2018. december 18., kedd Auguszta napja

 

Archívum

 

Alkotmánybíróság előtt a közoktatási törvény

Alkotmánybíróság dönt majd a közoktatási törvény módosításáról. Ezzel minimálisra csökkent annak az esélye, hogy még ebben a kormányzati ciklusban jogszabály írja elő, hogy a felsőoktatásba való belépés feltétele az emelt szinten teljesített érettségi vizsga. Elvileg lenne ugyan mód erre, ám a fiaskó után a kormánypárti képviselők aligha támogatják majd az ellenzék által beterjesztett – tartalmát tekintve amúgy az eredeti javaslattal lényegében teljesen egyező – törvénytervezetet.

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a közoktatásról szóló törvény múlt év decemberében elfogadott módosítását, hanem azt előzetes normakontrollt kérve megküldte az Alkotmánybíróságnak. A jogszabály elnevezése megtévesztő, hiszen az nem csupán a közoktatási, hanem a felsőoktatás és az önkormányzati törvényt is módosítaná. Éppen ez utóbbi pont miatt kerül sor az alkotmányossági vizsgálatra, a javaslat ezen részének elfogadásához ugyanis kétharmados támogatottságra lett volna szükség.

Emlékeztetőül: a szocialista képviselők által jegyzett kezdeményezés három elemből állt. Módosította volna a köz- és a felsőoktatási törvényt, annak érdekében, hogy a felsőoktatásba való jelentkezés feltételeként megkövetelhető legyen az emelt szintű érettségi vizsga ott, ahol azt a kormány (s nem a felsőoktatási intézmény, mint ahogyan az jelenleg működik) előírja. A javaslat másik része a közoktatási intézmények vezetőinek megválasztását alakította volna át oly módon, hogy a jövőben a fenntartó csak azt a pályázót nevezhette volna ki igazgatónak, akinek pályázatát a tantestület legalább negyven százaléka által támogatta. (E szabály bevezetése indokolta, hogy a tervezet az önkormányzati törvény módosítását is kezdeményezte.) Végül a harmadik elem – nyilván nem függetlenül a költségvetési támogatás csökkentésével – a pedagógus-továbbképzések szabályain kívánt lazítani, megengedve, hogy meghatározott feltételek esetén a képzéseken való személyes részvétel ne legyen kötelező elvárás.

A törvényjavaslat sorsa előre látható volt. Az ellenzéki képviselők ugyanis már a bizottsági viták során jelezték: bár örömmel veszik, hogy nyolc év után a kormány elismeri hibáját, s a kötelező emeltszintű vizsga előírásával hajlandó visszatérni a kétszintű érettségi eredeti koncepciójához, s kisebb korrekcióval támogatná is azt, elutasítja a tervezet másik két pontját. A vita során az is egyértelműn kiderült mindenki számára, hogy amennyiben az intézményvezető választást szabályozó paragrafusok a törvényszövegben maradnak, az ellenzék támogatásának hiánya miatt a kétharmados többség nem biztosítható, így az egész jogszabály bevezetése aggályossá válik.

A logikus lépés az lett volna tehát, ha az előterjesztők ezt a pontot visszavonják, s így a törvény másik két eleme egyszerű többséggel – akár az ellenzék támogatása nélkül is – elfogadható lett volna. Nem így történt, s ennek legfőbb oka a volt koalíciós partnerek, sőt minisztérium vezetői között váratlanul kialakuló vita volt. A korábbi miniszter, Magyar Bálint ugyanis meglehetős vehemenciával lépett fel a törvénynek az érettségi vizsgát érintő részével szemben s védte meg 2002-es döntését, amikor az intézmények hatáskörébe utalta, előírják-e a hozzájuk jelentkezők számára az emelt szinten letett vizsgát vagy sem.

A parázs vita eredményeként – amelynek során a minisztériumi tisztségviselők is többféle álláspontot képviseltek – az előterjesztők egy része visszavonulót fújt, a törvényszöveg pedig jelentősen felpuhult. A módosító javaslatoknak köszönhetően továbbra sem került volna a kormány hatáskörébe annak lehetősége, hogy – a felsőoktatási intézményekkel történt egyeztetést követően – eldöntse, az államilag finanszírozott, illetve a költségtérítés képzések esetében mely intézményekben és milyen szakokon kötelező jelentkezési előírás az emelt szinten letett érettségi vizsga. A változás a jelenlegi helyzethez képest annyiban állna csupán, hogy az azonos képzéseket folytató intézmények nem közösen döntenének erről, hanem külön-külön is megtehetnék ezt.

Az eredeti javaslat ilyen irányú megváltoztatása azonban már nem csak az ellenzék tetszését nem nyerte el, de – a Magyar Bálinttal kötött feltételezhető háttéralku ellenére – a szocialistákat is megosztotta. Valószínűleg ennek tudható be, hogy miután a törvény kétharmados támogatást igénylő része (az intézményvezetői kinevezés önkormányzati törvény módosítását megkívánó eleme) elvérzett, a zárószavazásra mégis úgy engedték a javaslatot, hogy a kétharmados rész folyományaként a szövegben szereplő részt nem emelték ki. Így az elfogadott jogszabály alkotmánysértő volta miatt a többi szabályozási elem, vagyis az érettségire vonatkozó sem léphet életbe.

„Nem nyert Magyar Bálint, és nem nyertek a szocialisták sem. Veszített a felsőoktatás, és veszítettek az igazságos versenyben bízó felvételizők” – summázták a történteket az ellenzéki képviselők. Ugyanakkor az előterjesztők és a minisztérium egyes vezetői is abban bíztak, hogy a köztársasági elnök nem az Alkotmánybírósághoz fordul, hanem visszaküldi a törvényt a Parlamentnek. Ebben az esetben ugyanis akár már másnap új, módosított javaslattal élhettek volna, s amennyiben sikerül egyezségre jutniuk az ellenzékkel, akár az eredeti javaslat is megkaphatta volna a szükséges támogatást. Így is van mód azonban még arra, hogy az emeltszintű érettségi felvételi követelményként való előírása bekerüljön a köz- és a felsőoktatási törvénybe. A Fidesz képviselői által benyújtott javaslatot ugyanis közös szándék esetén, házszabálytól való eltéréssel, akár egy ülésnapon megtárgyalhatja és elfogadhatja az országgyűlés.

Jelen állás szerint – úgy tűnik – a kormány más utat választ, s rendeletben igyekszik az emeltszinten letett vizsgát népszerűsíteni. A készülő kormányrendelet-módosítás szerint a felvételhez szükséges minimális ponthatárt húsz százalékkal, 200-ról 240 pontra emelnék fel, s az emeltszintű vizsgáért járó pluszpontok száma is ilyen arányban változna, azaz a jelenlegi 40-ről 50 pontra nőne. Ezzel természetesen a megszerezhető maximum pontszám is nőne, 480 helyett 500 pontot érhetnének el a felvételizők.

A javaslattal azonban – más-más okok miatt – nem értenek egyet a hallgatói önkormányzatok, és úgy tudni, a felsőoktatási intézmények vezetői, a rektorok sem. A legnagyobb ellenzéki párt sem támogatja a javaslatot, ennek oka, hogy úgy vélik, a szabályozásnak két lábon kell állnia: törvénynek, illetve a kormánynak kell meghatároznia, hogy hol kötelező az emeltszintű vizsga, ez jelenti ugyanis a garanciát arra, hogy nem csupán a követelmények emelkednek, de a magasabb szintű matúrára való felkészülés lehetősége is biztosított ingyenesen, a közoktatás keretei között. A szabályozás másik lába a finomhangolás, azaz annak jogszabályba foglalása, hogy a különböző teljesítményeket – az egyes szinteken letett vizsgák, nyelvvizsga stb. – hány ponttal honorálják a felvételi során. „Nem az a cél, hogy kevesebben jussanak be a felsőoktatásba, hanem az, hogy megközelítőleg ugyanannyian, de magasabb felkészültséggel” – hangoztatták többször, s úgy látják, a pusztán a pontszámítás rendjét érintő szabályváltoztatás eredménye az lenne, hogy sok középiskolás elveszítené esélyét a felsőoktatásba való bejutásra, mert nem tudná finanszírozni felkészülését.

(célia)

 

Ki válassza az iskolaigazgatót?

Az iskolák, óvodák, kollégiumok vezetőjének megválasztását lényegében a tanárok kezébe adta volna az a törvénymódosítás, amelynek alkotmányossági kontrollját kezdeményezte Sólyom László köztársasági elnök. A szocialista képviselők által beterjesztett javaslat nem is titkoltan politikai célokat szolgált, a vitában elhangzó indoklás mutatta, hogy egy-két általuk helytelennek ítélt, ellenzéki vezetésű helyhatósági döntésre reagáltak volna a módosítással.

A jelenlegi szabályozás szerint a nevelőtestületek (az iskolaszék, a szülői szervezetek és a diákönkormányzat mellett) véleményezik a vezetői pályázatokat, a fenntartó pedig egyszerű többséggel dönt a kinevezésről.

Ez a szabályozási keret hosszú ideje változatlan, ami nem véletlen, hiszen a kétharmados önkormányzati törvény adja ennek garanciáját, másfelől bár a kérdés egy-egy vitatott döntés után, elsősorban szakszervezeti oldalról időnként napirendre kerül, egy korábbi alkotmánybírósági döntés is korlátot jelent a törvényhozók számára. Az legfelsőbb bírói testület ugyanis egy 1991-es döntésében már állást foglalt ebben a kérdésben, amikor hatályon kívül helyezte azt a miniszteri rendeletet, amely korlátozta volna a fenntartók jogát az intézményvezetők kinevezését illetően. A taláros testület ugyanakkor nem csak azt mondta ki, hogy rendeletekkel nem lehet magasabb szintű jogszabályokat felülírni, hanem hivatkozott az Alkotmány azon passzusára is, mely szerint az ilyen hatáskör-korlátozás, -elvonás csorbítaná a választópolgárok azon jogát, hogy az általuk megválasztott képviselőiken keresztül részt vegyenek a település önkormányzásában.

Lehet erre azt mondani, hogy mindez csak jogászkodás, ám éppen ezért néhány tényt is érdemes megfontolni. Évente ezres nagyságrendben neveznek ki új vezetőket közoktatási intézmények élére. Ezen választások töredéke, néhány eset az, ahol a döntést valakik megkérdőjelezik, ahol emiatt konfliktus alakul ki. Természetesen a média ezeket felerősíti, azonban ez sem változtat azon, hogy a kialakult rendszer többnyire jól működik. (Ehhez sajnos hozzájárul a pályázók alacsony száma is, ez esetek többségében egy jelölt közül „választ” a fenntartó.) Az is elég nyilvánvaló, hogy a fenntartónak nem a vezető megválasztása jelenti a legnagyobb feladatot, hanem az intézmény működtetése, mégpedig a választópolgárok felhatalmazása alapján. Logikus, hogy ehhez a feladathoz – a vélemények meghallgatása és szakértői vélemény kikérése után – maga választ megfelelőnek ítélt munkatársat. Éppen úgy, ahogyan az történik minden más szervezet esetében akár a piaci szférában, akár a közszférában fejti ki tevékenységét. Mint tulajdonos felelős az adott szervezet céloknak megfelelő működtetésért, ennek a felelősségnek egy részét pedig az általa választott vezetőnek adja át. Vitatható, rossz, vagy akár a politika által is befolyásolt döntések születhetnek, ezen esetek kezelése azonban nem törvénymódosítással oldható meg. Minden ilyen ügy eseti kezelést igényel: ha a döntés bármilyen szintű szabályozást sért, lehetőség van jogorvoslatra, ha szakmaiatlan, akkor lehetőség van új szakértői vélemény kérésére. Végső soron pedig az önkormányzat döntéseiről a következő választáson van mód véleményt formálni.

 

(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.