2017. augusztus 18., péntek Ilona napja





 



Archívum





Egy vérbeli demokrata: Günter Grass


Napjainkban az írói visszavonulását fontolgató Günter Grass a kortárs német irodalom vitathatatlanul legizgalmasabb, legpolitikusabb és legkiemelkedőbb alakjai közé tartozik. Politizáló közéleti személyiség, pátosz nélkül, őszintén ír, a német lelkiismeret-vizsgálat írója.

GUNTERGRASS1Művészi pályafutását szobrászként és grafikusként kezdte. Képzőművészeti tevékenységével párhuzamosan kezdett el írni. Fiatalkori élményeit, a második világháború eseményeit jegyezte le, amelyek mély nyomot hagytak benne is. A valóság regényes történetei kívánkoztak tolla hegyére. Gondolkodása a múlt századi német világból táplálkozik, amely a gyűlölettől a demokráciáig mindenre mutatott példát.

Grass írásait, politikai állásfoglalásait sok bíráló kritika érte és éri napjainkban is, különösen a szexualitásról írt szövegei és a politikai meglátásai keltenek felháborodást. A szabadszájúsága és az izraeli kormány ellen tett kijelentései nagy visszhangot váltanak ki. Persze ő vérbeli demokrata. Életművét a világirodalmi kánon részének tekintik. Nemzedéke tapasztalatait írja meg. Írásai felvilágosító hatásúak, a visszás állapotok bemutatatója, és síkraszáll a változásért. Heves vérmérséklete szerint nyíltan fogalmaz a világról.

Günter Grass a német–lengyel viszálytól sokat szenvedett egykori Danzigban, a mai Gdańskban született 1927-ben a protestáns élelmiszer-kereskedő Wilhelm Grass és a katolikus kasub (nyugati szláv) származású Helene Grass fiaként. A szülők árukereskedésükből éltek. Szerény, kétszobás lakásukban Grass a Szentlélek és Hitler képe között nőtt fel. Látta, hogyan ejtette fogságba a fasizmus szirénhangja az embereket, látta a kollektív hiszterizálódást és a tömegek szellemi megfertőződését.

Eleven, nehezen kordában tartható gyerek volt, de édesanyja mindig védelmébe vette, kedvesen Peer Gyntnek nevezte. Katolikus édesanyja hatására Grass ministráns lett, ugyanakkor a nemzetiszocialista ideológia befolyása alá került, bár saját bevallása szerint soha nem lelkesedett a Hitlerjugendért.

Tizenhat évesen a munkaszolgálatból flakhelferként vonult be a Wehrmachthoz, és katonaként szolgált. Csupán hatvan évvel később, 2006-ban megjelent önéletrajzi regényéből (Hagymahántás közben) derült ki, hogy a második világháború idején, tizenöt évesen önként jelentkezett a tengeralattjáró-flottához – saját bevallása szerint azért, hogy kikerüljön a nehéz családi körülmények közül –, de nem vették fel.covers_58824

Csak egy évvel később, 1944. november 10-én, immáron tizenhét évesen kapott behívót: ekkor a Waffen-SS 10. páncélgránátos-egységébe sorozták be. 1945-ben a sziléziai frontra került, ahol megsebesült, majd 1945 májusában Marienbadnál elfogták, és egészen 1946. április 24-ig amerikai hadifogságban volt. Grass fogvatartóinak a hadifogság alatt a Waffen-SS tagjának vallotta magát, amit hivatalos dokumentumok igazolnak. A Bad Aibling-i amerikai fogolytáborban együtt raboskodott Joseph Ratzingerrel, a későbbi XVI. Benedek pápával.

Az amerikai hadifogságból való kiszabadulása után Grass egy évig sóbányában dolgozott. 1947–1948-ban egy düsseldorfi kőfaragónál inaskodott. 1948 és 1952 között a Düsseldorfi Művészeti Akadémián grafikát és szobrászatot tanult. Megélhetését beengedőemberként kereste a düsseldorfi óváros Csikós nevű lokáljában egy Herbert Zangs nevű festővel. A bádogdob című írásában örökítette meg az önfejű festőt Lankes alakjában.

Tanulmányait 1953 és 1956 között a Berlini Képzőművészeti Főiskolán folytatta Karl Hartung szobrász tanítványaként, és már 1956–1957-ben sor került Grass első grafikáinak és szobrainak kiállítására Stuttgartban.

1954-ben feleségül vette a svájci balett-táncosnőt, Anna Schwarzot, akivel 1959-ig Párizsban élt. Itt születtek ikergyermekeik, Franz és Raoul. 1960-ban ismét Berlinbe költöztek. 1961-ben itt született lánya, Laura, majd 1965-ben fia, Bruno.

1972 és 1987 között a schleswig-holsteini Wewelsfleth nevű faluban élt. Az 1970-es években évekig tartó viszonyt folytatott az építész és festő Veronika Schröterrel; kapcsolatukból született Helene nevű lánya. 1978-ban elvált feleségétől, és egy évvel később másodszor is megnősült: elvette Ute Gruner orgonaművésznőt, akivel 1986–1987-ben sok időt töltött Kalkuttában.

1956-ban lírikusként, majd 1957-ben drámaíróként mutatkozott be az irodalomban. 1957-től a múlttal való szembenézést sürgető Gruppe 47 tagja lett. 1958-ig elsősorban rövid prózai műveket, verseket és színházi darabokat írt, amelyek alapján Grasst a költői vagy az abszurd dráma képviselői közé sorolják. 1959-ben jelent meg Grass első regénye, A bádogdob (Die Blechtrommel), amellyel nemzetközi népszerűségre tett szert. A regény sokáig tiltott mű volt a keleti tömb országaiban, bár siker volt Nyugaton. Elnyerte a Gruppe 47 nevű irodalmi társaság díját, 1962-ben pedig Franciaországban a legjobb külföldi könyvnek járó díjat. Volker Schlöndorff sikeres filmet is készített belőle. A regény főhősével, Oskar Matzerathtal egy elmegyógyintézetben ismerkedünk meg a könyv elején. Monológokban emlékezik vissza családjára és gyermekkorára. Oskar háromévesen elhatározza, hogy nem nő tovább; a férfivá érő ember külsőre gyerek marad, ami lehetővé teszi számára, hogy a világot alulról – gyermekperspektívából – felnőtt fejjel szemlélje. A gyermekkorban ragadva éli meg a nőket, szülei elvesztését, a második világháborút. Bádogdobja segítségével, amit sosem ad ki a kezéből, és éles hangjával, sikolyával tiltakozik a nem tetsző dolgok ellen. Nem tetszik neki, amit maga körül lát: a fasizálódó, világháborút kirobbantó Németország, a háború utáni NSZK politikája, ellentmondásos világa és általában a kegyetlen világ. A bádogdob számára az önkifejezés és közlés egyetlen eszköze. A szürreális-groteszk regényével, képletes nyelvezetével Grass megtalálta a stílusát.

711322_4Már az 1960-as évektől támogatta Németország Szociáldemokrata Pártját, majd Willy Brandt beszédírója lett. Politikai nézeteivel gyakran botrányt keltett: a két Németország újraegyesítése alkalmával tiltakozott a Nyugat mohósága és az NDK kiárusítása ellen; felszólalt az egyre erősödő idegengyűlölet és a bevándorláspolitika ellen. Az első nyugati írók között volt, akik 1962-ben Budapesten meglátogatták az öt év után börtönéből szabadult Déry Tibort, és ő fogadta be a Szovjetunióból kiutasított Szolzsenyicint.

Hetvenkét éves korában, 1999-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták azzal az indoklással, hogy fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be. Grass írásait a dicsérő szavak mellett sok bíráló kritika is éri obszcén jelenetei vagy politikai megnyilvánulásai miatt.

2006-ban nemcsak a német, hanem az európai közéletben is nagy vihart kavart az a kései beismerése, hogy a második világháború során a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt fegyveres alakulatánál, a Waffen-SS-nél szolgált. Az író fiatalon a Waffen-SS-t elit egységnek tekintette; ha már nem sikerült a tengeralattjáróknál szolgálnia, büszke volt arra, hogy ahhoz az osztaghoz került, amit Georg von Frundsbergről, a sváb háború kiemelkedő alakjáról neveztek el, aki a szabadságért és a felszabadításért harcolt. Ezenkívül európai egységnek tartotta, végül is zászlaja alatt önkéntesen gyilkoltak franciák, vallonok, flamandok, hollandok, norvégok és dánok, sőt semleges svédek is. Nem tartja magát háborús bűnösnek; Hagymahántás közben című könyvében azt írja, hogy egyetlen lövést sem adott le, már csak azért sem, mert egységét az oroszok sztálinorgonái már az első napokban szétszélesztették. Háborús tevékenysége sokkal inkább abból állt, hogy saját életét mentve meneküljön.

Múltjának felfedését széles körű vita követte az író háború utáni Németországban betöltött szerepét mint erkölcsi tekintélyt illetően. A német közélet értetlenül állt az előtt a jelenség előtt, hogy Grass, aki műveiben és beszédeiben a múlttal való szembenézést hangsúlyozta, hatvanegy évet várt ennek a vallomásnak a közzétételével. Michael Wolffsohn történész szerint a beismerés túl későn történt… hallgatása Grass moralizáló – de nem a mesélő – életművét értéktelenné tette. Ezenkívül megjegyzi, hogy 1985-ben a vitatott bitburgi katonatemető-látogatás alkalmával lehetősége lett volna arra, hogy tagságát beismerje. Lech Wałęsa egykori lengyel államfő, Nobel-békedíjas politikus azt követelte, hogy Grass mondjon le gdański díszpolgárságáról, de követelését később egy Grass által Danzig városának címzett megbánó írása nyomán visszavonta. Prágában is szóba került a Karel Čapek-díj visszavétele. CDU-politikusok az irodalmi Nobel-díj visszaadására szólították fel, de a svéd Nobel-bizottság véglegesnek tartotta a díj odaítélését. John Irving amerikai író a The Associated Pressnek küldött nyilatkozatában kiállt írótársa mellett: „Grass íróként és erkölcsi iránymutatóként is hős marad a számomra; bátorsága – mint író és német állampolgár – példamutató. A német média heves kifakadása visszataszító. Grass vakmerő szerző és mindig is vakmerő ember volt.”

A Német Írószövetség alapító tagjai közé tartozott, de bírálta a szövetség politikáját, ami véleménye szerint Bernt Engelmann elnöksége alatt túl elnéző volt a kelet-európai diktatúrákkal szemben. Az 1988. évi stuttgarti konferencián más híres írókkal, illetve a szervezet elnök asszonyával, Anna Jonasszal együtt kilépett az írószövetségből, ami válságba sodorta a vezetőség nélkül maradt szervezetet és csaknem a megszűnéséhez vezetett.

1996-ban több neves személy mellett Grass is aláírta a helyesírási reformról szóló frankfurti nyilatkozatot (Frankfurter Erklärung zur Rechtschreibreform), ami a vitatott helyesírási reform azonnali visszavonását követelte. Grass az újabb műveiben is a hagyományos, régi helyesírást használja.covers_20589

2005-ben megalapította a Lübeck 05 irodalmi társaságot. A német nyelvű írókból álló csoport célja, hogy éberen tartsa a fiatalabb írógenerációban a politikába való beavatkozás iránti igényt. A Gruppe 47 nevű társasággal ellentétben a lübecki csoportban nem vehetnek részt irodalomkritikusok.

Grass műveinek célja az Írás a felejtés ellen. Több írásának témája a nemzetiszocializmus, illetve annak háttere. Grass háború utáni időkben íródott és játszódó művei is a felejtés és a bűn témáját járják körül a múlt árnyai között.

Második könyve, a Macska és egér a második világháború idején játszódik. Az író látszólag jelentéktelen iskolai események elbeszélésén és a fiatal gimnazista Joachim Mahlke történetén keresztül tár fel mély gondolat- és érzésvilágot. Mahlke testi fogyatékosságát – nagy ádámcsutkáját – túlteljesítéssel, erőpróbákkal, rekordokkal, sőt a szexualitás terén is kiemelkedő teljesítménnyel próbálja kompenzálni. A novella először nagy botrányt keltett az egyik jelenete miatt, amelyben Mahlke barátai önkielégítést végeznek: 1961-ben a hesseni munkaügyi, népjóléti és egészségügyi miniszter arra kérte az állami médiumot felügyelő hivatalt (Bundesprüfstelle), hogy a novellát erkölcstelen tartalma miatt tegyék tiltólistára. A nyilvánosság és más írók tiltakozásának hatására a kérelmet visszavonták.

A Kutyaévek 1963-ban jelent meg. Az elbeszélés témája a XX. század történelmének nyomon követése az első világháborútól, a Harmadik Birodalom eseményein keresztül a második világháború utáni évekig, a háború után kezdődő gazdasági csoda, illetve a háborús bűnösök háború utáni megítélési problémájának elemzése – humoros, burleszkelemekkel. Így például a történet középpontjában nem Hitler, hanem Hitler kutyája áll. A kutya családfájának leírása nem más, mint a nemzetiszocialisták rasszista politikájának kigúnyolása, nevetségessé tétele.

1966-ban jelent meg drámája A plebejusok a felkelést próbálják címmel, amely az író legismertebb színdarabja lett. A mű témája a marxista értelmiség szerepe, illetve az 1953. június 17-i kelet-németországi munkásfelkelés, amely során a munkások az NDK-diktatúra ellen tiltakoztak Lipcse, Halle, Bitterfeld és Magdeburg utcáin. A dráma első felvonásában a színészek a – nyilvánvalóan – Bertolt Brecht tulajdonságaival felruházott „főnök” irányításával a Berlini Német Színházban (Deutsches Theater Berlin) éppen William Shakespeare Coriolanus című tragédiáját próbálják, és a plebejusok megformálásáról vitáznak, amikor lázadozó munkások jelennek meg, hogy a „főnök” támogatását kérjék. A „főnök” elutasítja a segítséget, mert nem világos számára, hogy miért is folyik a harc. Alkalmi bíróság alakul, amely a rendező és a rendezőasszisztens (Erwin) felakasztása mellett dönt. Az asszisztens Menenius Agrippa szerepébe bújik, és tanmesével próbálja megnyugtatni a felkelőket: a történet a lázadó végtagokról szól, amelyek nem akarják tovább táplálni a hasat. Történelmi feljegyzések szerint az idős Menenius Agrippa szenátor valóban megszédítette és engedelmességre késztette az egyszerű embereket az ostoba mesével és annak tanulságával: ha a has nem emészt, a végtagok is elsorvadnak. A színdarab a vasfüggöny mindkét oldalán vitatott volt: nyugaton Brecht-ellenes darabként értelmezték, Kelet-Berlinben pedig ellenforradalminak tartották, ezért hallgattak róla.

1969-ben megjelent újabb regénye, a Helyileg érzéstelenítve (Örtlich betäubt), tiltakozás a vietnami háború ellen. A regény a hatvanas évek anarchista ifjúsági mozgalmait villantja fel, a szerző különböző szereplőknek osztja saját anarchista és szociáldemokrata politikai nézeteit. Eberhard Starusch, német–történelem szakos tanár számára egyre érinthetőbbé válik a diáklázadás: kedvenc tanulója (Philip Scherbaum) a napalmbombák vietnami bevetése ellen való tiltakozásul el akarja égetni saját kutyáját a Kurfürstendammon, amiről nagy nehezen sikerül lebeszélnie, és amire a tanár azzal válaszol, hogy a világ radikális megváltoztatásához először az embert kell kiiktatni. Egy fogászati kezelés lesz Starusch számára az egyetlen lehetséges előrelépés jelképe: a fogorvosával folytatott fiktív párbeszédek arra utalnak, hogy a világ szenvedései ellen csak helyi érzéstelenítés van. Az Amerikai Egyesült Államokban nagy lelkesedéssel fogadták a könyvet, míg a németországi kritikusok inkább tartózkodóak voltak.

Miután 1972-ben megjelent az 1969-es német választási harcot leíró Aus dem Tagebuch einer Schnecke című elbeszélése, Grass átmenetileg visszavonult a politikai élettől.

A hal című művét 1977-ben adták ki. Minden idők legnagyobb könyvsikere lett, már az első évben hatszázezer példány fogyott el belőle. A regény alapja a Mese a halászról meg a feleségéről című Grimm-történet, amely szerint a hal szabadon bocsátása fejében három kívánságot teljesít, de a feleség telhetetlensége miatt elpártol a szerencse. Grass regényében viszont a hal a halász szolgálatában áll. Az elbeszélő mű kilenc szakácsnő életén keresztül az emberiség kb. 4000 éves történetét idézi fel az újkőkorszaktól az 1970-es lengyel sztrájkmozgalomig, de az elbeszélés nem időrendben folyik, hanem több rövidebb történet összeillesztéséből tevődik össze. Keveredik a mese, a mítosz és az igazi történelem, amelyekben Grass Kelet-Európáról, Gdańskról, a Balti-tenger mentén élő népekről, királyokról, fejedelmekről, vesztes és megnyert csatákról, szentekről, utcalányokról, híres és kevésbé ismert emberekről – általában az emberiség fejlődéséről mesél.

Az 1979-ben megjelent Vesztfál csevely (Das Treffen in Telge) című elbeszélésben Grass néhány barokk költő és író fiktív találkozóját rendezi meg 1647-ben, Telgtében. Az írás úgynevezett kulcselbeszélés, amely több alakot élő személyről mintáz – legtöbbször csak a beavatottak tudják, hogy ki az író modellje. A Vesztfál csevely a Gruppe 47 nevű irodalmi csoport találkozóinak kulcsábrázolása. A könyv a csoport alapítója, Hans Werner Richter életműve előtt tiszteleg 70. születésnapja alkalmából. 1647-ben, röviddel a harmincéves háború vége előtt, Simon Dach königsbergi költő találkozóra hív néhány német írót és költőt. A résztvevők az összejövetel helyéül az Osnabrück melletti Oesedét választják, de mivel a várost svéd csapatok támadják, Telgtébe, a Libuschka nevű fogadósné fogadójába utaznak tovább. Simon Dach vezetésével a költők – akik közül sokan kiadóikkal érkeztek – felolvassák egymásnak kézirataikat, megvitatják az egyes sorokat, és a német nyelv háború utáni helyzetét taglalják. Közben jókat esznek és isznak, a fiatalabbak a fogadó szolgálólányaival töltik az éjszakát. A költők mindenképpen szeretnének valahogyan hozzájárulni a hosszú évekig tartó háború befejezéséhez, ezért – hosszas vita után – megegyeznek, hogy közös békefelhívást írnak. De a házban tűz üt ki és minden fáradozás hiábavalónak mutatkozik. Tehetetlenségükben a költők szétszélednek, és nem találkoznak többet.

Grass énelbeszélőként gondolatkísérleteket tesz a német nép jövőjéről: mi lenne, ha nem a kínaiak, hanem a németek lennének egymilliárdan, vagy mi lenne, ha a németek eldöntenék, hogy egyáltalán nem szülnek gyereket és nyolcvan éven belül teljesen kihalnának? Többször megjelenik egy kép egy olyan Németországról, ahol a németek – az állandó bevándorlás és keveredés következtében – saját országukban kisebbséggé válnak. A demográfiai változás és a „túl-idegenedés” témáját Grass ironikusan és humorosan írja le. Egy azóta már eltűnt politikus, Franz Joseph Strauß elutasításáról szól az elmélkedés.

1986-ban következett A patkánynő (Die Rättin) című prózai műve, amelyben az emberiség öngyilkosságát és teljes megsemmisülését írja le különböző emberek sorsain keresztül, mint például a Németországban élő török nők helyzetéről tanulmányt író Grimm fivérek, a gótikus freskókat hamisító festő, Lothar Malskat vagy A bádogdob főszereplője, a már 60 éves Oskar Matzerath. A regény fő vonalát a névtelen énelbeszélő és egy nőstény patkány közötti párbeszéd képezi a világot elpusztító atomrobbanás után, felidézve a katasztrófához vezető utat. A történet szerint a patkányok előjönnek a lyukakból, és megpróbálnak figyelmeztetni a közeledő bajra, de az emberek nem értik meg őket, és minden eszközzel igyekeznek legyőzni a vélt patkányvészt. A hisztéria végül egy atombombarobbanásban éri el csúcspontját, ami az egész emberiséget – az űrhajóban lévő elbeszélőn és Oskar nagymamáján kívül – megsemmisíti. Elkezdődik a patkányok kora, amit az elbeszélő nem akar elfogadni és kétségbeesetten kapaszkodik az álmaiba, amelyben az emberiség tovább él. Ettől a pillanattól kezdve a realitás teljesen feloldódik. A patkányok számára alkalom nyílik, hogy „a nulláról” indulva egy új, jobb világot teremtsenek, mivel nem sújtja őket a bűnös múlt terhe. De a patkányok eljátsszák a lehetőséget, újból átélve az emberiség teljes történetét. A különböző elbeszélő síkok egyre kuszábbá válnak és egyre nehezebb megérteni, hogy melyik fikció kívánna realitás lenni. A patkánynő és az elbeszélő közötti végső beszélgetés minden addigit megkérdőjelez, ugyanis nem tudnak megegyezni abban, hogy a patkánynő csupán az elbeszélő álma vagy maga az elbeszélő a magát elpusztító emberiséggel együtt a Földön életben maradt patkányok agyszüleménye.

1992-ben jelent meg Békaszó (Unkenrufe) című elbeszélése, amelyben Grass a németek önmagukkal és a keleti szomszédaikkal, a lengyelekkel való megbékélésen fáradozik. Az írás főszereplője, Alexander Reschke művészettörténet-professzor 1989-ben szülőfalujába, Gdańskba utazik, hogy adatokat gyűjtsön készülő könyvéhez. Megismerkedik Alekszandra Pjatkovszkával, a vilniusi születésű restaurátorral, és beleszeret. Hasonló sorsuk arra készteti őket, hogy létrehozzanak egy lengyel–litván–német „temető társaságot”, hogy minden hazájából elűzött nyugalomra leljen Gdańskban, illetve Vilniusban. Alkalmas helyet keresnek a „kibékülés temetőjének” és befektetők után kutatnak, akik megfelelő tőkével rendelkeznek. Így kerülnek kapcsolatba egy építkezési vállalkozóval, Vielbranddal Braunschweigből, egy lengyel bankárral, Marczakkal, egy evangélikus egyházi tanácsossal, Karauval, egy lengyel katolikus pappal, Bieronszkivel és egy üldözöttekkel foglalkozó német szervezet képviselőjével, Johanna Detlaff-fal.

A társaság nagy népszerűségre tesz szert és gyorsan bővül. A siker eredményeként a felügyelőtanács tagjai újabb ötletekkel állnak elő: idősek otthonát és golfpályákat akarnak építeni a gyászoló vendégek részére. A két kezdeményező – Alexander és Alekszandra – elhagyják a társaságot, összeházasodnak és Olaszországba utaznak, ahol nászútjukat szeretnék tölteni, de halálos balesetet szenvednek, és egy olaszországi temetőben temetik el őket. Az elbeszélésből 2005-ben Robert Gliński lengyel rendező filmet készített.

A 2002-ben megjelent Ráklépésben (Im Krebsgang) című novellája korábbi írásaihoz hasonlóan részletesen foglalkozik a múlt jelenre gyakorolt hatásával és annak feldolgozásával, bebizonyítja benne, hogy lehet a történelemről gyűlölet nélkül írni. A novella nem egyszerű dokumentumregény, keveredik benne a realitás és a fikció.

A Grimm fivérek szavai című könyve 2010-ben jelent meg. Mint oly sokan, ő is a Grimm-meséken nőtt fel, és ez írói munkásságára is nagy hatással volt. A Grimm fivéreknek arról a feladatáról ír, hogy készítsék el a német nyelv nagyszótárát. Nagy lelkesedéssel vetik magukat a munkába, de alábecsülik a munka terjedelmét, nem is tudhatják, hogy mi vár rájuk, hiszen előttük még senki nem készített hasonlót. Szorgalmasan gyűjtik a szavakat és idézeteket, keresik a szavak eredetét, az alkalmazási módjukat, mindent alaposan céduláznak. Ennek ellenére csak 1854-ben jelenik meg az első kötet, ami az A betűt és a B betű egy részét foglalja magában.

Az 1960-ban megjelent Gleisdreieck című kötetében a nagyméretű, komor hatású szénrajzokhoz 55 vers társul. A Dummer August című kötetben összegyűjtött versek és rajzok 2006 késő nyarán Dániában keletkeztek. A költeményekkel Grass a Hagymahántás közben című önéletrajzi regényének megjelenését, illetve a Waffen-SS-tagságának bevallását követő nyilvános vitára reagál.

1990 februárjában Németország újraegyesítése, a békésen zsákmányul ejtett ország kiárusítása ellen foglalt állást. Egész évben járta a két Németországot, és több alkalommal hangot adott véleményének, miszerint a gyors, átmenet nélküli újraegyesítés hosszú távon nem hozza majd meg a várt eredményeket. A két német állam konföderációs szövetségét javasolta, hogy az egykori NDK-nak is lehetősége nyíljon gazdaságának és demokráciájának megerősítésére.

1992-ben a menedékjogi törvény módosítása elleni tiltakozásként Grass kilépett az SPD-ből, mert nem tudta összeegyeztetni nézeteit a szerinte pálforduláson átesett SPD felfogásával, de ezután is politikailag aktív maradt, és támogatta a szociáldemokraták törekvéseit: a 2005. évi választások során Heide Simonist, a schleswig-holsteini miniszterelnöknőt pártfogolta választási kampányában, és a jobban keresőket érintő vagyonadó újbóli bevezetése mellett érvelt.

2005-ben a dán Jyllands-Posten című napilapban megjelent Mohamed-karikatúrákkal kapcsolatban a következőket nyilatkozta, amiért vehemensen kritizálták: Honnan veszi a Nyugat ezt az arroganciát, hogy előírja, mit kell csinálni és mit nem?

2010 tavaszán jelent meg Grass Stasi-aktája, a róla készült dokumentumokkal, amiket Grass és kortárs tanúk kommentárjai egészítenek ki. 1961 óta állt a Stasi megfigyelése alatt, miután nyílt levélben bírálta a berlini fal építését.

2012. április 4-én jelentette meg Günter Grass a Süddeutsche Zeitung, a La Repubblica, valamint az El País lapokban a Was gesagt werden muss (Amit ki kell mondani) című politikai témájú prózaversét, amely nagy vihart kavart. A versben Izrael Államot támadja azzal, hogy atompolitikájával veszélyezteti a világbékét. A versre egyébként az adott közvetlen okot, hogy Németország egy újabb katonai tengeralattjárót kívánt szállítani Izraelnek. A vers megjelenését követően azonnal heves támadások érték a szerzőt a németországi zsidóság képviselői, politikusok és a média részéről, amelyek túlnyomórészt elítélték. Többen közülük az antiszemitizmus vádjával is illették Grasst.

Életműve többrétegű, ha nem is önálló naprendszer a német irodalomban, de egy külön világ. Hozzájárult ahhoz, hogy Németország többet tudjon magáról. 1968 is megihlette. Szókimondó író. Kerüli a politikusokkal is a hamis udvariasságot.

Napjainkban, amikor gyengül az európai népek szolidaritása, mert komoly funkcionális kötöttségek alakultak ki, érdemes az objektív hangokra is figyelni. És Grass ilyen. A mag és héj jeles szétválasztója. Cselekedetei kapcsán érvényes rá is, hogy minden tettet, véleményt csak az adott viszonyok között lehet megérteni és megítélni.


Novák Imre

 

















(c) Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 2003-2009. Minden jog fenntartva.