2018. december 13., csütörtök Luca, Otília napja

 

Archívum

Még soha nem volt ilyen alacsony a Diákhitel kamata


Történelmi mélypontra csökken a Diákhitel kamata: a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatmértékét 5,75 százalékon, a Diákhitel2-ét 7 százalékon állapították meg a 2014. július 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan. A kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is fix 2 százalék, a különbözetet az állam kamattámogatás formájában átvállalja.

5,75 százalékra csökken a Diákhitel1 kamata 2014. július 1-jétől, minek eredményeképpen 13 éves fennállása óta a legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe a szabad felhasználású hitelforma. A kötött felhasználású Diákhitel2 kamatlábát 7 százalékban határozta meg a társaság, melyből az ügyfelek számára felszámított kamatláb továbbra is fix 2 százalék, az ezen felüli kamatrészt a magyar állam kamattámogatás formájában állja a hitelfelvevő helyett. A kedvező kamatfeltételek a következetes finanszírozási politikának, a csökkenő kamatkörnyezetnek, valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhető.

A Diákhitel Központ Zrt. a hitelnyújtáshoz szükséges forrásait változatlanul a pénz- és tőkepiacokról vonja be, állami kezességvállalás mellett. A finanszírozáshoz szükséges külső forrásokat rövid lejáratú készenléti hitelek és hosszú lejáratú kölcsönök formájában kereskedelmi bankoktól, magyar és nemzetközi speciális finanszírozó intézményektől, illetve nyilvános kötvénykibocsátásokon keresztül a tőkepiacról szerzi. A forrásszerzés jelentős eszközei az Európai Beruházási Bankkal kötött finanszírozási szerződések is, e hosszú lejáratú források kedvező feltételekkel történő igénybevételét teszik lehetővé a Diákhitel Központ számára. 2010 nyara óta a tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja a Diákhitel Központ felett, ami szintén előnyös forrásszerzési lehetőséget biztosít a társaság számára.

A Diákhitel felvehető összegei a 2014/2015-ös tanév I. félévében is változatlanok lesznek: a szabad felhasználású Diákhitel-konstrukció esetében főszabály szerint havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető, egy félévre akár 250 ezer forint, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.