2018. december 18., kedd Auguszta napja

 

Archívum

Emo: veszély vagy divat? Beszélgetés Tari Annamária pszichológussal

Erősen feketére satírozott szemek, gyönyörű porcelánra festett arc, félszembe fésült haj, szűk nadrág, piercing és rengeteg csuklópánt. Néhány éve még a tizenévesek egy része is csodálkozva szemlélte szokatlan külsejű kortársait, az emókat. Ma a húsz év alattiak körében alig akad, aki ne ismerné betéve a stílus teljes kelléktárát, és ne tudná pontosan definiálni, mit is jelent az emo. Az őket körülvevő felnőttek azonban még mindig vitatkoznak: depressziósok, boldogtalanok, vagy egyszerűen csak az éppen aktuális kamaszdivatot követik az emók? Abban azért többnyire egyetértés van, hogy az élet értelmén való hosszas merengés, a szembefordulás a szülőkkel, a viszonzatlan szerelem felett érzett szomorúság vagy a megbotránkoztató külső nem ad okot az elkeseredésre. Az emo azonban nem merül ki a ma már klasszikusnak mondható kamaszos kelléktárban. Ha nem is feltétlenül aggasztó, minden esetre elgondolkodtató jelenség, hogy az emo-boyokat sokszor nehéz megkülönböztetni az emo-girlöktől, hogy az átlag emo 12-14 éves, és hogy az emo életérzés kötelező kellékei között ott szerepel az öngyilkosság gondolatával való foglalkozás, vagy éppen az öncsonkítás, a falcolás. Az emóról Tari Annamária pszichológussal beszélgettünk.

– Az emóval foglalkozók – zömében publicisták, kisebb részben szakemberek – erősen megosztottak abban, hogyan kellene tekinteni az emóra: mint ártatlan, múló divathullámra, tiniőrületre, vagy mint bizonyos veszélyeket magában hordozó jelenségre, szubkultúrára. Ön évek óta foglalkozik ezzel a témával. Az azóta eltelt idő mit bizonyított: veszélyes az emo?
– Úgy gondolom, azoknak a felnőtteknek, akik a kamaszkorosztály közelében vannak, mindenképpen foglalkozniuk kell az új trendekkel. Nem megengedhető ma már, hogy a felnőttek világa teljesen elutasító vagy érdektelen legyen, mert akkor nő a kommunikációs és érzelmi szakadék a generációk között. Az emo önmagában nem veszélyes, de azzá lehet, ha olyan kamaszt ér el, akinek a már meglévő depresszív érzéseire ráerősít. Alapvetően nem a közvetlen életveszély tehát a fenyegető, hanem az, hogy a kiskamasz-kamasz korosztály egy kiábrándult, depressziós érzésvilágban kezd mozogni, amit magáénak érez, ahelyett, hogy élvezné a gyerekkorát. Úgy gondolom, hogy a felháborodás helyett sokkal inkább azon kellene elgondolkodni, hogy miért tud ma harsány divattá válni az önsajnálattal teli nyafogó-kultúra.
– Miért tud harsány divattá válni?
– A jelenség a maga módján vészjelzőként kellene hogy tudassa a túlontúl elfoglalt felnőttekkel, hogy semmilyen kapcsolatuk nincs a gyermekeikkel, akik teljesen magukra hagyva élnek az interneten. A hagyományos, verbális kommunikáció annyira lecsökkent az utóbbi 10-15 évben, hogy az identifikációnak a kialakulása nem annyira a családban történik meg, hanem inkább az interneten, virtuális módon.
– Ennek hosszú távon milyen hatásai lehetnek?
– Az interneten kialakult egy grafikus nyelvezet, egy új kommunikációs nyelv, amit a felnőttek már nem is értenek. De ez nagyon szűk lehetőség arra, hogy egy gyerek megtanulja kifejezni magát. Ezért próbálnak képileg megjeleníteni érzelemutánzó vagy az érzelmeket kifejező ikonokat (mosolyog, kacsint, ordít, sír stb.), de mégiscsak arról van szó, hogy az identifikációnak nem az összes kommunikációs csatornát használja a gyerek, hanem kizárólag egy nonverbálisat, annak is egy szűkítettebb fajtáját. Ráadásul úgy, hogy büntetlenül tudja magát bárki klónozni, szankció nélkül állíthat magáról bármit, és a konfliktushelyzetekből akkor pattan ki egy klikkel, amikor kedve tartja. Csak két dolgot nem fog megtanulni, ami az életben mindig fontos lesz: megállni a helyét olyan szituációban, amelyben konfliktus van, és felvállalni saját magát olyannak, amilyen ő valójában. E két dolog mellett süvítve siklunk el az utóbbi tizenöt évben. Mintha nem lenne fontos. Pedig némely internetkutató figyelmeztet, hogy vannak veszélyei az interneten történő identifikálódásnak, amely a kiskamasz korosztályt jellemzi. Oda kellene figyelni – és mégsem történik semmi. Márpedig az internetnek épp az a lényege, hogy nincs gát, nincs szabály, nincs korlát, nincs tilalom – nincs semmi. És ha nincsen szabályozás, akkor bármi megtörténhet.
– Vannak becslések arra vonatkozóan, hogy a mai 12-15 éveseknek mekkora hányada vallja magát emónak, illetve közülük mennyien valóban veszélyeztetettek?
– Az egyik legkedveltebb site, a MySpace, amit ez a korosztály is használ, 200 millió profilt tartalmaz. Kutatási adatok bizonyítják, hogy a feltett információk nagy része szól veszélyes magatartásról. Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy az illető kamasz valóban szexualitásában, magatartásában, életvezetésében vagy drogfogyasztásában veszélyeztetett, de azt mindenképpen, hogy a jelenség a kommunikáció szintjén jelen van, és ettől akár vonzó is lehet.
– Vannak olyan társadalmi vagy pszichológiai „paraméterek”, amelyekkel valamelyest körbe lehet írni, hogy milyen társadalmi vagy családi hátterű fiatalokat érint meg az emo?
– Még mielőtt azt gondolnánk, hogy emós csak a „lumpen” réteg gyerekéből lesz, azt kell mondanom, hogy itt is a Gauss-görbe érvényesül: a nagyon gazdag és nagyon szegény szülők egyaránt szembetalálkozhatnak ezzel a jelenséggel, pontosan annak függvényében, hogy milyen elvárásaik vannak a gyerekeikkel szemben. Az a szülő, aki elvárja, hogy a gyereke ugyanannyit vagy valamivel többet teljesítsen, mint ő, az hibázik. Az sem ritka, hogy egy 8-10 éves gyerek a heti elfoglaltságot tekintve többet teljesít, mint a szülei, akik mondjuk egy multi cég alkalmazottai. Gyakorlatilag a gyerekek hihetetlen kizsákmányolása zajlik – vagy ennek a totális ellentéte, ami a magyar falvakban elég gyakori: az egykor, fél kettőkor véget érő tanítás után a nagy semmit, az űrt kell valahogy kitölteni. Ezekből az unatkozó vagy éppen agyonterhelt gyerekekből aztán sorstárs közösségként formálódnak az emós csoportok, méghozzá főként ugye chaten, vagyis hálózaton.
A szülők pedig, szerte a világon, hajtják a mókuskereküket, minden erejükkel igyekeznek megtartani a már elért egzisztenciális nívót, de egyre fáradtabbak és intoleránsabbak. A családtagok kevéssé figyelnek egymásra, a kérdéseik praktikusak és nem érzelmi indíttatásúak, miközben majdnem állandóan jelen van a vágy a szavak mögött: „csak ne történjen semmi, nyugalomra van szükségem”. Ez a légkör általában a gyerekeket – tekintet nélkül életkorra, iskolázottságra és anyagi viszonyaikra – távolítja a családi rendszertől, a kiüresedett kommunikáció őket is frusztrációval tölti el, és viszonylag rövid időn belül leszoknak arról, hogy beszélgetési igényük legyen, órákat, hétvégéket töltenek el a szobájukban egyedül.
– Generálja az emo a depressziót, a komor hangulatot, vagy csak kifejez valamit, amit a mai tizenévesek közül sokan éreznek? Depresszióra hajlamosabbak, frusztráltabbak a mai fiatalok?
– A mai fiatalok életérzéseikben hajlamosak lennének a vidámságra is, bár feladataik és az élet elvárásai sokszor nyomasztóak. A baj az, hogy ők napi 5-9 órát is eltöltenek a monitorok előtt, ami a depresszió megjelenését sokszor aktiválja, mert a tényleges interperszonális kapcsolatok és a testmozgás, szabad levegő hátrányára történik.
– Ha valaki 16-17 évesen még emo, az már cikinek számít a kortársai körében. Az emo korszak tehát nagyjából abban az életkorban ér véget, amikor a korábbi korszakok kamaszos-lázadó szubkultúrái elérték a fiatalokat. A személyiségfejlődés korszakok átrendeződésének lehetünk szemtanúi?
– A mai fiatalok sokkal korábban érnek, hamarabb jutnak olyan élményekhez, amihez a szüleik generációja esetleg 5-10 évvel később jutott. Lázadnak ők is, csak éppen ez már egy „kereskedelmileg támogatott” lázadás, vagyis a fogyasztói társadalom divat- és szépségipar-piaca jelentős kiszolgáló és fenntartó is.
– Az emo külső jegyeinek egyik legfeltűnőbbike a nemek közötti határok összemosása, az ideológia szintjén pedig az érzékenység nemek felettiségének hangsúlyozása. Ez az androgün külső, a fiúk feminin, metrószexuális megjelenése és viselkedése hosszú távon ki fog hatni a nemi szerepek, vagy akár a nemi identitás alakulására?
– A nemek valódi összemosása talán nem következik be, de a felszínen átjárhatóbbá váltak a divatstílusok. A metrószexualitás reneszánszát éli, úgyhogy vélhetőleg a felnőtt korcsoportban tartósan jelen lesz.
– Kezd lecsengeni az emo, vagy változatlanul hódít a mostani 12-14 éves fiatalok körében? Egyes források szerint az amerikai fehér fiatalok körében továbbra is az emo örvend a legnagyobb népszerűségnek, illetve Európában is dobogós.
– Dobogós, de hamar lecseng egy scéna, és felváltja a helyét egy újabb. Most az emo mellett beindult a vámpírkultusz, ami már nem annyira depressziós, de jegyeiben ismét azt látjuk, hogy a „nem akármilyet” keresik.
– Mi a helyzet a már nem emós fiatalokkal? Ők visszanyerik életkedvüket, vidámságukat, vagy valami hasonlóan pesszimista, borúlátó, depressziós, de eggyel felnőttebb világba, szubkultúrába lépnek át?
– Aki nem lép ki ebből a szubkultúrából, azt vélhetőleg már a saját személyiségének a depresszív működése tartja ott. Optimális esetben lehet valakiből még életvidám, de bölcs kamasz, aki már sok mindent látott, de az életszeretetet választja. Ha a környezet viszont tartósan depresszív, akkor beláthatjuk, nincs nagyon hová kilépni, vagyis marad a rossz hangulat.


Gyulai Zsófia

 

Néhány szó az emóról:
Az emo az angol emotional (érzelmes, érzelgős) szó rövidítése. Eredetileg a hardcore punk zene lágyabb, dallamosabb ágát nevezték emónak, mára azonban lényegesen megváltozott és kitágult a szó jelentése. Az emo „hívószó” egy zenekar neve előtt ma már sok esetben nem több, mint egyszerű reklámfogás.
A magukat emónak tituláló fiatalok egy része csak zenei ízlésében és megjelenésében követi ezt a stílust, mások számára az emo sugallta érzékenység az élet központi rendező elvévé válik, és viselkedésükre, gondolkodásukra is kihat. Az „igazi” emo nem rejti el érzelmeit, alapélménye a szomorúság, a meg nem értettség, a magány, egyfajta világfájdalom. Sok emo kidtől a depresszió és az öngyilkossági gondolatok sem állnak távol. Rengeteget fotózzák önmagukat, a képek között nemritkán látni egymással csókolózó fiúkat vagy lányokat, illetve rituális öncsonkítást (falcolást) megörökítő felvételeket.

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.