Új Katedra - Pedagógusok Lapja
A Commitment Kommunikációs Iroda Kft. által tízezerötszáz példányszámban kiadott, országosan - a közoktatási intézmények részére ingyenesen, magánszemélyek részére pedig előfizetés útján - terjesztett Új Katedra című pedagógiai szaklap 1989-es alapítása óta kifejezetten pedagógiai profilú, pedagógus célcsoportnak készülő, tanítási időszakban havonta megjelenő folyóirat, amely a maga nemében Magyarországon egyedülálló, hiszen nincs másik olyan szakmai orgánum, amely minden iskolába ingyenesen eljutna. Lapunk megjelenését csak nagyon nagy nehézségek árán - a kiadói erőfeszítések mellett hirdetésekből származó bevételekből - tudjuk biztosítani. Lapunk 2007-ben központi költségvetési forrásból támogatásban nem részesült.
Folyóiratunkat azzal a szándékkal alapítottuk, hogy az oktatás szereplőinek - irányítás, pedagógusok, szülők, diákok - lehetőséget biztosítsunk a párbeszédre; megvalósítsuk a pedagógusok minél szélesebb körű, rendszeres és folyamatos tájékoztatását, a problémákat nemcsak szóba hozva, hanem megoldásokat is keresve rá; ismertessük az oktatáspolitika legidőszerűbb kérdéseit, s az arra felmerülő feleletvariációkat, politikai hovatartozástól függetlenül; ismertessük az új pedagógiai módszerek, a pedagógiai munkát irányító minőségi kritériumokat; hírül adjuk a pedagógiai innovációk, a kormányzati és a helyi közoktatási fejlesztések legújabb eredményeit, azok elméletét és gyakorlatát.