2018. december 18., kedd Auguszta napja

 

Archívum

 

A Debreceni Egyetem sportszakemberképzéseiben részt vevő hallgatók tanulási és pályaválasztási motivációi


1. A kutatás körülményei, előzetes felmérések
Kutatásom az Európai Unió és Magyarország támogatásával, a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergenciaprogram” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

Debrecen egy sok sporttehetséggel, kiváló sporteredményekkel, -lehetőségekkel és infrastruktúrával rendelkező város, egyetemi szintű sportszakember képzéseit tekintve mégis némi elmaradás figyelhető meg. A Debreceni Egyetem Magyarország egyik legnevesebb és legmagasabb szintű végzettségeket adó, széles képzési lehetőségeket kínáló egyeteme, amely két sport irányú képzést is ajánl a leendő és a már meglévő hallgatói számára. Kutatásom első fázisában e két sportszakemberképzést azok vezetőjével és szakképzési koordinátorával tekintettem át. Első interjúmat Lőrincz Mónika szakképzési koordinátorral készítettem a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának keretein belül folyó sportkommunikátor felsőfokú szakképzésről. Sajnos kifutó rendszerről van szó, hiszen jövőre a felsőoktatási szakképzés veszi át a helyét, amelyben a sportkommunikátor már nincs jelen – így nem is tudni, lesz-e ennek jövője egyáltalán.

A sportkommunikátor felsőfokú szakképzés a Debreceni Egyetemen 2010-ben indult, az első évfolyam 20-22 fő volt, és ez a létszám a további években is jellemző maradt, az utolsó évfolyamot azonban 10 fővel engedélyezték. Összehasonlítva egy BA-s (egyetemi alapképzés) csoporttal, a hallgatók alapvetően gyengébbek, a sport iránt viszont nagyon erős érdeklődést tanúsítanak. Eredményeik változóak, a képzést inkább közepes jeggyel zárják. Itt szakmai vizsga van, írásbeli és szóbeli tételekkel-vizsgarészekkel, a megmérettetés elég sokrétű. Sajnos az óralátogatással gondok vannak, éppen ezért az írásbeli vizsgájuk sokszor nem zárul jó eredménnyel, de a szóbelin jellemzően javítanak rajta. Mindezekkel együtt a képzés olyan kompetenciákat biztosít számukra, amelyekkel meg tudják állni a helyüket a munkaerőpiacon. Számos visszajelzés igazolja – többnyire sportegyesületetek részéről érkező –, hogy kiválóan helytállnak akár egy adminisztratív összefoglaló állásban is, hiszen a képzés során kommunikációt is tanulnak. A sporttal kapcsolatban is meglehetősen sok alapismeretet szereznek, sporttörténetről, médiáról, jogról, továbbá számos olyan területet érintenek, amelyek nélkülözhetetlenek, és ezáltal a sportéletben egyfajta közvetítő szerepük lehet. Az, hogy mindezt mennyire tudják a valóságban is kamatoztatni, csakis rajtuk múlik. A hallgatók egy része továbbtanul egyetemi képzésben, felhasználva a beszámítható 60 kreditet, amit a felsőfokú szakképzés során szerzett. A tananyagot többnyire a bölcsészkaron folyó órák anyagából válogatták össze, specifikus tantárgyakkal kiegészítve, amelyek csak nekik szólnak. A teljesítés módja és a követelmények megegyeznek a BA-s hallgatók követelményeivel, és éppen ez a képzési struktúra lényege: hogy ugyanazt tanulják, ugyanazzal a teljesítési feltételekkel, ezért lehet a krediteket a továbbtanuláshoz beszámítani. Ez akár motivációt is jelenthet számukra a tanulás folytatásához.

Második alkalommal dr. Borbély Attila egyetemi docenssel, a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Sportgazdasági és -menedzsment tanszékének tanszékvezetőjével készítettem interjút a 2010-ben indult sportszervező BSc. képzésről. A szak valójában már 2008-ban létrejött, vagyis az egyetem vezetői már ekkor elhatározták a sportmesterképzés és -alapképzés elindítását, ám hiányzott a megfelelő személyi háttér, nem volt az egyetemen sporttudományi PhD-val rendelkező szakember. Végül 2010-ben indult el a szak a pótfelvételi eljárás keretében 24 hallgatóval; sajnos ekkor még csak költségtérítéses helyek voltak. A második évben 60 fővel indult és már lehetőség volt államilag támogatott helyek meghirdetésre is. Ekkor a jelentkezők korösszetétele is kissé megváltozott: fiatalabbak jelentkeztek. A mostani képzési évben pedig közel 90 hallgatója van a szaknak 66 államilag támogatott hellyel. A hallgatói létszám és az érdeklődés évről évre növekedett, ami remélhetőleg a jövőben is jellemző marad. A hallgatók hozott tanulmányi átlaga jó, hiszen a sikeres felvételhez közel 360 pontot kell elérniük, ami egy erős négyes tanulmányi eredményt jelent. A jelentkezők többsége sportvezető vagy sporttal foglalkozó szakember szeretne lenni. Arról, hogy verseny- vagy élsportolók milyen százalékban választják ezt a képzést, nem történt felmérés, egy azonban biztos: az itt tanulók erős sportszervezői érdeklődéssel rendelkeznek. Borbély Attila kiemelte továbbá a képzés gyakorlatorientáltságának fontosságát is, hiszen a végzős hallgatóknak az elmélet mellett sportegyesületeknél végzett sportgazdasági és sportszakmai gyakorlatot is kötelezően teljesíteniük kell. Ily módon az órák vegyesek, 50 százalékuk sportszakmai, másik 50 százalékuk pedig sportgazdasági irányultságú. Kérdésként felmerült bennem, hogy egy ilyen nagy felsőoktatási intézményben, mint a Debreceni Egyetem, mi lehet a sportszakmai képzések jövője, milyen lehetőségekkel bővülhet a terület. A tanszékvezető szerint meglepő módon az elkövetkezendő éveket tekintve igen kecsegtetőek a kilátások, hiszen az egyetem elnyert egy TÁMOP-os pályázatot Eger és Nyíregyháza konzorciumi partneri segítségével, amelynek célja a Társadalmi Mobilitás Programban a felsőoktatás pontjának fejlesztése. A Debreceni Egyetem konzorciumi vezetőként (Borbély Attila szakmai irányításával) két éven keresztül kidolgozza egy magyar és angol nyelven folyó sportközgazdász mesterképzés alapjait, részben a másik karon sportmérnöki képzés lesz szintén magyar és angol nyelven, a harmadik irány pedig az orvostudományi és egészségügyi centrumban lesz, ahol sportrehabilitációs szakirányú képzések és népegészségügyi sportszervezői képzések indulnak. Ezenkívül még egy orvosi laboratórium kifejlesztése is megvalósul, illetve létrejött az orvosi karon a sportélettani intézeten belül egy sportélettani tanszék is.

2. Kutatási eredmények
Az interjúk elkészítését követően a képzésben részt vevő hallgatókat kérdőíves módszerrel kérdeztem; összesen 104 kérdőív kiértékelése történt meg. A kérdőívet teljesen egyénileg, három kérdéskör – általános információk, tanulmányok, sport – köré csoportosítva alakítottam ki. A 49 kérdés az általános információkon túl a hallgatók tapasztalataira, a képzéssel kapcsolatos véleményükre, a megszerzett kompetenciák hasznosíthatóságára, a jövőképükre, majd a sportmúltjukra, valamint a sportélet és a tanulmányok közötti összefüggésekre is kitért.

Első hipotézisem az volt, hogy a sportkommunikátor felsőfokú szakképzésben részt vevők, szemben a sportszervezős hallgatókkal, a képzés adta kompetenciákat nem látják elégségesnek a későbbi eredményes munkakereséshez. Ez be is beigazolódott, ugyanis a 10 sportkommunikátoros hallgató közül 5 gondolta úgy, hogy a megtanult kompetenciák nem elegendőek, 1 fő nem válaszolt, 4-en pedig igennel feleltek. Ezzel szemben a 94 sportszervező szakos hallgató közül 60 gondolta azt, hogy sikeresen fog munkát találni a szak elvégzését követően, 25-en feltételezték ennek az ellenkezőjét, 9-en pedig nem válaszoltak.

Második hipotézisem az volt, hogy a sport támogató és erősítő tényezőként, nem pedig akadályként jelenik meg a hallgatók életében, ami a tanulás rovására megy. Ez szintén beigazolódott, hiszen a rendszeresen sportolók és versenysportolók többségének a sport érzelmi és fizikai többletet ad, nem jelent tehát akadályt.

Megvizsgáltam továbbá, hogy a hallgatók a felsőoktatási intézménybe való jelentkezésnél az adott képzést jelölték-e meg elsőként. A sportszervező BA-s 94 hallgató közül 68-an válaszoltak igennel, 36-an pedig nemmel. A képzés specializáltságára való tekintettel úgy gondolom, a nemmel válaszolók aránya kissé nagy, hiszen e szerint a hallgatók egyharmada nem az adott képzésben képzelte el a jövőjét.

Ezt követően a képzésbe való jelentkezés motivációs tényezőinek vizsgálata következett. A hallgatók hat válaszlehetőség közül választhattak. A 94 hallgató közül a legtöbben a sportot (34 válaszadó) jelölték meg, a sport szeretetét, és azt, hogy kiskoruktól fogva szorosan kötődnek a sporthoz. Ezután következett a sikeres elhelyezkedéssel kapcsolatos vélelmek megvizsgálása: 28-an gondolták úgy, hogy az egyetem elvégzését követően az elhelyezkedési esélyeik sportszervezőként jók, az ezt követő harmadik leggyakoribb válasz pedig – 25 fő vélekedett így – az volt, hogy ez a pálya volt minden álma. Csupán 4 hallgató válaszolta azt, hogy azért tanul itt, mert nem volt más választása, a legkevesebben (3 fő) felelték pedig azt, hogy a jelentkezésük szülői nyomásra történt.

A szak előnyeit tekintve a hallgatók első három tényezőként a következő válaszokat jelölték meg: jó közösség, felkészült tanárok és jó hangulatú órák, hátrányként pedig az első helyen megkérdőjelezhetetlenül a kevés gyakorlati óra áll, ezt követi a rugalmatlan ügyintézés, majd a nem megfelelő szakmai oktatás. Ehhez kapcsolódott a következő kérdésem is, amelyre a hallgatók szabadon kifejthették a véleményüket. Arra voltam kíváncsi, hogy ha lenne rá lehetőségük, min változtatnának a felsőoktatási intézmény gyakorlatában. A sportkommunikátor felsőfokú szakképzésben részt vevők válaszaikban a tantárgyakra koncentráltak, több sporttal kapcsolatos tárgyat és kevesebb tölteléktárgyat, valamint több szakmai ismeretet szeretnének, hogy később olyan kompetenciákkal rendelkezzenek, amelyekkel a munkaerőpiacon el fognak tudni helyezkedni. Ezzel párhuzamban a sportszervezős hallgatók a gyakorlati oktatás hiányára helyezték a hangsúlyt. Kiemelték, hogy a sportszervező munkakör alapfeltétele, hogy éles helyzetekben, konkrét problémákkal szembesülve is meg tudják állni a helyüket. Ezenkívül az ügyintézés minőségén javítanának, ha lenne rá lehetőségük, illetve – a sportkommunikátoros hallgatókkal egyetértésben – több szakmai ismeretet szeretnének tanulni. A 104 fő közül 36-an nem válaszoltak erre a kérdésre, 16 fő nem változtatna semmin, ebből tehát követezik, hogy 52 fő – a megkérdezettek fele – változtatna a képzések gyakorlatán.

A sportképzést tekintve a sportolók arányának megvizsgálása is fontos pont. A 104 hallgató közül 34-34 fő sportol versenyszerűen és rendszeresen, míg 18-an gyakran, 6-an néha, 12-en pedig egyáltalán nem sportolnak semmit, akik okként az időhiányt emelték ki. Ennek kapcsán megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy aki nem sportol, soha nem is sportolt, hogyan tudja majd hitelesen megállni a helyét sportszakemberként? A válasz megtalálása nem ennek a kutatásnak a tárgya. Az viszont sokkal inkább, hogy a képzésekben részt vevők több mint a fele, akik versenysportolók vagy rendszeresen sportolnak, vajon részt vennének-e egyetemi szintű edzői képzésben, ha lenne ilyen a Debreceni Egyetemen? A válaszadók igen nagy hányada, 64 fő válaszolt úgy, hogy mindenképpen, sőt kifejezetten szeretné, ha lenne sportedzői képzés az egyetem keretein belül. Húsz fő nem válaszolt, 1 fő nem tudta, és csupán 16-an gondolták úgy, hogy nem vennének részt ilyen képzésen.

Az utolsó kérdéscsoport keretein belül a sport szociológiai hatásaira tértem ki, a hallgatók igen és nem választ adhattak az ezzel összefüggő kérdésekre. Négy tényezőt emeltem ki: jutott-e már munkalehetőséghez a sport által, alakult-e már ki igaz barátsága a sport által, alakult-e már ki párkapcsolata a sport segítségével, illetve jutott-e bármilyen anyagi forráshoz a sport révén. Az eredmények alapján egyértelműsíthető, hogy a sportnak, sportolásnak óriási hatása van az egyén életére, szociális hálójának kialakulására. A 104 válaszadó közül 45-en jutottak már munkalehetőséghez, ami meglehetősen nagy arány, emellett pedig 57-en jutottak már anyagi forráshoz a sport által. Az emberi kapcsolatok terén 94 válaszadónak alakult már ki szoros barátsága a sport révén, 31 személynek pedig párkapcsolata. Ezek a válaszok is alátámasztják, hogy a sportolás az élet minden területére kedvező hatással bír, hiszen nemcsak a testi, de az erkölcsi, a lelki és a szellemi fejlődéshez is jelentős mértékben hozzájárul.

Egyéb kutatási kérdéseimre adott válaszok: a nemek arányát tekintve 54 lány és 50 fiú vesz részt a képzésekben. A hallgatók középiskolai tanulmányai kapcsán összesen 16-an szakközépiskolából, míg 88-an gimnáziumból érkeztek, a képzések lebontásában azonban a 10 sportkommunikátoros hallgató közül 3-an érkeztek szakközépiskolából, ami az összes létszám majd’ egyharmada, míg az egyetemi képzésben részt vevőknél ez a szám a hallgatók kissé több mint 13 százalékát teszi ki. Fontosnak tartottam kitérni arra is, hogy a felsőfokú szakképzésben tanuló hallgatók jelentkeztek-e egyetemi képzésbe, hiszen előzetes feltételezéseim alapján úgy gondoltam, hogy nem a felsőfokú szakképzés volt az első számú tervük a középiskola befejezését követően. Az eredmény is ezt mutatja: 5-en jelentkeztek egyetemi képzésbe, de nem vették fel őket, 2-en egyáltalán nem jelentkeztek, illetve meglepő módon 3 olyan hallgató van, aki a felsőfokú szakképzés mellett egyetemi képzésben is részt vesz. A hallgatók válaszadásai alapján a sportba fektetett energia szinte minden esetben megtérül.

Kutatásom eredményeinek hasznosíthatóságát két területen emelem ki:
• a jelenlegi és a leendő hallgatók számára ismereteket biztosít a képzésről, amely alapján képet kapnak arról, hogy mire számítsanak, hogy mi a véleményük a hallgatótársaiknak a képzés színvonaláról, mik az eddigi tapasztalataik, kivetítve a közösségre, az oktatásra, a tanárokra, a gyakorlatokra és sok egyéb más tényezőre;
• a vezetőség számára is hasznos lehet a tekintetben, hogy a későbbiekben miként alakítsák a képzés menetét, mire kellene nagyobb hangsúlyt fektetni, mik azok az előnyök, amelyeket tovább lehetne fejleszteni és a szak erősségeként prezentálni, valamint milyen marketingstratégia alkalmazása lenne megfelelő a hallgatói létszám bővítése érdekében.

3. Összegzés
Összegzésképpen elmondható, hogy kutatásom eredményesnek bizonyult, hiszen a kérdőívek kitöltése több mint 50 százalékos lett, értékelhető válaszokkal és hasznosítható, a gyakorlatba is átültethető eredményekkel. A hallgatók nagy része sport irányú érdeklődéssel rendelkezik, és a képzésbe való jelentkezés motivációinak összesítéseként a sport szeretetét és a sport iránti érdeklődést, valamint a sport területén való elhelyezkedés reményét emelhetjük ki. Mind a felsőfokú szakképzés, mind pedig az egyetemi képzés gyakorlatáról elmondható a sokszínű ismeretátadás, hogy a hallgatók minden olyan kompetenciával rendelkezzenek majd a nagybetűs életbe kilépve, ami hozzásegíti őket a munkában, magánéletben, szakmai karrierben való érvényesüléshez, és ahhoz, hogy kiváló, szakmailag magasan képzett sportszakemberek legyenek. Remélem, hogy kutatásommal némi betekintést és egy átfogó képet tudtam adni a Debreceni Egyetemen található sportszakemberképzésekről, bővíteni tudtam a sport és neveléstudomány szakirodalmát, illetve remélem, hogy munkám minden, a téma iránt érdeklődőnek hasznos információkat tartalmaz.

A sportszakemberképzések elengedhetetlen feltételei és alapképzései az egyetemeknek, hiszen a sport nem másról szól, mint a kitartásról és a nemritkán gigászi eredmények elérésének képességéről. A sport adta erkölcsi és szellemi értékekkel az élet minden területén sikeresek lehetünk.


Németh Petra
MA szakos, 2. éves andragógus hallgató, Debreceni Egyetem

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.