2018. december 18., kedd Auguszta napja

 

Archívum

 

Az elkötelezett iskola mesterei

A Magyar Gallup Intézet és az Európa Nova Kht. Új Reformkor programja november 6-án és 7-én, Budapesten nemzetközi konferenciát tartott neves hazai és külföldi szakemberek részvételével. A konferenciára való felkészülés során azt a Gallup-filozófiát gondoltuk tovább és adaptáltuk az oktatás-nevelés világára, amelynek alapja nem pusztán egy ideologikus megközelítés, hanem az amerikai Gallup több évtizedes kutatása, miszerint egyértelmű korreláció van az emberek teljesítménye és az erősségeikre koncentráló közvetlen figyelem, érdeklődés motiváló hatása között. Vagyis egy munkahelyen, az iskolapadban a teljesítmény és az eredményesség – a kiválóság – növelhető, ha az emberek erősségeire alapozunk/összpontosítunk, azokra építünk folyamatosan, és nem a hibáikon keresztül akarjuk fejleszteni őket. Nem mellékesen a foglalkoztatottak eközben még jól is érzik magukat.

Az elmúlt évek nemzetikultúra- és általánosközérzet-kutatásai egyértelműen bizonyítják, hogy rosszkedvűek vagyunk, hogy nálunk a humán orientáció a legalacsonyabb a mért országok közül (62 országból 58. helyen állunk. GLOBE kultúrakutatás, Bakacsi Gyula). A Magyar Gallup Intézetben egy iskolai és óvodai kultúrakutatás keretében kaptuk azt az eredményt, hogy a szervezeti kultúra 2002 és 2006 között, illetve azóta is a közoktatási intézményekben erősen eltolódott a bürokratikus szervezet jellemzői felé. A vezetőket és a pedagógusokat is egyre inkább akként értékelik, hogy milyen jól adminisztrálják végzett munkájukat, ezáltal az intézményt és önmagukat. A mérési adatok szerint ezzel párhuzamosan egyre kevésbé érvényesül az emberi kapcsolatokat középpontba állító támogató kultúra, egyre inkább háttérbe szorul a pedagógusok közérzetével való törődés, a gyerekek, a tanulók teljes személyiségében – és nem csak a tanulás eredményessége szempontjából fontos adottságok tekintetében – az erősségek felfedezése.

Az elkötelezett iskola fogalma alatt a személyi és szervezeti erősségekre építő pedagógia iránt elkötelezett iskolát értjük, azt az iskolát, amelyben a vezetés a pedagógusok egyéni erősségeire támaszkodva, a pedagógusok pedig saját erősségeiket hatékonyan alkalmazva gazdagítják a tanulók fejlesztésének lehetőségeit, a tanulók erősségeire építve motiválják őket és biztosítják az egyéni fejlesztést minden tanuló számára.

A konferencia meghívott előadóinak szemlélete, szellemisége ezt a kultúrát közvetítette.

Csikszentmihályi Mihály, akinek Flow-elméletét ma már minden pedagógus ismeri, elhiteti mindnyájunkkal, hogy a munka, a tanulás lehet élvezetes. Megtanít minket arra, hogyan tudjuk növelni életünkben azt az időt, amit jó érzésben tölthetünk el. Lehet ez gyógyír rosszkedvünkre, útmutatás a nehézségekkel szembeni erőgyűjtésre? Igen, ez is lehet az.

Hankiss Elemér, akinek könyvein csüggtünk a rendszerváltozást megelőző évtizedekben, mindig egyfajta magasságból világította meg mindennapjaink problémáit és tanácsolt megoldásokat. Volt, aki megmosolyogta, többen meghatódtak, hogy még mindig profetikus hittel próbál bennünket boldogabbá nevelni, amikor a játék szerepét hangoztatta: „Játsszuk azt, hogy tudunk játszani. Játsszuk azt, hogy valamit tenni akarunk a világért. Játsszunk demokráciát. Játsszuk azt, hogy mindennap felfedezünk valami újat a világban és önmagunkban. Játsszuk azt, hogy tudunk sírni és örülni. Játsszuk azt, hogy áhítat, öröm, szabadság az élet. Játsszuk azt, hogy játék az élet… Játsszunk igazi iskolát!”

Valóban olyan távol állunk ettől? Valóban nem megy ez nekünk? Miért van az, hogy tizenhat éves fiatalokkal már nem lehet játszani? Óvodásnak érzik magukat, ha egy élethelyzetet el kellene játszaniuk, kínosan nevetgélnek, hangoskodnak, nehéz már őket ráállítani egy önmagukkal szabadon „gazdálkodó”, önmagukat szívesen felfedező kalandosabb pályára. Nem tudnak az érzéseikről beszélni. Mondhatjuk erre, hogy a Toldiról sem tudnak összefüggően három mondatot elmondani. Mindkettő egyformán fontos, lehet, hogy ha önmagukat ismernék, ha büszkék lennének valamelyik adottságukra, akkor a Toldiban is felfedeznék a személyükre vonatkozó tanulságot.

Amerikai, horvát és magyar példákon keresztül megismerhettük azokat a modelleket, pedagógiai megközelítéseket, módszereket és jó gyakorlatokat, amelyek hitelesen közvetítették, hogy lehetséges minden gyermek számára az egyéni fejlődést követni, elérni, iskolai sikert és elégedett közérzetet teremteni, hogy hátrányos, akár halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek is lehetnek sikeresek, eredményesek a tanulásban.

Egy horvát kis szigeten egy pedagógus erdei iskolát teremtett, ahová a világ minden tájáról érkeznek gyermekcsoportok, hogy átélhessék a teljes természetközeliség örömét.

Egy amerikai nagyvárosban a színesbőrűek lakta gettóban új modellben dolgoznak a tanulókkal.

Egy magyar kisvárosban a környezetvédelmi oktatás része, hogy műanyag palackokból bútorokat, szobrokat csinálnak a pedagógusok a gyerekekkel együtt, melyek hihetetlen kiállításban jelennek meg, ezek díszítik a folyosót, a tantermeket.

Bali János zenetanár egy nap mint nap látható problémára hívta fel a figyelmünket: „Egyre inkább MP3-világban élünk: a metrón már az utasok felének a fülét fülhallgató dugaszolja be. Ezek az emberek nincsenek jelen közöttünk füllel: mesterséges teret alakítanak ki maguk körül. Egy más jelenlétbe kapcsolódnak. Nagy részük egész életében passzív zeneileg: nem énekel (sőt már a szülei sem énekeltek), csupán átadja magát a kereskedelem által közvetített, megszűrt élvezetnek.” Érdemes megismerni, ő hogyan éri el, hogy diákjai operát szereznek, majd előadják szüleiknek.

Sorolhatnánk tovább a jó példákat. Meggyőződhettünk, hogy a pedagógiagyakorlat sokkal szélesebb lehetőségekkel rendelkezik, mint amennyivel él. Ha az osztályterem kereteit kitágítva a tágabb környezetet mint tanulási terepet alkalmazza, sokféle tevékenységre épít, a tanulók, erősségeit, képességeit fejlesztve ad esélyt minden tanulónak a sikerhez.

Beszéltünk a vezetőkről is. Mennyiben tudják támogatni ezt a szemléletet? Az amerikai Gallup 2000-ben fejlesztette ki azt a kombinálható kritériumrendszert, amelyből kibontható az „elkötelezett”, a „nem elkötelezett” és a „cselekvően nem elkötelezett” szervezeti tag profilja. A felmérés eredménye szerint például azok a dolgozók az elkötelezettek, akik mindennap hasznosítják adottságaikat, állandóan kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, munkájuk iránt érzelmileg elkötelezettek stb. A kutatás során minden egyes típusnál összegyűjtötték, mit tegyen, mit tehet a vezető, hogy vagy megőrizze a munkatárs elkötelezettségét, vagy fejlessze, illetve a szembenálló felet megnyerje. Számunkra az a kérdés, vajon felkészültek-e erre a mi iskolavezetőink, vagy milyen felkészítésben kellene részesülniük? Bemutatkoztak olyan vezetők, akik birtokában vannak ezeknek a vezetői képességeknek.

Meghívtunk oktatáspolitikával a múltban és várhatóan a jövőben foglalkozó szakembereket: a pódiumon jó volt együtt látni Dobos Krisztinát, Hoffmann Rózsát, Sió Lászlót, Stumpf Istvánt, Tatai Tóth Andrást, Kádárné Fülöp Juditot. Jó volt látni, ahogy figyeltek egymásra, amikor arra a rendhagyó kérdésre is válaszoltak, melyek az ő erősségeik.

A 150 fővel megtöltött teremben a kialakult jó hangulatban, közös gondolkodásban nagy része volt Manchin Róbertnek, aki a konferencia moderátoraként nemcsak meghívta számunkra ezeket a „mestereket”, hanem összefűzte személyiségüket, legfontosabb gondolataikat kiemelte, kiegészítette a sajátjaival.

Összefoglalóan a két nap alatt a sürgős és a fontos dolgainkat félretéve módunk volt felerősíteni magunkban, átitatódni egy emberibb gondolat- és érzésvilággal. Láttuk, hallottuk, hogyan segít ez a szemlélet megoldani az iskola falai között gyakran felmerülő mindennapi problémáinkat.

Reményeink szerint a megkezdett közös gondolkodás folytatható lesz, és az Új Katedra oldalain keresztül egy-egy előadónk bővebben kifejtett gondolataival is hamarosan találkozhatnak olvasóink.

Barlai Róbertné

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.