodva jelentősen túllép a projekt eredeti kutatási területén.

A ParaPhrase programot koordináló konzorcium bővülése a 2013 végén meghirdetett Horizon 2020 program célkitűzéseivel áll összhangban. A H2020 mintegy 80 milliárd eurós forrást jelent az európai kutatás-fejlesztés és innováció számára. Az ELTE mellett 2013-ban a lengyel AGH Műszaki Egyetem is csatlakozott a kutatási konzorciumhoz, amelynek eddig brit, német és olasz egyetemek voltak tagjai. A projektben vállalati oldalról az Egyesült Királyságból az Erlang Solutions, Ausztriából pedig a Software Competence Centre vesz részt, amelyekhez Magyarországról most az ELTE-Soft Kft. csatlakozik.


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara kiemelt kutatóegyetemi rangú felsőoktatási intézményként a magyar informatikai szakember- és tanárképzés egyik kulcsszereplője. Magasan képzett oktatók vezetésével jelenleg 8 tanszéken és számos kutatólaboratóriumban mintegy 3000 hallgató szerez erős elméleti alapokon nyugvó, versenyképes ismereteket. A kar európai dimenzióban is releváns akadémiai és piacorientált kutatás-fejlesztési, innovációs tevékenységet folytat, melynek eredményei szervesen beépülnek képzési profiljába és hozzájárulnak a kiadott diplomák magas munkaerő-piaci értékéhez. (http://www.inf.elte.hu)


ELTE-Soft Kft.

Az ELTE-Soft Kft. többségi tulajdonosa az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A társaság küldetése, hogy támogassa az Eötvös Loránd Tudományegyetemet abban, hogy az infokommunikációs szoftvertechnológia-kutatás vezető hazai oktató-fejlesztő centruma legyen. A társaság közhasznú alaptevékenysége az informatikai kutatás-fejlesztés. További tevékenységek: számítógépes programozás, információtechnológiai szaktanácsadás, egyéb szakmai, műszaki, tudományos tevékenység. (http://eltesoft.hu/)

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.