2018. december 18., kedd Auguszta napja

 

Archívum

 

Mit kezd a pedagógia a digitális bennszülöttekkel?

„Eddig még kérdésként sem merült fel, hogy mit kezdjünk azzal a történelemben most először előállt helyzettel, amikor a tudás egy szegmensét, a digitális kultúrához való hatékony kapcsolódást nem a tanár birtokolja, hanem a tanítványai” – mondta nemrég Gyarmathy Éva pszichológus a témáról tartott rendezvényen. Azóta megjelent a Digitális Nemzedék Konferencia on-line tanulmánykötete is.

gyerek_laptop_2Nap mint nap látjuk az iskolában (és szülőként otthon is), hogy gyermekeink, miközben számunkra elképzelhetetlen módon, boszorkányos ügyességgel használják a legújabb infokommunikációs eszközöket (PC, okostelefon, táblagép stb.), egészen máshogy olvasnak, kommunikálnak, egészen más társas életet élnek (leginkább a Facebookon), mint a korábbi generációk. Legtöbben a szokásos nemzedéki kérdésről beszélnek, de a szakemberek szerint ennél sokkal többről van szó. Gyarmathy Éva szerint a digitális kor betörése után tapasztalható kulturális váltás olyan mértékű, amire utoljára az írásbeliség kialakulásakor volt példa. Csakhogy ez utóbbi több száz év alatt, míg a digitális kor néhány évtizeden belül alakult ki.
Miről is van szó? Az emberi kultúra minden jelentős változása az idegrendszer és ezáltal a képességek drasztikus átalakulásával járt/jár. Ez volt a helyzet az írásbeliség elterjedésekor (amikor meggyengült az emlékezőképességünk, hiszen például nem kellett fejben tartani a hosszú történeteket, cserébe viszont megnyertük az úgynevezett szekvenciális, lépésről lépésre történő, elemző, logikai gondolkodást), és ez a helyzet ma, a digitális világ kiteljesedésekor is. Egyre nagyobb szerepet kap az információk átfogó, téri-vizuális feldolgozása. A technika teremtette új helyzethez még az idősebbek agya is alkalmazkodik, de különösen igaz ez az ebbe a világba született Y, Z betűkkel leírt nemzedékre. A gyerekek agya hozzászokik, hogy vizuálisan rettentő sok információt dolgozzon fel – magyarázta Gyarmathy Éva –, ugyanakkor ma már az óvodában sem egyszerű egy hosszabb mesét elmondani nekik, mert unják, szükségük van a képekre. A digitális generációk könnyedén kezelnek nagy ingertömegeket, gyorsabban tudnak dönteni, hamar kiismerik a különböző helyzetekben magukat, és szimultán képesek több tevékenységet folytatni. Viszont, minthogy minden információt könnyen elérnek, azok megjegyzésére már szinte egyáltalán nincsen szükségük, az emlékezőképesség így rohamosan romlik. Ugyanakkor (újra) az egészleges, az élményeket elsősorban vizuálisan megragadó gondolkodás erősödik meg. A pszichológusok szerint nem arról van szó, hogy egyik vagy másik gondolkodás butább, csak arról, hogy más. Egy feladatot ugyanúgy meg lehet oldani az elemző, mint az egészleges gondolkodással. Vannak feladatok, amelyeknél az egyik, másoknál a másik a hasznosabb.
E változások mellett az iskolai gyakorlatban sem mehetünk el szó nélkül. A ma a padokban ülő – Marc Prensky által digitális bennszülötteknek nevezett – gyerekek szabadidejük nagy részét, napi 3-4 órát a képernyők előtt töltik. Ehhez képest az iskolába lépve hirtelen egy évszázadot ugranak vissza. Ahogy februárban az ELTE PTK-n tartott konferencián Tari Annamária pszichiáter fogalmazott, ez a generáció 5-6 éves korától szívja magába a „multitasking működést”, pörögnek, egyszerre nyolc dologra figyelnek, majd beülnek az iskolapadba, és ott egy tanárnak nevezett „belassult audiovizuális inger” próbálja elmagyarázni nekik a tananyagot. Nem csoda, ha eközben unatkoznak, izegnek-mozognak, fegyelmezetlenkednek.
A pedagógusoknak persze ettől még nem kell feltartaniuk a kezüket, hogy akkor itt nincs mit tenni. Nagyon is fontos lenne, hogy ők is alkalmazkodjanak az új helyzethez, és egy megváltozott attitűddel, szemlélettel álljanak a gyerekek elé. Mindez azonban – ahogy arra a konferencia szinte minden előadója rámutatott – csak akkor lehetséges, ha nem a hagyományos katedrapedagógia nézőpontjából közelítjük meg a jelenséget. Ha az iskola rendszerszinten képes átértékelni funkcióját, és a tudás egyedüli forrásának és átadójának szerepéből képes lesz a gyerekek aktív tudásszerzése ösztönzőjének, szervezőjének, vezetőjének a szerepébe átlépni, akkor a pedagógusok a digitális nemzedék jelenleg problémának tartott jelenségeit támasznak és segítségnek fogják tekinteni – véli Bedő Ferenc oktatási szakértő. A netgeneráció például egészen másképpen olvas. A gyerekek látszólag állandóan verbalizálnak, de amikor írogatják az sms-t meg a kommenteket, vagy chatelnek, erősen korlátozott kódokat használnak. Nemigen olvasnak el mondjuk Jókai-tájleírásokat sem. De ha azt a feladatot adjuk nekik, hogy „filmrendezőként” keressenek az adott jelenetnek megfelelő hátteret, azt fényképezzék le mobillal, majd a fotókat megbeszélik, összehasonlítják, akkor észrevétlenül máris bevontuk őket az irodalmi világba. Egy tanárnő pedig sms-ekben dolgoztatta fel csoportjával a Rómeó és Júliát – azaz korlátozott kódra fordították le a kidolgozott kódot. Kiderült, hogy nagyon mély érzelmeket tudtak kifejezni az sms-ekkel. És mindehhez el kellett olvasni Shakespeare-t, meg kellett érteni a szöveget, a jeleneteket. Egy másik magyartanár az Egri csillagokat dolgoztatta fel a Facebook-felületen. Számos ilyen példát lehetne mondani, kitalálni.
A hagyományos pedagógiai gyakorlattól eltérő, ehhez hasonló „projektekkel” kapcsolatban némileg baljós jel, hogy az új köznevelési törvény és Nemzeti alaptanterv éppen a katedrapedagógiát erősíti, az előírt, kötelező, zsúfolt tananyag átadását. Jellemző módon, miközben a NAT tervezetében az informatika tárgy hihetetlen részletes, egy sor felesleges ismeretet ír le (erről előző lapszámunkban Környei László részletesebben szólt), a digitális írástudás fejlesztése alig-alig jelenik meg. Pedig – mint Bedő Ferenc kifejtette –, ha azt a kiugróan magas aktivitást, amit a mai gyerekek (sokszor haszontalannak tűnő dolgokkal) a neten töltenek, a pedagógia át tudná fordítani a saját oktató-nevelő céljaira, akkor a netgeneráció – minden valós veszély ellenére – is hasznosan töltené el idejét az iskolapadban. A digitális bennszülöttek rengeteg tudásképet gyűjtenek be, de azokat nem tudják rendszerbe rakni. Nem egyre több tananyagot kellene „lenyomniuk a gyerekek torkán”, hanem inkább meg kellene tanítani nekik az információk közötti eligazodást, szelektálást. Bedő azon aggodalmának adott hangot, hogy a gyerekek anélkül alkalmazzák a digitália széles tárházát, tartoznak virtuális közösségekbe, hogy ezekre a folyamatokra az iskolarendszer bármilyen hatással bírna. Amennyiben az iskola nem lesz képes már rövid távon is befolyást gyakorolni a digitális nemzedékre, akkor – Bedő szerint – e jelenség egyszerűen átlép az iskolarendszeren és az eddigi negatív módon gyakorol végleges és visszafordíthatatlan hatást az érintett korosztályra.

Egy példa az irodalomtanításra
Regényt dolgoz fel az osztály. Indítanak egy Facebook-oldalt, amelyen a regényről szóló átvett és saját kritikákat, véleményeket, ahhoz kapcsolódó képeket jelenítenek meg. Ezekhez a diákok kommenteket írnak, a kommenteket is kommentelik. Vitatkoznak. Pontosan azt csinálják, amit amúgy is naponta több órán keresztül. Csak itt a netközösségi élet egy a tanár által „furfangosan” felvetett témára épül. Majd a regényről készítenek egy honlapot. Kooperálva dolgoznak, mindenki részt vesz a munkában, a „kockák” az informatikai teendőket vezetik, a „művészlelkek” a megjelenést, az irodalmárok a tartalmakat felügyelik. A tanár persze gondoskodik arról, hogy a szerepek időnként cserélődjenek is.

EU Kids Online 2010
A kutatásban megkérdezett 9–10 évesek saját bevallásuk szerint átlagban 7 éves korukban kezdték el használni önállóan az internetet (azaz 2007–2008 táján), a 15–16 évesek nem sokkal a tizedik születésnapjuk után (2004–2005 körül). Míg az előző időszak már a közösségi hálózatok és a multimédiás tartalmak korszakának „érett” szakasza, addig az utóbbi még inkább csak annak kezdete, ami a gyerekek számára elérhető szolgáltatások és tartalmak körét is nyilvánvalóan befolyásolta.
A 9–16 év közötti magyar gyerekek közel 60%-a napi szintű, rendszeres internethasználó, míg további 35% azok aránya, akik hetente egy-két alkalommal csatlakoznak az internetre. Általánosságban elmondható, hogy a fiúk,gyerek_laptop az idősebbek, illetve a Budapesten élők a legintenzívebb internethasználók. Míg a 9–10 éves korosztályban csak alig minden harmadik gyerek napi használó, addig a 15–16 évesek körében már négyből hárman tartoznak ebbe a csoportba. Sőt a legidősebbek között lényegében nem találunk olyat, aki legalább ne lenne heti szintű internethasználó.
A főváros és a legkisebb települések közötti szakadék ezen a téren is megmutatkozik, hiszen Budapesten átlag feletti, míg a 2000 főnél kisebb lélekszámú településeken jóval átlag alatti (43%) a napi internethasználók aránya. A napi rendszerességű hozzáférés tekintetében a legrosszabb helyzetben az alacsony státusú családok gyermekei vannak: az itt élők körében már nem éri el a 40%-ot az arányuk, miközben összességében 10%-nál is többen vannak azok, akik csak havonta vagy ennél is ritkábban interneteznek.
A 9–16 éves gyerekek leggyakoribb on-line tevékenységének a különböző videók nézése bizonyult: a megkérdezettek háromnegyede szokta ezt csinálni. Ettől nem sokkal lemaradva találjuk az internet iskolai feladatokhoz való használatát, illetve a különböző közösségi oldalak látogatását. A második legnépszerűbb csoportba közel azonos (60% körüli) értékekkel az azonnali üzenetküldés, az on-line játék, illetve az e-mail küldés/fogadás került. Az EU Kids Online kutatás adatai szerint minden második gyerek használja az internetet zenék és filmek letöltésére, de több mint 40%-uk fotókat, zenéket és videókat is megoszt másokkal. A híreket olvasók, illetve nézők aránya ennél alacsonyabb: ezzel már csak minden harmadik gyerek él. Valamilyen virtuális karaktert (avatart, on-line háziállatot stb.) 29% hozott létre, ami szorosan összefügg azzal is, hogy a gyerekek 32%-a szokott saját bevallása szerint időt tölteni valamilyen „virtuális világban”. Webkamerát a gyerekek 23%-a használ.
Az intenzív (napi szintű) kommunikáció és tartalomfogyasztás inkább az idősebbekre (15–16 évesek) jellemző, ezen belül is inkább a lányokra. Az on-line játékoknak viszont elsősorban a fiatalabb fiúk a fő felhasználói. Az iskolai feladatok esetében ilyen jellegzetes különbségek már nem mutathatók ki. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a legidősebbek között alig (10%) találunk olyat, aki ne használná erre a célra az internetet, a 9–10 év közöttiek esetében viszont arányuk még eléri a 30%-ot. Azaz az alapfokú képzés végén és a középfokú képzés elején járó gyermekek iskolai feladatokhoz kapcsolódó napi rutinjának már szinte kivétel nélkül természetes része az internethasználat, ezt megelőzően azonban még majdnem eléri az egyharmadot azok aránya, akik az internetet iskolai feladataikhoz még nem használják.


(http://www.osztalyfonok.hu/files/ITHAKA_EU_KIDS_Magyar_Jelentes_NMHH_DigiKonf.pdf)

 

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.