2018. december 13., csütörtök Luca, Otília napja

 

Archívum

 

Klinghammer István: A minőségi felsőoktatás irányába kell elindulni – Cél a versenyképes diploma

Törvényszerű, hogy egyre kevesebben jelentkeznek a magyar egyetemekre, viszont téves az az állítás, hogy tömegesen vándorolnak ki külföldre a diploma megszerzése után a fiatalok – állítja az új felsőoktatásért felelős államtitkár. Klinghammer István az Új Katedrának elmondta: egyáltalán nem volt nehéz megállapodnia a hallgatókkal a vitatott kérdésekben. Azt is elárulta, hogyan került az unokája a tárgyalások témái közé.

 

– Nem bánta meg, hogy „átállt a másik oldalra”, hogy egyetemi emberből oktatáspolitikus lett?

– Nem. Tudom, hogy ez mivel jár. Mindig is bosszantottak a magyar felsőoktatás körül kialakult állapotok. Bántott az is, hogy miért nem mi magunk, egyetemi emberek, rektorok, hallgatók, oktatók változtatunk a rossz folyamatokon. Dohogtam, korholtam, morogtam a legkülönbözőbb helyeken. Most „a hóhért akasztják”. Amikor felkértek, tulajdonképpen szavamon fogtak. Nem mondhattam, hogy „bocsánat, de én csak kritizálni szeretek”. Azt láttam és látom, hogy mindenki elfogadja: a minőségi felsőoktatás irányába kell elindulni. Célunk, hogy versenyképes diplomákat adhassunk, amelyekkel akár 30-40 évig is versenyben maradhatnak a jelenlegi hallgatóink azokkal a távol-keleti, amerikai és európai társaikkal, akik ugyanúgy most tanulnak egyetemeken, főiskolákon. Azt mondtam: „itt az idő, kezdjük el!”


– Az egykori rektortársai viszont azt mondják, hogy a felsőoktatás kivéreztetése folyik. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy a magyar felsőoktatás egy olyan repülő, ami épp most fog a földbe csapódni. Meg tudja őket győzni arról, hogy ez nem így van?

– A rektoroknak az egyetemükért az utolsó töltényig küzdeniük kell, ezt én is átéltem.


– Az ön egykori intézményében, az ELTE-n is volt szénszünet, neves professzorokat kellett elbocsátani…

– Lehet így is fogalmazni. De azért mindenki tudja, hogy karácsony hetétől a vizsgaidőszak végéig csak az tartózkodik az egyetemi épületekben, aki vizsgázik vagy vizsgáztat, és azok, akik mondjuk a TTK-n a helyhez kötött laboratóriumokban kutatnak. Az egyetemi polgárok 80 százaléka be sem teszi a lábát az egyetemre ebben az időszakban. Miért is kell ilyenkor, hogy például a lágymányosi épületekben mind a tíz lift járjon, minden folyosót világítsunk, szellőztessünk? Sok pénzt lehet ilyenkor megspórolni. Fűtésen speciel nem tudnak, mert átalánydíjat fizet az ELTE. Nyáron is van egy időszak, amikor mindenki „lelép”, akkor is „bezár az egyetem”. Ez az az időszak, amikor felújításokat – festés, mázolás – lehet végezni.


– És az elbocsátások?

– Ez megint egy félreértelmezett dolog! Minden kolléga tudja, hogy ha most 59, akkor jövőre 60, aztán 61, 62 éves lesz, vagyis közelít a nyugdíjkorhatár felé. Az ELTE-n pontosan szabályozott, hogy a docenseket 62 éves korukig alkalmazza az egyetem, azután esetleg a tanszékvezető kérheti a munkaviszony meghosszabbítását egy évvel, ha nincs utód, és azután legfeljebb még egy évvel. A normál egyetemi életben van egy rangsor, amelyben mindig egy lépést előrelépnek a kollégák. Valódi leépítés a Bokros-csomag óta nem volt az egyetemeken. Az előfordult, hogy megkértek bizonyos bajban lévő karokat, hogy vizsgálják meg, szükség van-e annyi külsős vagy meghívott vendégelőadóra, esetleg annyi nyugdíjkorhatár után visszafoglalkoztatottra. Ne feledjük el, 20 éves a doktori iskola! Rengeteg a tehetséges fiatal, akinek terepet kell adni.


– Különben kimennek külföldre…

– Ez egy újabb tévedés. El kell olvasni a Magyar Tudomány márciusi számában az erről a témáról szóló tanulmányokat! Nagyon alacsony a magyar mobilitás. Növekszik, de ez természetes, az uniós tagsággal az utazás is könnyebbé vált. Ha a 40-50 éves szakorvosokat nem nézzük, akkor a külföldre távozás mértéke elenyésző. A legutóbb végzett hallgatók 95 százaléka itthon maradt és csak 5 százaléka ment külföldre, de vélhetően közülük is sokan visszajönnek. Az más kérdés, hogy a saját tanszékemen én is nógattam a hallgatókat, hogy menjenek ki egy-egy szemeszterre valamelyik nyugat-európai egyetemre tanulni Erasmus-ösztöndíjjal. Azt is elfogadom, hogy egy diplomás, aki még nem házasodott meg, elmegy tapasztalatot szerezni külföldre. Zömében visszajönnek. Hozzánk is jönnek külföldről fiatalok. Ez – leszámítva az orvosokat – nem egy kardinális probléma.


– De ha ez ennyire bagatell, akkor miért ragaszkodik a kormány a hallgatói szerződés intézményéhez?

– Hallgatói nyilatkozat.


– Van különbség?

– A szerződés kétoldalú vállalás, a nyilatkozat pedig önkéntes, egyoldalú vállalás. A tartalma ugyanaz.


– Szóval, miért ragaszkodik a kormány ehhez a nyilatkozathoz?

– Háromféle finanszírozási formában tanulhat valaki Magyarországon. Vagy a hallgató (családja) finanszírozza a tanulmányokat, ez esetben semmi egyéb kötelezettsége nincs, csak tanulnia kell. Lehet tanulni a Diákhitel 2. nyújtotta lehetőséggel is. Ezt én nagyon kedvező konstrukciónak tartom, meg is lepődtem, hogy ennyire kevesen élnek vele. Persze, benne van a „hitel” szó, amitől az embereknek manapság borsódzik a hátuk. A harmadik finanszírozási forma az állami ösztöndíj. Az állam finanszírozza a hallgató tanulmányait, de emellett kaphat tanulmányi és szociális ösztöndíjat, menzát, kollégiumot is. Annyi a kérés, hogy ha kérte a közösség támogatását, dolgozzon legalább annyi ideig a közösség javára Magyarországon, mint amennyi ideig támogatást kapott. Felháborodom, amikor a „röghöz kötés” kifejezést hallom, mert ez – bár blikkfangosnak hangzik – nem igaz és nem elegáns. A rög ebben az esetben ugyanis a szülőföldet jelenti.


– Továbbra sem értem, miért ragaszkodik a kormány egy olyan szabályozáshoz, amire nincs szükség, hiszen a hallgatók döntő része amúgy sem megy el.

– A sajtó meg a politika még ma is ezzel érvel. Januárban a hallgatók tüntettek a hidakon, én meg nem tudtam hazamenni az unokámmal… Mondtam Dávidnak (Nagy Dávidnak, a HÖOK elnökének – a szerk.) a tárgyaláson: „Nehogy még egyszer megzavarjátok, hogy hazavigyem az unokám!”


– A hallgatói szervezetek találták ki a „röghöz kötést”, felháborodásukban. Vannak, akik még mindig nem értenek egyet a „puhított” hallgatói nyilatkozattal sem. A HÖOK-ot viszont meggyőzte. Hogyan?

– A HÖOK a tárgyalásokon nem a hallgatói szerződést kifogásolta, hanem annak feltételeivel nem értett egyet. Az ifjúság – leszámítva egy kis részét, akik folyamatosan tiltakoznak ez ellen – elfogadja azt a fajta felelősségteljes gondolkodást, morális kötelezettséget, ami a hallgatói szerződés mögött van. Azt viszont én fogadtam el, hogy változtatni kell a feltételeken: ne kelljen vállalnia egy fiatalembernek, hogy dupla annyi ideig itthon dolgozik, mint amennyit tanul, hogy túl magas banki kamattal kell visszafizetnie a pénzt, ha úgy alakul. Ezt túl szigorúnak tartottam. Ezért kértem felhatalmazást arra, hogy e kérdésben megteremthessük az egyensúlyt.


– Kivel volt nehezebb megegyezni: a kormánnyal a „puhításról” vagy a diákokkal, hogy nem törlik el a hallgatói szerződést?

– Nem volt nehéz egyikkel sem.


– Mit szólt a miniszter vagy a miniszterelnök, amikor ön előjött azzal, hogy túl szigorú feltételeket terveztek és „vissza kellene venni” ezekből?

– Amikor felmerült, hogy felkérnek államtitkárnak, volt egy beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnök úrral és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel. Ott még magánemberként elmondhattam azt, hogy mi az ars poeticám, hogy gondolkodom a felsőoktatás megújításáról s abban a hallgatói szerződésekről. A miniszterelnök úr az általam elmondottakra rábólintott. A hallgatókkal hasonló volt a helyzet. Még „fél-magánemberként” kértem tőlük egy találkozót, mondják el nekem személyesen, tulajdonképpen mit is sérelmeznek. Megbeszéltük. Én ezt követően már teljesen nyugodt voltam, hogy el tudjuk rendezni ezt a kérdést.


– Az unió is eljárást fontolgat ez ügyben, mondván, a hallgatói szerződés sérti a szabad munkavállalás elvét. E tekintetben is nyugodt?

– Az uniós szabályok jó részén csodálkozom, nem értem. Járok külföldre, ott is olvasom az újságokat, és – bár nincs üldözési mániám, de – az az érzésem, hogy hazánkra szabott számonkérések vannak. Nem tudom értelmezni a hallgatói szerződéssel kapcsolatos kifogásaikat, mert sok országban védekeznek hasonló szabályozásokkal az agyelszívás ellen. Mondom, szó nincs röghöz kötésről, mert nem kötelező felvenni az állami ösztöndíjat, a rögeszmék, politikai meggyőződések ellen pedig nem érdemes hadakozni. Ez szokatlan terep nekem, mert én az egyetemen megszoktam, hogy csak érvekkel, adatokkal lehet cáfolni vagy bizonyítani az állításokat.


– A másik nagy kérdés, ami miatt nem tudott januárban hazamenni az unokájával, az a keretszámok kérdése. December végén és januárban naponta változtak a kormányzati ötletek ezzel kapcsolatban. Végül az lett, hogy – leszámítva 16 inkriminált szakot – 240 ponttal be lehet kerülni a felsőoktatásba, amennyiben az adott intézmény kapacitása megengedi. Ez fenntartható állapot?

– Szülőként, nagyapaként is az a véleményem, mint államtitkárként: a 240 pontos minimumhatár kijelölése egy gesztus volt a kormány részéről. Bekerülni így nagyon könnyű, de bent is kell maradni! Az egyetemek, főiskolák már most is sok helyen emelt szintű érettségit kérnek, de ez megint csak a hallgatók érdeke: nem az a cél, hogy olyan papírt kapjon a fiatal, ami semmit nem ér a munkaerőpiacon. A pontszámok egészen biztos, hogy a jövőben különbözőek lesznek. Az a célunk, hogy motivált, szorgalmas diákok kerülhessenek be az egyetemekre, főiskolákra. Régen leírtam már: az elmúlt két évtizedben elkövettük azt a nagy hibát, hogy hagytuk, hogy elvesszen a kétkezi munka becsülete. Bezártak a tanműhelyek, nincsenek laboratóriumok, szertárak, kísérletek, tankertek a középiskolákban. Ebből adódik az is, hogy eddig nem nagyon jelentkeztek a gyerekek a természettudományos szakokra. Ezt a torz szerkezetet helyre kell billenteni.


– Ma már lassan ott tartunk, hogy állandóan azt halljuk, egy szakma sokkal többet ér egy diplománál. Ezt azonban a munkaerő-piaci adatok cáfolják. A kétkezi munka becsületének dicsértével nem esünk át a ló túlsó oldalára?

– Nagyon nagy ebben a szülő, a tanár felelőssége. Az lenne a cél, hogy mindenki ki tudja hozni magából a benne szunnyadó tehetséget – de akinek jó a kézügyessége, minek gyötrik mindenféle felesleges elméleti tárgyakkal meg a felvételi-előkészítővel? Tény, hogy a későbbiekben el tud helyezkedni, hiszen diplomás emberré válik. De, ha olyan helyen kezd el dolgozni, ahová nem is kellene diploma, frusztrált lesz, mert zavarja, hogy feleslegesen tanult. Ahhoz, hogy a gyermek megtalálja az egyéniségéhez leginkább illő hivatást, kitűnő oktatói munka és pedagógiai program szükségeltetik, már az általános és a középiskolában is. Vagyis ha korábban a szülők, tanárok olyan impulzusokat adnak a manualitásban jó gyereknek, hogy érdemes kitanulni egy jó asztalos, ács vagy autószerelő szakmát, és ezt ő megfogadja, akkor valószínűleg boldogabb ember lesz, mint sok diplomás kortársa.


– De talán mégsem kellene mesterségesen beavatkozni ezekbe az arányokba és lecsökkenteni az egyetemi, főiskolai hallgatók számát. Miért jelentkeztek idén ilyen kevesen a felsőoktatásba?

– Szó nincs mesterséges beavatkozásról! A sportban, a művészetben, a tudományban – és én ideveszem a felsőoktatást is – nincsen demokrácia. Ezeken a területeken verseny van, a teljesítmény számít. Mindenkinek helye van, aki felkészült és céltudatos – de a felkészülést az általános iskola első osztályától kell kezdeni. Szomorúan látom, hogy egy csomó diploma bennmarad, mert a végzősöknek nincs nyelvvizsgájuk. Gyönyörű a magyar nyelv, de csak mi beszéljük. A finn, a holland gyerek különb, mint a magyar? Nem különb. De ott az alapiskolában megtanulják a nyelvet, és nem az egyetemen kell ezzel foglalkozni. Ott már csak a szaknyelvet kell tanulni. Tudomásul kellene venni végre, hogy az oktatás, a felsőoktatás nemzetpolitikai kérdés, és úgy is kellene kezelni.


– Mindenki ezt mondja, akárki van kormányon: összefogás kellene, de ezekkel nem lehet…

– Jó, de én hivatalból végigültem a felsőoktatási törvény módosítójának parlamenti vitáját. Maradjunk annyiban, hogy nagy meglepetések értek. A vita több mint harmada nem a napirendről szólt, hanem csak a patentok, manírok mentek. Rájöttem, hogy az egyetemen attól voltam boldog ember, mert a srácok, akik hozzám fordultak és kérdeztek tőlem valamit, a választ is végighallgatták. Itt viszont mindenki elmondja azt, amit el akar mondani, és valójában nem is vár választ.


– Az előbb említett nyelvvizsga-, nyelvtudásproblémára van valami elképzelése?

– Az már nem hivatkozási alap, hogy az iskolákban nincs meg a nyelvtanulás feltétele. Egyrészt zömmel megvan, másrészt van millió rádió, tévé, CD, internetes program: a nyelvet meg lehet és meg is kell tanulni. A mi dolgunk az, hogy a motivációt felébresszük a gyerekekben.


– Nemrég azt nyilatkozta, hogy jövőre nagyjából ugyanannyi lesz a felsőoktatás költsége, mint idén. Ezzel megelégszik? Nem kellene harcolnia egy kicsit több forrásért?

– Idén 181 milliárd forint van a felsőoktatásra. Ebből 123 milliárdot hagyományosan osztunk szét, a többi pedig célzott forrás, 27 milliárd a PPP-k kiváltására, 10 milliárd a 2010 előtt kötött pályázatok önrészére, 10 a struktúraváltási programra és 10 az inkasszóval terhelt intézmények segítésére. Mint volt TTK-s, mindig a legnehezebb forgatókönyvre tervezek, akkor csak pozitív meglepetés érhet. Ha az ország ilyen gazdasági présben van, akkor erre a pénzre számíthatok reálisan. De más lesz az eloszlása. Azt az intézményt támogatnánk, aki húz, aki halad, aki struktúrát vált (például lenyesi azokat a szakokat, amelyek nem életképesek). Azt is tudni kell, hogy a felsőoktatásnak jelentős saját bevételei, pályázati forrásai is vannak, összesen az ágazat 490 milliárddal gazdálkodik.


– Azt is kijelentette, hogy tovább csökken a jelentkezők száma.

– Azt is meg kell nézni, hogy hányan érettségiznek, és mennyi jelentkező van a felsőoktatásba. Idén 85 ezren érettségiznek és 95 ezren jelentkeztek egyetemre, főiskolára. Igaz, korábban a jelentkezők száma 110 ezer, sőt még korábban 140 ezer is volt, de az idősebb tanulni vágyók elfogytak. Utolérték magukat. Az marad, aki frissen érettségizik. De közülük sem mindenki jelentkezik a felsőoktatásba. Nem is értem, a politikusok miért ezen vitatkoznak.


– Két év alatt több mint 50 ezer jelentkező eltűnése akkor is óriási zuhanás, nem?

– Ez volt a tartaléksereg. Ez tűnt el, pontosabban csökkent le 10 ezer főre. Az idősebbek közül, aki tanulni akart, már beiratkozott valahová.


– Magyarországon nemzetközi viszonylatban is alacsony a diplomások aránya. Az EU 2020 stratégiában azt vállaltuk, hogy a fiatalok között 30,3 százalékra emeljük ezt a számot, míg a legtöbb ország 40 százalékot vállalt. Meglesz nekünk ez a 30,3 százalék?

– Ne feledjük el, hogy külföldön beleszámítják ezekbe a kimutatásokba a felsőoktatási szakképzést is.


– Most már nálunk is.

– Igen, de ez Magyarországon még viszonylag újdonság. Még nem szoktunk hozzá. Pedig mondjuk egy jó autószerelőnek már magas képzettségre van szüksége, amit felsőoktatási szakképzésben kaphat meg. Jó lenne, ha egyre többen választanák ezt az oktatási szintet, mert igencsak hasznos, jól jár vele mindenki.


– A pedagógusok által várt életpályamodell egy eleme érinti a felsőoktatást is, jelesül, hogy már a képzés alatt külön ösztöndíjjal támogatnák a leendő tanárokat. A Klebelsberg-ösztöndíjat ugyanakkor nagyon későn hirdették meg, ráadásul csak azok pályázhatnak, akik már bejutottak a képzésre. Ez nem túl nagy csábítás a legjobb képességű fiataloknak, hogy ezt a pályát válasszák? Nem gondolja?

– Nagyjából megtízszereződött (mondjuk nagyon alacsony bázisról) a természettudományos tanárnak jelentkezők száma. Ez már szerintem az ösztöndíj következménye. És persze ha az ország gazdasági helyzete is megengedi, az életpályamodell egészének pozitív hatása lesz, ami visszaadja a tanári pálya becsületét, növeli presztízsét.


– És miért csak a természettudományos szakokra hirdették meg ezt az ösztöndíjat?

– Azért, mert ott van a legnagyobb probléma. De ha rajtam múlik, akkor a többi tanári szakra is kiterjesztjük ezt a jövőben.


– Most újra felsőoktatási stratégia készül, pedig már két éve elfogadta a parlament a felsőoktatási törvényt, sőt módosították is többször. Nem úgy lenne logikus, hogy készül egy jól átgondolt, hatástanulmányokkal alátámasztott, lehetőleg széles konszenzusra épülő stratégia, és aztán abból faragnak a jogászok törvényt?

– Nézze, én végigjártam az egyetemi ranglétrát: én már voltam tanszékvezető, tanszékcsoport-vezető, dékán, rektor. Megállapíthatom, hogy Leo Trockij elvtársnak igaza volt: permanens forradalomban élünk. Állandóan felsőoktatási reformokkal bombáztak minket. A ’90-es években a hallgató-oktató arányt kellett megváltoztatni, aztán jött az integráció, majd a hallgatói fejkvóta, a Bologna-folyamat stb. De ezek mind csak horizontális reformok voltak. Soha nem gondoltuk át, hogy melyik intézménynek mi a küldetése. Nem írtuk le, hogy a tudományegyetem az, ami a tudományt műveli és kutatói bázisa van (s a cél az, hogy a világ egyetemi rangsoraiban az első 200-ba kerüljön). S hogy a szakegyetemek (Műegyetem, Semmelweis stb.) szintén magas színvonalon kutassanak, a tudományt műveljék és jó diplomát adjanak. Ez alatt vannak a szakfőiskolák a maguk keskenyebb, de jól meghatározott képzési spektrumukkal. A következő szint lehetne az úgynevezett közösségi főiskola, amely az adott régióban nyújt olyan képzést, ami az ott élők általános műveltségét emeli. Nem kell, hogy négyéves képzés után főiskolai diplomát adjon, lehet ez mondjuk a felsőoktatási szakképzés részeként egy rövidebb képzés is. Ezt én így tudnám elképzelni. Mindegyik intézményről le kell vágni bátran azt a részt, amelyik nem hozzá tartozik, ez az úgynevezett szaktisztítás. Nem kell minden egyetemnek és főiskolának mindent oktatnia.


– Ön dékánként örült volna, ha a nyakára ültetnek egy állami kancellárt?

– Sőt én kértem ezt 2000-ben! Én térképész vagyok, az elődöm régész volt. Nehogy elhiggye bárki, hogy egy professzor, aki nem ért a gazdálkodáshoz, egymaga el tud vezetni egy ekkora intézményt, egyedül átlátja, hogy milyen feladatra mekkora összeget kell felhasználni. Ezért nagy teher volt számomra, hogy 25-26 milliárddal kellett gazdálkodnom, egyetemi építkezéseket kellett levezényelnem. Nem akartam én gazdálkodni ilyen összegekkel! A régi egyetemi rendszerben, a második világháború előtti időkig is volt kancellária. Természetesen a rektor vezeti az egyetemet, ő a felelős, de legyen egy kancellár is, akivel olyan a viszonya, mint a gróf úrnak a jószágigazgatóval. Ne kelljen egy rektornak a fűtés fizetésével, a tatarozással, a közbeszerzéssel foglalkoznia. Azt láttam, hogy itthon sokan összekeverik a kancellárt a komisszárral. Nemrég hívtam két előadót egy német egyetemről, mondják el, ott hogyan működik a kancelláriarendszer. Az előadásokból kirajzolódott, hogy náluk a kancellár foglalkozik az állami és a pályázati pénzek kezelésével, az uniós forrásokkal, a személyi, és jogi ügyekkel, az informatikai ügyekkel stb. A rektor az egyetem első számú vezetője, de ő koncentráljon az oktatásra és a kutatásra.


– Az előbb felvázolt stratégia világosnak tűnik. De még mindig azt nem értem, miért nem két évvel ezelőtt született meg, a felsőoktatási törvény előtt?

– Február 28-án vettem át a kinevezésemet, így felelősséggel csak az elmúlt két és fél hónapért tartozom.


FL

 

Dr. Klinghammer István

Felsőoktatásért felelős államtitkár. 1941. augusztus 10-én született Budapesten. 1965-ben középiskolai (földrajz–biológia) tanári, majd 1966-ban térképész diplomát szerzett. 1965 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója. 1987–2005 között a Térképtudományi Tanszék vezetője volt. Oktatási tevékenysége a térképészet csaknem valamennyi területére kiterjedt. Irányításával 76 diplomamunka, 14 egyetemi doktori és 7 PhD-disszertáció készült, 5 (kandidátus) aspiráns munkáját vezette. A Földrajz-Földtudományi Doktori Iskola térképész programjának vezetőjeként 18 doktorandusz tanulmányait irányította, illetve irányítja. 1984–1989 és 1991–1994 között az ELTE dékánhelyettese, 1989–1990-ben a Természettudományi Kar dékánja. 1993–2006 között az Egyetemi Tanács (Szenátus) tagja. 1997-ben az ELTE kutatási-tudományszervezési rektorhelyettesének választották, 1998-tól az ELTE rektorának általános és oktatási helyettese volt. 2000–2006 között az ELTE rektora, 2005–2006-ban a Magyar Rektori Konferencia elnöke. 2009–2011 között az ELTE Gazdasági Tanácsának elnöke, 2011-ben a Gazdasági Tanács tiszteletbeli elnökévé választották. 2000-ben a Német Természettudományos Akadémia, a Leopoldina (2009-től Német Nemzeti Akadémia) tagjává,

2003-ban a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) tiszteleti tagjává, 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett. Eredményeit mintegy 140 publikációban és 12 szakkönyvben, illetve szakkönyvfejezetekben tette közzé, 6 szakatlasz és 9 térkép szerkesztésében vett részt. 1969–1970-ben és 1976-ban a bonni Friedrich Wilhelm Egyetemen, 1980-ban a Bécsi Egyetemen folytatott hosszabb kutatómunkát. 1974–2003 között a Nemzetközi Térképészeti Társulásban (ICA) hazánk választott képviselője, 1992-től tagja a Német Kartográfiai Egyesületnek. Tagja a BME Habilitációs Tanácsának és Doktori Bizottságának. Alapítója a Lázár Deák Térképészeti Alapítványnak (az OSZK-val közösen 1995 óta szervezi a Szép magyar térkép kiállítást), valamint alelnöke volt a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaságnak. Elnöke volt az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem Alapítványának (2010-től) és alelnöke volt a Magyar Akkreditációs Bizottság plénumának (2012). 1990-ben a térképészet területén végzett tudományos és oktatói tevékenységéért Lázár Deák-emlékérmet kapott. 1993-ban Magyarország ivóvízbázis atlaszáért a Természettudományi Kar díját nyerte el, a Ráckevei üdülőkörzet környezeti atlaszáért pedig Környezetünkért miniszteri kitüntetésben részesült. 1997-ben Akadémiai Díjat kapott. 2006-ban átvette az egyetem legmagasabb elismerését: az Eötvös-gyűrűt. 2010-ben Fasching Antal-emlékéremmel tüntették ki. 2010-ben Pro Urbe Budapest díjat kapott. 2011-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült. 2011-ben Csepel díszpolgárává választották.

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.