2018. december 13., csütörtök Luca, Otília napja

 

Archívum

 

Magyar tehetségek a nemzetközi színtéren

2014-ben négy fiatal nyerte el a Sólyom László által adományozott ösztöndíjat

Magyarország jövőjét, helyét Európában és a világban a kibontakozott tehetségek mennyisége fogja alapvetően meghatározni.

(részlet Sólyom László beszédéből
a Magyar Tehetséggondozás I. Országos Konferenciájáról)

 

A Sólyom László volt köztársasági elnök által alapított Tehetség-ösztöndíjat 2014-ben Konyicska Renáta zongoraművész, dr. Sulyok Katalin biológus és jogász, dr. Alakszai Zoltán jogász és dr. Deli Gergely jogász, egyetemi adjunktus nyerte el. A fiatal tehetségek az ösztöndíj támogatásával a nemzetközi színtéren építhetik tovább figyelemre méltó tudományos karrierjüket.

Sólyom László volt köztársasági elnök 2011-ben alapított Tehetség-ösztöndíjat eredeti teljesítményt nyújtó, kiváló képességű határon túli és hazai fiatalok továbbképzésének és szakmai fejlődésének támogatására. Az ösztöndíj kezelésével az alapító a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Országos Szövetségét (Matehetsz) bízta meg. Az ösztöndíj pénzügyi alapját a 2011. évi CX. törvény 21. §-a alapján a volt köztársasági elnökök számára biztosított pénzügyi keret adja. A 2011-es alapítás óta minden évben három vagy négy fiatal kapja meg a támogatást, amely egy éven át nagy összegű, havi 2000 eurós ösztöndíjjuttatást jelent a tehetségeknek.

2014-ben négy fiatal nyerte el a Tehetség-ösztöndíjat.

Konyicska Renáta zongoraművész tízévesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő Tagozatára, ahol nyolc évig Esztó Zsuzsa tanította, majd egyetemi tanulmányait Baranyay László osztályában folytatta. Számos szóló- és zenekari koncertet adott. 2011–2012-ben beválogatták a Zeneakadémia által meghirdetett és az EU által finanszírozott tehetséggondozó programba, amelynek keretében koncertet adott a Művészetek Palotájában és a Magyar Állami Operaházban, emellett a MOL „Segíthetek?” Tehetségtámogató Program is támogatja. Mesterképzését Londonban a Royal Academy of Musicben folytatja, ahol 130 felvételiző közül került a felvett első tíz közé, Pascal Nemirovski osztályába. Renáta vágya, hogy kinyíljon számára az a kapu, amely mögött a kifejezés új energiái rejlenek.

Dr. Sulyok Katalint biológusi és jogász tanulmányaiból fakadóan évek óta a környezeti kihívások jogi megoldási lehetőségei foglalkoztatják. Az ösztöndíj segítségével egyéves környezetjogi specializált oktatásban fog részt venni az Oxfordi Egyetem Magister Juris vagy a Stanfordi Egyetem Environmental Law and Policy LLM-képzésén. Katalin célja olyan tanulmányok folytatása, ahol a környezeti kérdésekben rejlő bizonytalanság jogi kezelését, a kockázatok jogi megragadásának lehetőségét interdiszciplináris megközelítéssel tisztázhatja. (Dr. Sulyok Katalin közel egy évtizede aktívan részt vesz a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, illetve a Matehetsz munkájában, jelenleg a szervezet egyik alelnöke.)

Dr. Alakszai Zoltán 27 éves jogász már nagyon fiatalon az „Ernst & Young Adóverseny 2008” esettanulmány-megoldó versenyén első helyezett lett. Zoltán a jogra sosem tudott egyszerű technikaként, öncélú rendszerként tekinteni. Korábbi életútja és a jezsuita közösségekben szerzett tapasztalatai kapcsán érdeklődése a jog értéktartalma, tágabb társadalmi kontextusa felé fordult. Inspiráló lehetőségnek tartja jogászi gondolkodásmódját a katolikus egyházban a Ferenc pápa működése nyomán zajló pozitív folyamatok vizsgálatának összekapcsolásával szélesíteni. Az ösztöndíjjal a római Gergely Egyetemre megy.

Dr. Deli Gergely jogász és egyetemi adjunktus az American Law and Economics Association és az American Society for Political and Legal Philosophy rendes tagja, valamint a Jog-Állam-Politika című tudományos folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Gergely az ösztöndíj segítségével monográfiát ír, amelyben esettanulmányokon keresztül olyan kérdéseket dolgoz fel, mint az összehasonlító jog előtt álló posztmodern kihívások, a jogegyesítés és a jogharmonizáció problémája, az eltérő kulturális adottságok jelentősége a jogalkotásban. Tervezett kutatási helyei: a párizsi Centre Français de Droit Comparé, a berlini Humboldt Egyetem, az olasz Collegio Carlo Alberto és a Bécsi Egyetem.

Az ösztöndíjat Sólyom László volt köztársasági elnök, a Magyar Tehetség Nagykövete olyan diákok vagy posztdoktorok részére adja külföldi képzésre, akik már felmutattak valamilyen eredeti teljesítményt. A fiataloknak a külföldi tanulmányaikra vonatkozó részletes munkatervet kell benyújtaniuk. Sólyom László a hazai és határon túli tehetségsegítő szervezetektől és tehetséggondozó szakemberektől, illetve saját ismeretségi köréből tanároktól, professzoroktól, kutatóktól kér javaslatokat olyan fiatalok felkutatásához, akik eddigi eredményeikkel kitűnnek kortársaik közül, s a szokásos jó előmenetelen túl kifejezetten eredeti látásmódról tettek tanúságot. A legesélyesebb jelöltekről Sólyom László személyes beszélgetés alapján hoz döntést. Az ösztöndíjat 2011-ben Bálint Boróka társadalomkutató, Gilyén András elméleti matematikus, Kerezsi Nemere képzőművész és Farsang István geológus nyerte el; 2012-ben Szilágyi Artúr geográfus, Holczer Veronika építész és Rabec István nyelvész; 2013-ban pedig Toronyi Péter formatervező, dr. Kuslits Béla orvos, közgazdász és Szabó Attila fizikus kapott támogatást a Tehetség-ösztöndíj keretéből.

A Sólyom László által adományozott Tehetség-ösztöndíjat elnyerő fiatalokról bővebb információk itt:

http://tehetseg.hu/dij/solyom-laszlo-altal-adomanyozott-osztondijban-reszesultek



 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.